Carragher: Arteta folyton behúzza a kéziféket

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.09.22. 11:27
null
Nyílt kritikát fogalmazott meg Mikel Arteta taktikai döntéseivel kapcsolatban Jamie Carragher (Fotó: Getty Images)
Erős kritikát fogalmazott meg Mikel Arteta rangadókon alkalmazott stratégiájával kapcsolatban Jamie Carragher: a Liverpoollal 2005-ben Bajnokok Ligáját nyerő egykori kitűnő hátvéd szerint az Arsenalt irányító szakembernek nem volna szabad visszafognia csapatát a nagy meccseken.

A Manchester City elleni hazai 1–1-es döntetlen után túlzott visszafogottsággal vádolta meg az Arsenal menedzserét, Mikel Artetát a korábbi remek középső védő, Jamie Carragher, aki jelenleg a Sky Sports szakértőjeként dolgozik. Az angol válogatottban egykor 38-szor pályára lépő exfutballista szerint az „ágyúsok” simán megverhették volna vasárnap Pep Guardiola csapatát, ám nem tették, s ez könnyen a bajnoki címükbe kerülhet – az idén is.

Úgy vélem, az Arsenalnak briliáns csapata van, szerintem a legjobb a Premier League-benmondta Carragher a Sky Sports elemző műsorában. – Nem gondoltam, hogy vasárnap simán nyernek, de kettő-nullás győzelmet tippeltem a javukra. Mikel Arteta egy olyan társaságot irányít, amely nagyon-nagyon közel kerülhet ahhoz, hogy megnyerje a bajnokságot, vagy akár a Bajnokok Ligáját is, egyszerűen annyira jók. Ám amikor jönnek a nagy meccsek, időről időre úgy tűnik, túl sokat foglalkozik az ellenféllel. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne nyerhetné meg a bajnokságot, José Mourinhónak háromszor is sikerült, és egy kicsit ő is ilyen volt. De nekem úgy tűnt, elfecsérelte az első félidőt. Annak idején Gerard Houllier és Rafa Benítez alatt magunkon is azt éreztem olykor, hogy behúzzuk a kéziféket, nos, Arteta is pont ezt csinálja.”

Az Arsenal–City meccs mellett a népszerű szakkommentátor a Liverpool ellen 1–0-ra elvesztett rangadót is példaként hozta fel véleménye igazolására.

Az Anfieldben simán legyőzhették volna a Liverpoolt a második félidőben. A Manchester Cityt simán térdre kényszeríthették volna a meccs elején, ehelyett hagyták őket, hogy megtalálják a játékukat. Ez egy idényről idényre visszatérő probléma, és Arteta, illetve a szurkolók helyébe képzelve magam, csak remélni tudom, hogy nem fizetnek nagy árat érte az évad végén. Zseniális csapat, fantasztikus kerettel, de a dolgok nüanszokon múlnak” – figyelmeztetett Carragher.

 

Legfrissebb hírek

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Utolsó meccsét is megnyerte, így nyolc győzelemmel, hibátlanul nyerte meg a BL-alapszakaszt az Arsenal

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:08

Brazil csodagyerek és görög kapus – új csapattársakat kapott Tóth Alex

Angol labdarúgás
2026.01.27. 16:00

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08
Ezek is érdekelhetik