A Chelsea lesz a Manchester City ellenfele az FA-kupa-döntőben

Szombaton a Manchester City jutott be elsőként az FA-kupa döntőjébe a másodosztályban szereplő Southampton 2–1-es legyőzésével, vasárnap pedig a Chelsea és a Leeds szurkolói töltötték meg a Wembley Stadiont. A londoniak a héten menesztették Liam Roseniort, akivel a legutóbbi nyolc tétmérkőzésükből hetet elveszítettek, a Leeds ellen így az ideiglenesen megbízott Calum McFarlane irányított. A csapat az első félidőben összeszedettebben futballozott, mint az utóbbi hetekben, és Enzo Fernández révén vezetést is szerzett: az argentin középpályás Pedro Neto jobb oldali beívelését követően fejelte a labdát közelről a kapuba.
A folytatásban nem tartogatott fordulatot a játék. A Leeds hiába próbált meg mindent, nem tudott egyenlíteni, ha időnként át is tört ellenfele védelmi vonalán, Robert Sánchez kapus bravúrosan védett. A Chelsea előny tartását megcélzó taktikája működött, a továbbjutás összejött – a Manchester City–Chelsea döntőt május 16-án rendezik meg a Wembley-ben.
ANGOL FA-KUPA
ELŐDÖNTŐ
Chelsea–Leeds United 1–0 (E. Fernández 23.)








