St James Park vagy St. James’ Park? BL-meccs helyett harmadosztályú bajnokin kötött ki a Barca-drukker

M. B.M. B.
2026.03.11. 13:18
null
Az exeteri St James Parkban kötött ki a Barcelona szurkolója (Fotó: Getty Images)
Véletlen egybeesés áldozata lett az FC Barcelona egyik szurkolója, aki csapata Newcastle United elleni idegenbeli BL-nyolcaddöntőjére szeretett volna eljutni.

A katalán drukker neki is vágott a túrának, de az észak-angliai Newcastle upon Tyne helyett a szigetország délnyugati részén található Exeterben kötött ki, s csak a helyi stadion bejáratánál a jegyére rápillantva jött rá tévedésére: nem a megfelelő St James Parkhoz utazott el. 

A helyzet ugyanis az, hogy az élvonalbeli (és kedd este a Barcelonával 1–1-es döntetlent játszó) Newcastle United, valamint az angol harmadik vonalban (League One) érdekelt Exeter City otthonának majdnem azonos a neve: a Newcastle létesítményét St James’ Parknak, míg az Exeter stadionját St James Parknak hívják. Az pedig hab a tortán, hogy kedd este Exeterben is meccset rendeztek: a harmadosztályú csapat a Lincoln Cityvel találkozott. 

Az esetről az Exeter City a közösségi felületein számolt be, hozzátéve, hogy a hoppon járt szurkoló kárpótlásul ingyenjegyet kapott az Exeter meccsére, így élőben láthatta, hogy a piros-kék együttes 1–0-ra kikap a Lincoln Citytől.

„Az egyik önkéntesünk jelezte, hogy van a szurkolói bejáratnál valaki, aki a Barcelona meccsére érkezett. Az angoltudása nem volt valami jó, de az kiderült, hogy Londonból utazott el idáig (Londont és Exetert 253 kilométer, míg Londont és Newcastle Upon Tyne-t csaknem 400 kilométer választja el egymástól – a szerk.). Az én tippem az, hogy beírta a telefonjába, hogy »St James Park«, és az első lehetőséget választva követte a navigációt. A szurkoló eléggé maga alatt volt, s talán szégyellte is magát, de ha már eljött idáig, intéztünk neki egy jegyet, hogy meccset nézhessen az igazi St James Parkban. Bármikor visszajöhet, szívesen látjuk” – nyilatkozta Adam Spencer, az Exeter City szurkolói élményekkel foglalkozó alkalmazottja.

Ez egyébként nem az első eset, hogy egy spanyolországi drukker humoros helyzetbe kerül egy elhibázott utazás miatt: tavaly nyáron egy Rayo-szurkoló család biztosra vette, hogy a feröeri Klaksvík lesz csapata ellenfele a Konferencialiga selejtezőjében. A madridiak ellenfele végül a feröerieket búcsúztató Nyeman Grodno lett, így a pórul járt szurkolók a Feröer-szigeteken, tévében nézték, ahogyan csapatuk Szegeden meccsel a fehérorosz együttessel.

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 13:11

Feröeren, tévén nézi csapata szegedi Kl-meccsét egy Rayo-drukker család

Garcíáék túl hamar lefoglalták a repülőjegyet a Konferencialiga-mérkőzésre – rajtavesztettek.

 

Legfrissebb hírek

Meg lehet állítani a Bayern támadósorát, vagy az Arsenal szögleteit? – a BL-elődöntős csapatok legnagyobb erősségei és gyengeségei

Bajnokok Ligája
1 órája

Luis Enrique: Mi vagyunk a címvédők a BL-ben, és azok is akarunk maradni!

Bajnokok Ligája
5 órája

Luís Figo, Cafu, Ivan Rakitic és Juhász Roland is csapatkapitányok a BL-döntő előtti Legendák Tornáján

Bajnokok Ligája
15 órája

Eze korai góljával verte meg a Newcastle-t, és visszaállt az élre az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.04.25. 20:24

Hat és fél év után nyert a „mumus” Getafe vendégeként az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 18:11

Barcelona: Frenkie de Jongot a trófeák éltetik – holland rekorder lett

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 10:11

Az UEFA hat mérkőzésre eltiltotta a Benfica játékosát

Bajnokok Ligája
2026.04.24. 15:55

Gullit szerint a Bayern–PSG párharc győztese nyeri meg a budapesti BL-döntőt

Bajnokok Ligája
2026.04.24. 12:35
Ezek is érdekelhetik