Tóth Alex nélkül is simán nyert a Bournemouth a Crystal Palace ellen

T. Z.T. Z.
2026.05.03. 17:07
null
A Bournemouth simán győzött hazai pályán (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premoer League) 35. fordulójának vasárnap délutáni mérkőzésén a Bournemouth odahaza 3–0-ra legyőzte a Crystal Palace-t.

A Bournemouth Tóth Alex nélkül kezdte a Crystal Palace elleni mérkőzést, és már negyedóra alatt többgólos előnyt is kicsikarhatott volna, ha csak egy kicsit is pontosabb a kapu előtt. A hazaiak hatalmas mezőnyfölénye azért így is góllá érett – de a sors szeszélye folytán nem Bournemouth-játékos szerzett vezetést csapatának, hanem Jefferson Lermáról pattant saját kapujába a labda a 10. percben.

A 29. percben aztán hatalmas hibát vétett Dean Henderson, a Crystal Palace kapusa: egy baloldali szöglet után kiejtette a kezéből a labdát, majd a lábával elsodorta a hazai támadót, így videózás után a játékvezető tizenegyest ítélt – a büntetőt pedig Eli Junior Kroupi a kapus mozgásával ellentétes irányban higgadtan helyezte a jobb sarokba.

Az első 45 perc után teljesen megérdemelten vezetett két góllal a Bournemouth, amely a fordulás után is egyértelműen uralta a mérkőzést. A három pont sorsa a 77. percben dőlt el végérvényesen, amikor Rayan is bevette a londoni csapat kapuját.

Tóth Alex nem lépett pályára a mérkőzésen, a Bournemouth sorozatban 15. meccsén maradt veretlen és mostani sikerével a hatodik helyre jött fel a tabellán. 3–0

ANGOL PREMIER LEAGUE
35. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
AFC Bournemouth–Crystal Palace 3–0 (Lerma 10. – öngól, Kroupi 32. – 11-esből, Rayan 77.)
KÉSŐBB
16.30: Manchester United–Liverpool (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
20.00: Aston Villa–Tottenham Hotspur (Tv: Spíler1)

Szombaton játszották
Arsenal–Fulham 3–0 (Gyökeres 9., 45+4., Saka 40.)
Brentford–West Ham United 3–0 (Mavropanosz 15. – öngól, Thiago 52. – 11-esből, Damsgaard 82.)
Newcastle United–Brighton & Hove Albion 3–1 (Osula 12., Burn 24., Barnes 90+5., ill. Hinshelwood 61.)
Wolverhampton Wanderers–Sunderland 1–1 (Bueno 54., ill. Mukiele 17.)
Kiállítva: Ballard (24. – Sunderland)
Hétfő
16.00: Chelsea–Nottingham Forest (Tv: Spíler1)
21.00: Everton–Manchester City (Tv: Match4)

Pénteken játszották
Leeds United–Burnley 3–1 (Stach 8., Okafor 52., Calvert-Lewin 56., ill. Tchaouna 71.)

1. Arsenal35237567–26+41 76 
2. Manchester City33217566–29+37 70 
3. Manchester United331610758–45+13 58 
4. Liverpool341771057–44+13 58 
5. Aston Villa341771047–42+5 58 
6. Bournemouth351216755–52+3 52 
7. Brentford341491151–44+7 51 
8. Brighton & Hove Albion3513111149–42+7 50 
9. Chelsea341391253–45+8 48 
10. Fulham351461544–49–5 48 
11. Everton341381341–4147 
12. Sunderland3512111237–46–9 47 
13. Newcastle351361649–51–2 45 
14. Leeds United3510131247–52–5 43 
15. Crystal Palace3411101336–42–6 43 
16. Nottingham Forest341091541–45–4 39 
17. West Ham35991742–61–19 36 
18. Tottenham348101643–53–10 34 
19. Burnley35482335–71–36 20 
20. Wolverhampton35392325–63–38 18 
az állás

 

Legfrissebb hírek

Premier League: Szoboszlaié az idény legszebb gólja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 13:53

Spirit of Shankly: a szurkolói elköteleződés egy életre szól a Liverpoolnál

Képes Sport
2026.06.06. 10:19

Andoni Iraola: Kiváltság és felelősség a Liverpoolnál dolgozni

Angol labdarúgás
2026.06.06. 08:39

„Utcahosszal mindenki előtt” – így látták Szoboszlai idényét a drukkerek

Angol labdarúgás
2026.06.04. 15:43

Az angol Premier League-be tart a francia sikeredző

Francia labdarúgás
2026.06.03. 13:35

Távozott a Fulham vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.02. 17:52

Megegyezés született az új vezetőedzőről a Liverpoolnál – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.06.02. 12:25

Szoboszlai máris a Liverpool legnagyobbjai között

Angol labdarúgás
2026.06.01. 15:36
Ezek is érdekelhetik