David O’Connell: Szoboszlai Dominik tökéletes csapatkapitány lehet a Liverpoolban

– Hogyan látja a Liverpool jelenlegi formáját?
– Egyértelmű, hogy az utóbbi két mérkőzésén jelentős javulást mutatott, és ez még akkor is igaz, ha számításba vesszük, hogy nem a legerősebb ellenfelekkel találkozott – mondta a Nemzeti Sportnak David O’Connell, a DaveOCKOP főszerkesztője. – A Qarabag és a Newcastle elleni BL-, illetve bajnoki meccsen felfedezhető volt a korábban hiányzó egység a csapatrészek között, elsősorban a Florian Wirtz és Hugo Ekitiké kapcsolatát emelném ki a támadó középpálya és a csatársor vonatkozásában. Ezzel együtt a Liverpool még nem nyújtja azt a teljesítményt, amire képes lenne, de legalább már megközelítette, jó jel az említett két találkozón összesen szerzett tíz gól. A bajnoki cím megvédése talán már elúszott, de a kupaküzdelmekben a Liverpool újra ígéretes helyzetbe került.
– Miként befolyásolják a csapat teljesítményét a sérülések?
– A sérülések minden együttes életét megkeserítik, a Liverpool szerencséje, hogy számolhat Szoboszlai Dominikkal, aki szinte bármelyik poszton a legmagasabb szintű teljesítményt nyújtja. Talán meglepő, de szerintem jelenleg ő a Premier League legjobb jobbhátvédje, holott nem is ez az eredeti helye. Tökéletesen helyezkedik, a megelőző közbelépései tűpontosak. Ugyanakkor amíg nem térnek vissza a sérültek, a Liverpoolnak túlélő üzemmódba kell kapcsolnia.
– Hogyan értékeli Szoboszlai Dominik futballját?
– Minden tekintetben nagyszerű, ő, esetleg Hugo Ekitiké lehet az év játékosa a klubnál. Már most kijelenthető, a magyar légiósnak messze ez a legjobb egyéni teljesítménye a Liverpool játékosaként. A szurkolók már akkor nagy reményekkel fogadták, amikor az RB Leipzigtől az Anfieldbe igazolt, és bár korábban sem játszott rosszul, ebben az évadban szintet lépett, most már állandóan képes a legmagasabb szinten teljesíteni.

– Említette, hogy több poszton is megállja a helyét. A tavasszal milyen szerepkörökben lehet őt látni?
– E tekintetben szerintem nem lesz változás, mert a keret mélysége nem ad lehetőséget másra, azaz több poszton láthatjuk játszani ezek után is. Persze szívesen futballozna állandó szerepkörben, de amellett, hogy jól teljesít, a profizmusa sem kérdőjelezhető meg, mert fegyelmezetten ellátja a feladatot, amivel éppen megbízza Arne Slot menedzser. Pontosan ilyen alapanyag kell egy leendő tökéletes csapatkapitány esetében. James Milner sokoldalúságát és alkalmazkodóképességét juttatja eszembe, azzal a különbséggel, hogy Dominik sokkal technikásabb, ami felbecsülhetetlen értékűvé teszi a csapat számára. Ebből a szempontból a legjobbkor vághatott bele a szerződéshosszabbításról szóló tárgyalásokba.
– Milyen kimenetelre számít ezeknél a tárgyalásoknál?
– Szerintem hosszabbít. Nyilvánosan is kimondta, mennyire boldog Liverpoolban, hogy imádja a várost, a klubot és a szurkolókat is. Most kiváló tárgyalási pozícióban van, hogy a keret legjobban fizetett játékosai közé emelkedjen, mert ragyogó formában futballozik. Mindazonáltal az ilyen kimagasló értékű szerződések aláírását sohasem szokták elkapkodni, a felek között rendszeres a „sakkozás”, de úgy érzem, lesz megállapodás.
– Miként látja a keret másik magyar válogatott játékosát, Kerkez Milost?
– Mostanra érkezett meg a szerepébe. Az idény elején több hibával játszott, amit annak a számlájára írok, hogy túlságosan fűtötte a bizonyítási vágy. Egyből meg akarta mutatni a csapattársaknak és a szurkolóknak, mire képes, és sokszor ösztönből cselekedett, ami hibákhoz vezetett. Az elmúlt időszakban viszont óriásit lépett előre, főleg a védekező munkájában, ma már nagyon nehéz elmenni mellette – hogy mást ne említsek, az Arsenal elleni londoni mérkőzésen Bukayo Sakát idővel le kellett cserélni, mert képtelen volt megbirkózni Kerkezzel. Milos kifejezetten jó kötésű védő, márpedig a Liverpoolnak nagy szüksége van az ilyen játékosokra, innentől pedig a következő lépés, hogy még jobban kivegye a részét a gólszerzésből. Már van gólja, gólpassza, de ha a tizenhatosra passzolt labdák számán még tudna emelni, akkor forrna ki igazán a játéka. Az évad elején nem voltam biztos benne, hogy fix kezdőt igazolt a személyében a Liverpool bal oldali védőnek, de most már azt mondom, övé a poszt.
| Talán meglepő, hogy a Liverpool egyetlen játékost sem igazolt a januári időszakban, legalábbis olyat, aki már a tavasszal Arne Slot menedzser rendelkezésére állhat, miközben a csapathoz nyáron csatlakozó francia utánpótlás-válogatott Jérémy Jacquet-ért viszont hetvenmillió eurót fizetett. Dave O’Connell a következőképpen értékelte a klub átigazolási politikáját: „A közvetlen erősítések hiánya kihathat a csapat teljesítményére, leginkább akkor, ha újabb sérülések nehezítik meg a helyzetet. Ezzel együtt megértem a Liverpool igazolási politikáját, mert ígéretes, nagy jövő előtt álló fiatalok érkeznek – Jacquet is ebbe a vonulatba tartozik –, nem pedig középszerű labdarúgók óriási fizetésért, hogy aztán ne gyakoroljanak hatást a produktivitásra. Sok esetben a januárban elérhető játékosok perememberek, vegyük példának Lutsharel Geertruidát, aki nem rossz futballista, de nyilvánvaló, hosszú távon nem lenne kezdő a Liverpoolban, márpedig a klubnak arra is ügyelnie kell, hogy ne terhelje túl a költségvetését olyan játékosok két-három éves, drága szerződéseivel, akik aztán nem játszanak rendszeresen. A klub januári igazolási politikáját nagyban befolyásolta az is, hogy a csapat gyakorlatilag kiszállt a bajnoki címért zajló versenyfutásból, így már a következő idény került a fókuszba.” |
ANGOL PREMIER LEAGUE
25. FORDULÓ
Péntek
21.00: Leeds United–Nottingham Forest (Tv: Match4)
Szombat
13.30: Manchester United–Tottenham Hotspur (Tv: Match4)
16.00: Arsenal–Sunderland (Tv: Spíler1)
16.00: AFC Bournemouth–Aston Villa
16.00: Burnley–West Ham United
16.00: Fulham–Everton
16.00: Wolverhampton Wanderers–Chelsea (Tv: Match4)
18.30: Newcastle United–Brentford (Tv: Spíler1)
Vasárnap
15.00: Brighton & Hove Albion–Crystal Palace (Tv: Spíler1)
17.30: Liverpool–Manchester City (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
| AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
| 1. Arsenal | 24 | 16 | 5 | 3 | 46–17 | +29 | 53 |
| 2. Manchester City | 24 | 14 | 5 | 5 | 49–23 | +26 | 47 |
| 3. Aston Villa | 24 | 14 | 4 | 6 | 35–26 | +9 | 46 |
| 4. Manchester United | 24 | 11 | 8 | 5 | 44–36 | +8 | 41 |
| 5. Chelsea | 24 | 11 | 7 | 6 | 41–26 | +15 | 40 |
| 6. Liverpool | 24 | 11 | 6 | 7 | 39–33 | +6 | 39 |
| 7. Brentford | 24 | 11 | 3 | 10 | 36–32 | +4 | 36 |
| 8. Sunderland | 24 | 9 | 9 | 6 | 27–26 | +1 | 36 |
| 9. Fulham | 24 | 10 | 4 | 10 | 33–34 | –1 | 34 |
| 10. Everton | 24 | 9 | 7 | 8 | 26–27 | –1 | 34 |
| 11. Newcastle | 24 | 9 | 6 | 9 | 33–33 | 0 | 33 |
| 12. Bournemouth | 24 | 8 | 9 | 7 | 40–43 | –3 | 33 |
| 13. Brighton | 24 | 7 | 10 | 7 | 34–32 | +2 | 31 |
| 14. Tottenham | 24 | 7 | 8 | 9 | 35–33 | +2 | 29 |
| 15. Crystal Palace | 24 | 7 | 8 | 9 | 25–29 | –4 | 29 |
| 16. Leeds United | 24 | 6 | 8 | 10 | 31–42 | –11 | 26 |
| 17. Nottingham Forest | 24 | 7 | 5 | 12 | 24–35 | –11 | 26 |
| 18. West Ham | 24 | 5 | 5 | 14 | 29–48 | –19 | 20 |
| 19. Burnley | 24 | 3 | 6 | 15 | 25–47 | –22 | 15 |
| 20. Wolverhampton | 24 | 1 | 5 | 18 | 15–45 | –30 | 8 |








