Megnyílhat az út Isak előtt, csatárt igazolt a Newcastle United – hivatalos

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
2025.08.30. 12:09
null
Nick Woltemade a Newcastle Unitednél folytatja pályafutását (Fotó: Getty Images)
Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Newcastle United 85 millió euróért szerződtette Nick Woltemadét a Stuttgartból. A német támadó érkezése utat nyithat Alexander Isak előtt, aki a „szarkáktól” a címvédő Liverpoolba mehet.

A Newcastle United a hivatalos oldalán jelentette be, hogy Nick Woltemade náluk folytatja a pályafutását. A Transfermarkt információi szerint a Stuttgart 85 millió eurót kap a 23 éves támadó játékjogáért.

A nyári átigazolási időszak egyik visszatérő témája volt, hogy mi lesz Alexander Isak sorsa. A svéd támadó előbb nem utazott el a Newcastle edzőtáborába, majd korábbi klubjánál, a Real Sociedadnál végzett egyéni edzéseket. A Liverpool állítólag 110 millió fontot is felajánlott a 25 éves centerért, de a United nem ment bele az üzletbe. Isak ezt követően közleményt adott ki, melyben arról ír, hogy a klub korábban megígérte számára, hogy eligazolhat a nyáron, azonban most mégsem engedik. Erre válaszolva az angol klub közölte, hogy sosem volt ilyen ígéret.

A feszültség nem enyhült, Isak nem játszott, míg a Newcastle támadó nélkül maradt. Ez utóbbi problémát megoldhatja Woltemade érkezése. A német támadó a Werder Bremen korosztályos gárdáit végigjárva 2020-ban került fel a felnőttcsapathoz. Egy idényt az Elversbergnél töltött kölcsönben, majd 2024-ben igazolt a Stuttgarthoz, ahol 36 meccsen 18 gólig és 3 gólpasszig jutott.

„Németország elhagyása nagy lépés az életemben, de mindenki nagyon jól fogadott, és máris otthonosan érzem magam. A vezetőedzővel való beszélgetésem után nagyon jó előérzetem van. A stadiont többször néztem a televízióból, fantasztikusan néz ki, és tudom, hogy az atmoszférája is őrületes. Nagyon izgatott vagyok, hogy itt játszhatok” – nyilatkozta Woltemade.

Eddie Howe, a Newcastle United vezetőedzője hozzátette: „Örülünk, hogy ilyen gyorsan sikerült megegyeznünk Nickkel. Pontosan illik abba a profilba, amit támadósorunk kiegészítéséhez kerestünk. Sok területen erős: remek technikai képességei vannak, és bebizonyította, hogy valódi fenyegetést jelent Európa egyik legjobb bajnokságában – de még mindig olyan korban van, hogy rengeteg lehetősége van a fejlődésre.”

Woltemade érkezését követően lehet, hogy már csak napok kérdése és az Isak-ügy végére is pont kerül.

 

Legfrissebb hírek

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
5 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
5 órája

Liverpooli lábnyomok: újabb pofon – meglesz a BL-indulás az utolsó fordulóban?

Angol labdarúgás
20 órája

„Az apám megtanította, hogy az első öt perc a legfontosabb” – egy munkanap Szoboszlai Dominikkal

Angol labdarúgás
2026.05.17. 12:58

„Egyetértek, 2–1 után megrogytunk” – Arne Slot a Liverpool 12. bajnoki veresége után

Angol labdarúgás
2026.05.16. 11:39

Szoboszlai Dominik úgy csúszott el, mint annak idején példaképe, Steven Gerrard

Légiósok
2026.05.16. 09:50

Szoboszlai két gólpassza ellenére a Liverpool kikapott, az Aston Villa biztosította be a BL-indulását

Angol labdarúgás
2026.05.15. 22:58

Arne Slot: Kerkez előtt ragyogó jövő áll, felért Robertson szintjére

Angol labdarúgás
2026.05.14. 12:05
Ezek is érdekelhetik