Bruno Fernandes újra tizenegyest rontott, kikapott a Brentfordtól a Man. United

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2025.09.27. 15:32
null
Caoimhín Kelleher jó sarkot választott (Fotó: Getty Images)
Idénybeli harmadik vereségét szenvedte el az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) a Manchester United, amely a 6. forduló nyitó mérkőzésén maradt pont nélkül a Brentford otthonában szombaton. Bruno Fernandes ismét tizenegyest hibázott, Benjamin Sesko viszont megszerezte az első gólját.

Múlt héten legyőzte a Chelsea-t a Manchester United, amely előtt így esély adódott, hogy egymás után két bajnokit nyerjen. Csakhogy a Brentford nem asszisztált ehhez, sőt a hazaiak a 20. percben már kétgólos előnyre tettek szert: mindkét alkalommal Igor Thiago járt túl a manchesteri védelem eszén – az első találat során Harry Maguire csúnyán beragadt, amíg társai lestaktikát alkalmaztak. Rúben Amorim együttese nem sokkal később szépített, mégpedig a sokat kritizált nyári szerzeménynek, Benjamin Seskónak köszönhetően.

A fordulást követően az MU egyenlíthetett volna, hiszen Craig Pawson játékvezető tizenegyest ítélt Bryan Mbeumo lerántása miatt, ám Bruno Fernandes az idény során másodszor hibázott büntetőből – Caoimhín Kelleher megérezte az irányt. Ezt követően Mason Mount és Joshua Zirkzee becserélése sem tudott segíteni a vendégeken, akik a hajrában újabb gólt kaptak: a dán válogatott Mathias Jensen zúdított a bizonytalan Altay Bayindir hálójába.

ANGOL PREMIER LEAGUE
6. FORDULÓ, szombat
Brentford–Manchester United 3–1 (Igor Thiago 8., 20., M. Jensen 90+6., ill. Sesko 26.)
Később
16.00: Chelsea–Brighton & Hove Albion (Tv: Spíler1)
16.00: Crystal Palace–Liverpool (Tv: Match4) – élőben az NSO-n!
16.00: Leeds United–AFC Bournemouth
16.00: Manchester City–Burnley
18.30: Nottingham Forest–Sunderland (Tv: Spíler1)
21.00: Tottenham Hotspur–Wolverhampton Wanderers (Tv: Spíler1)

Vasárnap játsszák
15.00: Aston Villa–Fulham (Tv: Spíler1)
17.30: Newcastle United–Arsenal (Tv: Spíler2)
Hétfőn játsszák
21.00: Everton–West Ham United (Tv: Match4)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
1. Liverpool5511–5+615
2. Arsenal531110–2+810
3. Tottenham531110–3+710
4. Bournemouth53116–5+110
5. Crystal Palace5236–2+49
6. Chelsea522110–5+58
7. Sunderland52216–4+28
8. Fulham52216–5+18
9. Manchester City52129–5+47
10. Everton52126–5+17
11. Brentford62139–11–27
12. Leeds United52124–7–37
13. Manchester United62137–11–47
14. Newcastle51313–306
15. Brighton & Hove Albion51226–8–25
16. Nottingham Forest51225–9–45
17. Burnley51135–8–34
18. Aston Villa5321–5–43
19. West Ham5145–13–83
20. Wolverhampton553–12–90

 

 

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Brazil csodagyerek és görög kapus – új csapattársakat kapott Tóth Alex

Angol labdarúgás
2026.01.27. 16:00

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

A Chelsea, az Aston Villa és a Nottingham is idegenben nyert a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.01.25. 17:09

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41
Ezek is érdekelhetik