A Chelsea még ezen a nyáron megszerezné Xavi Simonst és Garnachót is – sajtóhír

Németh LőrincNémeth Lőrinc
2025.08.04. 19:51
null
A Chelseanek már csak a Leipziggel kell megegyeznie (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea a tizenegyedik és a tizenkettedik átigazolásán dolgozik sajtóértesülések szerint. A Sky Sports és Fabrizio Romano értesülései alapján Xavi Simons és Alejandro Garnacho is a kékek célkeresztjében szerepel, miközben Christopher Nkunku és Nicolas Jackson is távozni szeretne.

A Chelsea a tulajdonosváltása óta egy teljesen egyedülálló átigazolási politikát folytat. Ennek eredménye, hogy augusztus elején már a 11, valamint a 12. átigazolásukon dolgoznak. Az olasz transzferszakértő Fabrizio Romano szerint a játékosok már igent mondtak a londoniaknak, már csak a klubokkal való megegyezés hiányzik, míg a Sky Sports információi szerint a klubokkal való egyeztetés zajlik. Xavi Simons piaci ára 70 millió, míg Alejandro Garnacho 45 milliónál kezdődik a Transfermarkt adatai alapján. A Todd Boehly korszak másik változása a piaci aktivitás mellett a fiatal játékosok megcélzása.  A nyári átigazolási ablakban a Chelsea által igazolt legidősebb játékos a 23 éves Joao Pedro, akit Liam Delap, valamint Xavi Simons követ a maguk 22 évével.

Xavi Simons neve az idei nyáron több csapatnál is szóba került. Többek közt a Liverpool, Bayern München, Manchester United, Arsenal négyes volt sokáig olvasható, különböző rotációban. Az elmúlt napokban azonban a Chelsea érdeklődése egyre komolyabbra fordult, és a londoni transzfer szinte biztosra mondható. Ha végbemegy, akkor Jamie Bynoe-Gittens után a második, Bundesligából érkező nemzetközi ismeretségű futballista kerül Enzo Maresca csapatába. Jeremie Frimpong, Florian Wirtz, Hugo Ekitiké Liverpoolba igazolását követően újabb arca távozna a Bundesligának a Premier League-be. 

Európa-liga
2025.05.22. 13:33

Manchester United: két sztár is távozhat az El-fiaskó után

A Tottenham elleni vereséget követően a csapatkapitány, Bruno Fernandes és Alejandro Garnacho is utalt arra, hogy elhagyhatja a „vörös ördögöket”.

Garnacho már az elveszített Európa-liga-finálé után megpendítette távozási szándékát. Fabrizio Romano információi alapján az argentin csak a Chelsea-hez szeretne igazolni, ám a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes csapat Simonst részesíti előnyben, ráadásul még több játékosnak távoznia kell a klubtól Garnacho regisztrálása, valamint fizetési igényeinek a teljesítése érdekében.

 

Legfrissebb hírek

Rossz hír a bosnyákoknak: kihagyhatja vb-t a korábbi debreceni és diósgyőri csatár

Foci vb 2026
16 órája

Edzője menesztésével fejezte be a Bundesliga-idényt a Frankfurt

Német labdarúgás
20 órája

A Hannover egyelőre nem tér vissza, az Elversberg története során először ott lesz a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.05.17. 18:58

A Chelsea bejelentette Xabi Alonso érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.05.17. 10:55

„Még egy sör sem fér bele” – Pep Guardiola az FA-kupa-győzelem után

Angol labdarúgás
2026.05.17. 10:24

Megvan a szóbeli megállapodás, Xabi Alonso a Premier League-ben vállal munkát

Angol labdarúgás
2026.05.16. 20:35

Semenyo mestermunkája döntött, nyolcadszor lett kupagyőztes a Manchester City

Angol labdarúgás
2026.05.16. 17:59

Győzelmével osztályozós helyen zárt a Wolfsburg; Schäfer góllal és gólpasszal fejezte be a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.05.16. 17:34
Ezek is érdekelhetik