A Tottenham bejelentette Xavi Simons érkezését – hivatalos

T. Z.T. Z.
2025.08.29. 18:25
null
Xavi Simons a Premier League-ben folytatja (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Tottenham Hotspur pénteken hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Xavi Simonst.

A 22 éves holland válogatott támadó a londoni klub tájékoztatása szerint hosszú távú szerződést kötött a Spursszel, és a 7-es számú mezt viseli. Xavi Simons legutóbb a Bundesligában szereplő, Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató RB Leipzig labdarúgója volt, amelyet 2023 óta erősített.

„Nagyon boldog vagyok, alig várom, hogy kezdhessek – idézte a Tottenham hivatalos honlapja Xavi Simonst. Már régóta erről álmodoztam. A Tottenham nagyszerű klub, amikor találkoztam a menedzserrel, egyből tudtam, hogy ez a megfelelő hely számomra. Mindent meg akarok tenni a győzelemért, a csapatért és a szurkolókért is.”

A Spurs menedzsere, Thomas Frank is megszólalt az új szerzemény bemutatását követően: „Még mindig fiatal, de már komoly tapasztalattal rendelkezik, és az elmúlt években sok meccset játszott a legmagasabb szinten. Xavi bizonyította, hogy képes gólokat szerezni és gólpasszokat adni, a 10-es posztról és a szélről egyaránt. Emellett remek szeme van a védelem megbontását illetően. Tudom, hogy egy remek csapat részevé válik.”

Xavi Simons pályafutását a spanyol Club Deportivo Thadernél kezdte, majd az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain akadémiáján folytatta. A párizsi klub után a PSV játékosa lett, innen igazolt aztán Lipcsébe.

 

Legfrissebb hírek

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
12 órája

Jövő héten megműtik Rodrit – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.24. 20:00

Megegyezett Bruno Guimaraesszel az Arsenal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.23. 21:49

Phil Foden négyéves új szerződést írt alá a Manchester Cityvel

Angol labdarúgás
2026.07.22. 15:18

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.21. 23:17

Visszavonul Anthony Taylor játékvezető

Angol labdarúgás
2026.07.21. 17:19

Ezért nem megy Amerikába: Pécsi Ármin kölcsönbe az osztrák bajnokságba kerülhet – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.20. 19:59

Pécsi nélkül, Szoboszlaival és Kerkezzel a keretében utazik a Liverpool FC az Egyesült Államokba

Angol labdarúgás
2026.07.20. 18:35