Kinevezték a Tottenham új vezetőedzőjét

M. B.M. B.
2026.02.14. 13:46
Fotó: Getty Images
Az angol labdarúgó-élvonalban (Premier League) érdekelt Tottenham Hotspur a hivatalos honlapján közölte, hogy Igor Tudor lesz a csapat vezetőedzője az évad végéig.

A 47 éves szakember legutóbb a Juventust irányította, amelyet az előző idény hajrájában beugróként a Bajnokok Ligájába vezetett – más kérdés, hogy ezt követően már nem jöttek az eredmények, így október végén megköszönték a munkáját. 

„Tisztában vagyok a rám ruházott felelősséggel, s az a célom, hogy állandósítsam a jó teljesítményt a csapaton belül. A keret minőségi és erős, az én dolgom pedig az, hogy megszervezzem és felélénkítsem őket” – idézi Igor Tudor szavait a klubhonlap.

„A cél az, hogy stabilizáljuk a csapat játékát, kihozzuk a legjobbat a keretből és jól szerepeljünk a Premier League-ben, illetve a Bajnokok Ligájában” – így a Tottenham sportigazgatója, Johan Lange. 

 

Legfrissebb hírek

Carrick a csapat reakciója miatt a legboldogabb; Alonsónak vegyes érzései vannak a győzelem után

Angol labdarúgás
2 órája

A Spurs a második bajnokiját is elbukta De Zerbivel, megvan a Newcastle első győzelme

Angol labdarúgás
2026.08.29. 20:34

Savinho után újabb játékost szerződtetett a Tottenham Manchesterből – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.27. 17:25

Angol Ligakupa: Savinho góllal debütált, a Spurs mellett a Newcastle és az Everton is továbbjutott

Angol labdarúgás
2026.08.26. 22:54

Savinho a Tottenham Hotspur játékosa – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.25. 11:36

A Spurs újabb ajánlatot készül tenni Gakpóért, és még a Manchester City is érdeklődik – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.24. 18:55

Carrick és De Zerbi is csalódott a kínos vereség miatt, de egyikük sem akar pánikot

Angol labdarúgás
2026.08.23. 09:50

Az Arsenal az esélyes, de vajon összejön a címvédés? – indul a Premier League

Angol labdarúgás
2026.08.21. 12:31