Arne Slot: Nem vitázom azzal, hogy ez volt liverpooli edzői pályafutásom egyik legrosszabb meccse

A Liverpool szerdán a Bajnokok Ligájában 5–1-re győzött Frankfurtban, de a Premier League-ben nem tudott véget vetni a vereségsorozatának, immár sorozatban negyedszer kapott ki, és már csak a hatodik a tabellán.
„Ha a hét közepén sikerül jó játékkal nyerned, még akkor is jobb teljesítményt vársz, ha csak két nap pihenőd van a két meccs között. Itt nem csupán az eredményről van szó, a teljesítményünk is messze elmaradt a várttól, kaptunk már ki sokkal jobb játékkal is” – mondta Arne Slot.
A Brentford az első gólját hosszú bedobás után, a másodikat kontrából, a harmadikat tizenegyesből szerezte, a holland vezetőedzőnek mindháromról volt mondandója.
„A pénteki edzésen kiemelt figyelmet szenteltünk az ellenfél bedobásainak, az értekezleten is ez volt a fő téma. Tudtuk, hogy a Brentford főleg pontrúgásokból és ilyen szituációkból veszélyes, de a kontráikra is figyelni kell, a másodikat úgy szerezték. Tudom, ilyenkor olcsó kifogás, de a tizenegyest nagyon könnyű síppal fújták be – fogalmazott Slot a VAR közreműködése után megadott brentfordi büntetőről. – Nem vitázom azzal, hogy ez volt liverpooli edzői pályafutásom egyik legrosszabb meccse. Az első hazai gól utáni húsz-huszonöt perc volt az egyetlen időszak, amikor elégedett lehettem a játékunkkal. De ehhez az is kellett, hogy ez ellenfél jól játsszon, nem akarom csökkenteni a Brentford érdemeit. Sok apróságon is múlt, a második góljuk előtt ugyanúgy kaphattunk volna büntetőt a Cody Gakpo-esetnél, ahogy ők kaptak a második félidőben egy olyan szuituációban, amelynél először szabadrúgást ítéltek.”
Arról is kérdezték Slotot, mi a baj az együttes játékával a Premier League-ben.
„Az ellenfeleink tavaly óta kidolgozott stratégiával készülnek ellenünk, erre sokszor nem találjuk a választ. Ma is szereztünk két gólt, lőhettünk volna többet is, de túl sokat kapunk, ami nemcsak a védelem hibája, hanem mind a tizenegy játékosé. Sokat változott nyáron a keretünk, ez is közrejátszik abban, hogy nehezebben áll össze a játék. De ennek nem lehet az eredménye négy vereség sorozatban. A legutóbbi hat meccsünkből ötöt idegenben vívtunk, ami szintén nem tökéletes kifogás, viszont nem is segít, ha ilyen helyzetbe kerül egy csapat” – mondta Slot.
Curtis Jones sérüléséről elmondta, még nem tudják, milyen súlyos, de Alisson Becker, Jeremie Frimpong, Alexander Isak és Ryan Gravenberch kiesése után az angol középpályás elvesztése is érzékeny veszteség lenne a szerdán a Ligakupában a Crystal Palace-t fogadó gárda számára.
Slot a magyar játékosokról nem ejtett szót; Kerkez Milos megszerezte első gólját a Pool mezében a Premier League-ben, míg Szoboszlai Dominik gólpasszt adott a második találat előtt.
A liverpooli kötődésű oldalak a játékosok értékelésekor a gólja ellenére is az együttes egyik gyenge pontjának látták Kerkezt (tízből négyes osztályzattal értékelték a teljesítményét), aki mellől egy bedobás után Dango Ouattara megszerezte a Brentford vezető gólját, majd a magyar balhátvéd sárga lapot kapott a 35. percben Ouattara ellen elkövetett szabálytalanságáért. Szoboszlait viszont a Liverpool egyik legjobbjának látták (6-os és 7-es osztályzatokat kapott), aki energiát tudott vinni a csapat játékába, és ennek az energiának az elpocsékolásának tartották, hogy a második félidő egy részét jobbhátvédként kellett játszania.
ANGOL PREMIER LEAGUE
9. FORDULÓ
Brentford–Liverpool 3–2 (2–1)
London, Gtech Community Stadium, 17 214 néző. Vezette: Hooper (Tim Robinson, a szünetben)
Brentford: Kelleher – Kayode, N. Collins, Van den Berg, Ajer (R. Henry, 90+6.) – J. Henderson, Jarmoljuk (Janelt, 29.) – Schade (Lewis-Potter, 79.), Damsgaard (M. Jensen, 79.), D. Ouattara (Onyeka, 90+5.) – Igor Thiago. Menedzser: Keith Andrews
Liverpool: Mamardasvili – Bradley (Mac Allister, 61.), I. Konaté, Van Dijk, Kerkez (Robertson, 61.) – Szoboszlai, C. Jones (Ngumoha, 80.) – Szalah, Wirtz (Joe Gomez, 83.), Gakpo (Chiesa, 61.) – Ekitiké. Menedzser: Arne Slot
Gólszerző: D. Ouattara (5.), Schade (45.), Igor Thiago (60. – 11-esből), ill. Kerkez (45+5.), Szalah (89.)

Kerkez betalált, Szoboszlai a mezőny legjobbja volt, de így is kikapott a Liverpool
| AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
| 1. Arsenal | 8 | 6 | 1 | 1 | 15– 3 | +12 | 19 |
| 2. Sunderland | 9 | 5 | 2 | 2 | 11– 7 | +4 | 17 |
| 3. Manchester City | 8 | 5 | 1 | 2 | 17– 6 | +11 | 16 |
| 4. Manchester United | 9 | 5 | 1 | 3 | 15–14 | +1 | 16 |
| 5. Bournemouth | 8 | 4 | 3 | 1 | 14–11 | +3 | 15 |
| 6. Liverpool | 9 | 5 | – | 4 | 16–14 | +2 | 15 |
| 7. Tottenham | 8 | 4 | 2 | 2 | 14– 7 | +7 | 14 |
| 8. Chelsea | 9 | 4 | 2 | 3 | 17–11 | +6 | 14 |
| 9. Crystal Palace | 8 | 3 | 4 | 1 | 12– 8 | +4 | 13 |
| 10. Brentford | 9 | 4 | 1 | 4 | 14–14 | 0 | 13 |
| 11. Newcastle | 9 | 3 | 3 | 3 | 9– 8 | +1 | 12 |
| 12. Aston Villa | 8 | 3 | 3 | 2 | 8– 8 | 0 | 12 |
| 13. Brighton | 9 | 3 | 3 | 3 | 14–15 | –1 | 12 |
| 14. Everton | 8 | 3 | 2 | 3 | 9– 9 | 0 | 11 |
| 15. Leeds United | 9 | 3 | 2 | 4 | 9–14 | –5 | 11 |
| 16. Fulham | 9 | 2 | 2 | 5 | 9–14 | –5 | 8 |
| 17. Burnley | 8 | 2 | 1 | 5 | 9–15 | –6 | 7 |
| 18. Nottingham Forest | 8 | 1 | 2 | 5 | 5–15 | –10 | 5 |
| 19. West Ham United | 9 | 1 | 1 | 7 | 7–20 | –13 | 4 |
| 20. Wolverhampton | 8 | – | 2 | 6 | 5–16 | –11 | 2 |








