Pécsi Ármin is utazhat Manchesterbe a Liverpoollal

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
• Liverpool
2026.04.28. 09:06
null
Nem lankadhat Pécsi Ármin figyelme – ki tudja, talán már ebben az idényben bemutatkozhat a Premier League-ben (Fotó: Getty Images)
Továbbra sem oldódott meg teljesen a sérülések okozta kapuskérdés a Liverpoolnál, de a Manchester United elleni rangadóra javulhat a helyzet. Pécsi Ármin, a „vörösök” fiatal magyar légiósa feltehetően az Old Traffordban is leülhet a padra.  

Kulcsfontosságú hét vár a Liverpoolra, amely a Crystal Palace legyőzése után a következő fordulóban matematikailag is biztossá teheti az áhított Bajnokok Ligája-indulást érő pozíciót a Premier League-ben. Jóllehet korántsem ígérkezik egyszerűnek a feladat, mert első lépésként az ősi rivális Manchester United otthonában, az Old Traffordban kell nyernie, továbbá az üldözők közül a Brightonnak kikapnia a Newcastle vendégeként, Tóth Alex Bournemouthának pedig nem szabadna nyernie hazai pályán a Palace-szal szemben.

A matematika persze csak az érem egyik oldala, a másikon a rideg valóság szerepel, márpedig a Liverpoolnál, mint az idényben oly sokszor már, ismét az orvosi stáb jelentéseit kell bújni a hét elején, és reménykedni a legjobbakban. A szombaton combizomsérülést szenvedő Mohamed Szalah biztosan nem áll Arne Slot menedzser rendelkezésére, s egyelőre arról sem érkezett egyértelmű megerősítés, hogy Alisson visszatérhet-e a csapatba.

A PL-címvédő „vörösök” első számú kapusa március vége óta nem játszhatott, és bár a legtöbben abban reménykedtek, a Palace ellen visszatérhet, a nevezettek közé sem került. Ez elsősorban azért okoz fejfájást a szakvezetőnek, mert második számú kapusa, Giorgi Mamardasvili szintén megsérült – az Everton elleni derbin –, és a United ellen még nem lesz bevethető állapotban, a harmadik számú kapust, Freddie Woodmant pedig majdnem le kellett cserélni a hétvégi bajnokin egy balszerencsés megmozdulást követően. A peches láncolat odáig vezetett, hogy az egyébként az U21-es csapatban szereplő Pécsi Ármin már készült arra, hogy beáll pályafutása első felnőtt PL-mérkőzésére.

Angol labdarúgás
2026.04.25. 18:00

Mumusát legyőzve tett újabb lépést a Bajnokok Ligája felé a Liverpool

Szoboszlai Dominik végigjátszotta a mérkőzést, Kerkez Milos a 87. percben lépett pályára, és majdnem eljött Pécsi Ármin nagy pillanata is.

Woodman, aki végül maradt a pályán, és a meccs egyik hősévé vált bravúros védéseivel, így fogalmazott a Sky Sports­nak: „Nagyon száraz volt a fű, a lábam letapadt, a térdem pedig megbicsaklott. Fogalmam sem volt, mit csináljak.”     

Mindez azért is lényeges, mert jelezte, fájdalmai vannak, csakhogy a védése után róla kipattanó labdát Daniel Munoz a kapuba rúgta, meglehetősen sportszerűtlen módon. Itt kell megjegyezni, hogy szinte azonnal privátra állította a közösségi oldalait a mérkőzést követően, mert elárasztották a szurkolók szidalmai.

De visszatérve a Liverpool kapusgondjaira: Alisson minden bizonnyal már a nevezettek közé kerül a Manchester United ellen, de hogy játszhat-e, az más kérdés. Ha nem, ismét Woodman áll a kapuba, és az is valószínűsíthető, hogy Pécsi Ármin újfent bekerül a keretbe, amelyben természetesen Szoboszlai Dominiknak és Kerkez Milosnak is ott a helye.

AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K  

Gk 

  1. Arsenal

34

22

7

5

64–26

+38 

73 

  2. Man. City

33

21

7

5

66–29

+37 

70 

  3. Man. United

34

17

10

7

60–46

+14 

61 

  4. Liverpool

34

17

7

10

57–44

+13 

58 

  5. Aston Villa

34

17

7

10

47–42

+5 

58 

  6. Brighton

34

13

11

10

48–39

+9 

50 

  7. Bournemouth

34

11

16

7

52–52

49 

  8. Chelsea

34

13

9

12

53–45

+8 

48 

  9. Brentford

34

13

9

12

49–46

+3 

48 

10. Fulham

34

14

6

14

44–46

–2 

48 

11. Everton

34

13

8

13

41–41

47 

12. Sunderland

34

12

10

12

36–45

–9 

46 

13. Crystal Palace

33

11

10

12

36–39

–3 

43 

14. Newcastle

34

12

6

16

46–50

–4 

42 

15. Leeds United

34

9

13

12

44–51

–7 

40 

16. Nottingham Forest

34

10

9

15

41–45

–4 

39 

17. West Ham

34

9

9

16

42–58

–16 

36 

18. Tottenham

34

8

10

16

43–53

–10 

34 

19. Burnley

34

4

8

22

34–68

–34 

20 

20. Wolverhampton

34

3

8

23

24–62

–38 

17 

A 31. fordulóból elhalasztott Manchester City–Crystal Palace mérkőzést május 22-én pótolják.

 

Legfrissebb hírek

Nehéz mérkőzésen aratott győzelemmel a BL-kvalifikáció kapujában a Manchester United

Angol labdarúgás
12 órája

Xabi Alonso is a Chelsea kiszemeltjei között – sajtóhír

Angol labdarúgás
15 órája

Xavi Simons megerősítette, nem lehet ott a vb-n

Angol labdarúgás
Tegnap, 7:33

Még nem búcsúznak Mohamed Szalahtól Liverpoolban

Angol labdarúgás
Tegnap, 7:09

Liverpooli lábnyomok: még a bronzérem is összejöhet?

Angol labdarúgás
2026.04.26. 15:58

Az egyiptomi válogatottnál úgy számolnak, Szalah számára véget ért az idény

Angol labdarúgás
2026.04.26. 11:45

Arne Slot: Lesz még olyan meccsünk, amely után nem a bíróról kell beszélni?

Angol labdarúgás
2026.04.26. 09:25

Eze korai góljával verte meg a Newcastle-t, és visszaállt az élre az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.04.25. 20:24
Ezek is érdekelhetik