A Blackburn vezetősége közleményt adott ki hétfőn a klub honlapján, melyben hangot adott csalódottságának, hogy a csapat menedzsere távozni szeretne.
„A Blackburn Rovers megerősíti, hogy John Eustace menedzser engedélyt kért, hogy tárgyaljon egy másik Championship-klubbal, miután életbe lépett a szerződésében szereplő záradék. A klub rendkívül csalódott, hogy a szezon ilyen fontos szakaszában John Eustace azt kérte, felvehesse a kapcsolatot egy másik klubbal, és ha nem is szívesen, de az engedélyt megadtuk rá.
A januári átigazolási időszakban jelentős erősítések történtek, hat új játékos érkezett, s közülük többen lenyűgöző teljesítményt nyújtottak tegnap a Wolves ellen az FA-kupa negyedik fordulójában. A vezetőség úgy érzi, a csapat jó helyzetben van ahhoz, hogy odaérhessen az egyik rájátszást érő helyre az idény végén. A keretet megerősítettük, kulcsjátékosok térnek vissza hamarosan sérülésükből, s a Rovers jól áll a Championshipben – a klub és a játékosok továbbra is a lehető legjobb eredmény elérésére koncentrálnak a szezonban.
Jelenleg a klub további kommentárt nem kíván fűzni az ügyhöz.”
A Sky Sports azt írja, a 45 éves angol edző a Derby Countyval tárgyal. Mindez azért is érdekes, mert a Rovers jelenleg 6., rájátszást érő helyen álló a bajnokságban, míg a „kosok” csupán a 22. helyet foglalják el a tabellán, ami az idény végén kiesést érne.
A Blackburn egyébként nincs jó formában, az előző öt bajnokijából négyet elveszített, csak egyet nyert meg, a Ligakupából már augusztusban, míg az FA-kupából vasárnap esett ki, miután 2–0-ra kikapott otthon az élvonalbeli Wolverhamptontól.
Kedden lesz napra pontosan egy éve, hogy Eustace irányítja a Roverst, vezetésével 52 mérkőzésen 18 győzelmet, 15 döntetlent és 19 vereséget számlál a csapat. Együtteséhez nyáron érkezett Tóth Balázs a Viditől, aki három találkozón őrizte eddig a kaput, legutóbb épp az FA-kupa-búcsú alkalmával.