Hagyománytörés készül a Premier League karácsonyi programjában

K. Zs.K. Zs.
2025.10.28. 11:25
null
Fotó: AFP
Bár hivatalos bejelentés még nincs, a jelek arra utalnak, hogy az idén nem a hagyományoknak megfelelő lesz a Boxing Day az angol labdarúgásban: sajtóhírek szerint a szokásokkal ellentétben csupán egy Premier League-mérkőzést játszanak le december 26-án.

A hagyományok szerint december 26. kőkemény munkanap az angol labdarúgásban: az élvonal alatti három osztályban (Championship, League One, League Two) az idén is az lesz, ám a Times úgy tudja, hogy a Premier League-ben csupán egy mérkőzést rendeznek aznap.

A drukkerek körében népszerűnek nem ígérkező hagyománytörés magyarázata: a jelenleg érvényes televíziós szerződés értelmében az idény során a Premier League-nek 33 hétvégi fordulót kell rendeznie, ami a bővülő nemzetközi naptár és az átütemezett FA-kupamérkőzések miatt csak úgy lehetséges, ha beáldozzák az idén péntekre eső december 26-i teljes játéknapot, és a meccseket – egy kivételével – 27-én (szombaton) és 28-án (vasárnap) játsszák le (a hivatalos honlapon egyelőre mind a tíz mérkőzés december 27-én szerepel).

A talkSPORT emlékeztet, hogy az angol Futballszövetség (FA) és a Premier League közötti egyezség is hozzájárul a PL mozgásterének szűküléséhez: az elmúlt idénytől nincs megismételt mérkőzés az FA-kupa 5. fordulójában, cserébe a meccseket egy bajnoki fordulótól megtisztított üres hétvégén kell lejátszani.

Jövőre december 26. szombatra esik, a Boxing Day minden bizonnyal visszakapja a teljes PL-fordulót.

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik: Most az egyéni elismerések jöttek, de az összeset elcseréltem volna egy kupára

Angol labdarúgás
9 órája

Pep Guardiola távozik a Manchester City menedzseri posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
19 órája

Michael Carrick marad a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
19 órája

Slot: Szoboszlai Dominik az iskolapéldája annak, hogyan kell a Premier League-ben egyre jobbá válni

Angol labdarúgás
20 órája

Premier League: Szoboszlait is beszavazhatják a szurkolók az év csapatába

Angol labdarúgás
2026.05.21. 18:35

„Apa, bajnokok vagyunk!” – fia sírva közölte a nagy hírt az Arsenal edzőjével

Angol labdarúgás
2026.05.21. 18:10

19 meccs kapott gól nélkül, 18 találat szöglet után – az Arsenal bajnoki címe számokban

Angol labdarúgás
2026.05.20. 13:20

Wenger üzent az Arsenal bajnoki címe után – videó

Angol labdarúgás
2026.05.20. 12:10
Ezek is érdekelhetik