Premier League: finoman szólva sem népszerű a VAR a drukkerek körében

2026.03.30. 13:17
null
Az FSA felmérése rávilágított: a drukkerek nem kérnek a VAR-ból (Fotó: Getty Images)
Az angol szurkolók több mint hetvenöt százaléka nem támogatja a videobírók (VAR) további használatát a Premier League-ben, derült ki a Futballszurkolók Szövetségének (FSA) felméréséből.

A megkérdezett angol drukkerek több mint háromnegyede szívesen megszabadulna a videobíróktól – ez derült ki egy szigetországi felmérésből. A Futballszurkolók Szövetségének (FSA) közvélemény-kutatását online végezték el február 26. és március 23. között, és az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő klubok csaknem nyolcezer szurkolója vett részt benne. Az egyöntetű eredmény mellett a megkérdezettek kilencvenegy százaléka azzal indokolta válaszát, hogy a VAR bevezetésével megszűnt a gólok megünneplésének spontán öröme.

„Ezek a megállapítások alátámasztják az FSA öt évvel korábbi felmérését, amelyben a szurkolók aggályaikat fejezték ki a VAR bevezetésével kapcsolatban” – mondta Thomas Concannon, az FSA Premier League hálózati vezetője, aki hozzátette, a felmérés eredményét megosztották a Premier League vezetőivel, és készek megvitatni a részleteket.

Két évvel korábban az élvonalban szereplő klubok a technológia által támogatott játékvezetői rendszer jelentős kritikája ellenére a VAR megtartása mellett szavaztak.

 

Legfrissebb hírek

„Azt sem tudják, milyen rendezvényen vannak” – Gary Neville a Chelsea tulajdonosairól

Angol labdarúgás
2026.04.23. 16:56

Nem kérnek a VAR olcsóbb verziójából az angol másodosztályú klubok

Angol labdarúgás
2026.04.22. 15:34

Slot a kései gólnak örült, Moyes szerint a futball kegyetlen – így látták a liverpooli derbit az érintettek

Angol labdarúgás
2026.04.20. 10:51

„El kell lazulnunk, nem szabad éreznünk a nyomást” – Declan Rice a City-meccs előtt

Angol labdarúgás
2026.04.16. 17:29

Kikapott Sunderlandben, és a kiesőzónában maradt a Tottenham

Angol labdarúgás
2026.04.12. 17:14

A kupadöntőn lesz első alkalommal VAR magyar női futballmérkőzésen

Labdarúgó NB I
2026.04.10. 11:12

Pánik Londonban: Igor Tudornak is útilaput kötöttek a talpára a Tottenhamnél

Angol labdarúgás
2026.03.29. 17:08

Elképesztő, hihetetlen – Bruno Fernandest magasztalják Angliában

Angol labdarúgás
2026.03.16. 13:05
Ezek is érdekelhetik