Jones dühöngött, Cimikasz eldobta a karszalagot – Szoboszlait kérdezték a meccs utáni afférról

K. Zs.K. Zs.
2026.07.31. 14:27
Szoboszlai Dominik a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón (Fotó: Getty Images)
A BBC is beszámolt arról a feszült hangulatú beszélgetésről, amely a Liverpool magyar idő szerint csütörtök hajnali felkészülési mérkőzése után zajlott le, és amelynek három szereplője Szoboszlai Dominik, Curtis Jones, valamint a később bekapcsolódó Kosztasz Cimikasz volt.

Nem világos, mi okozta a szóváltást – állapítja meg pénteki rövid beszámolójában a BBC, felidézve ugyanakkor, hogy a Wrexham ellen 1–0-ra megnyert meccsen Szoboszlai, amikor lecserélték, a csapatkapitányi karszalagot Kosztasz Cimikasznak adta át, nem pedig Curtis Jonesnak, és a vitát rögzítő képsorokon az is látszik, amint a vita egy pontján Cimikasz a karszalagot a földre dobja.

A pályán lefilmezett, minden bizonnyal a csapatkapitányi karszalagról zajló feszült beszélgetésről megkérdezték Szoboszlai Dominikot a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

„Néhány játékosunk távozott, és bár lehet, hogy nem mi vagyunk a legidősebbek a csapatban, már egy ideje itt vagyunk – kezdődött a diplomatikus válasz, amelyben a magyar légiós sok csapattársát felsorolta, vélhetően azokat, akiket alkalmasnak tart a vezéri szerepre (Jones neve is elhangzott). – Mindannyian egy hajóban evezünk, a legjobbat akarjuk a csapatnak és egymásnak is. Van egy kapitányunk, Virgil (Van Dijk), mindent úgy teszünk, ahogyan ő és az edző mondja. Szerintem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy sikeres idény a célunk. A projekt hosszú lesz, új edzőnk van, a csapat részben kicserélődött, és ha nem is néhány hónapon belül, hosszú távon működni fog a dolog.”

Mint beszámoltunk róla, Szoboszlai a Liverpool első tengerentúli mérkőzésén is viselte a karszalagot; akkor Joe Gomez, majd az ő sérülése után Cimikasz volt a csapatkapitány, tőle örökölte meg a szünetben beálló magyar légiós (aki aztán góllal és gólpasszal járult hozzá a Sunderland 4–2-es legyőzéséhez).

A BBC említést tesz arról is, hogy bár a még egy évig szerződéssel rendelkező, saját nevelésű Jonest el akarta vinni az olasz Inter, Andoni Iraola vezetőedző ellenezte az eladását: „Nagyon nagyra tartom Curtist. Nagyszerű labdarúgó, reménykedem, hogy nálunk maradhat, és ugyanúgy teljesít majd, mint eddig.”

@nemzeti_sport Ott azért van baj 🤦‍♂️ 📽️ @shouvik.insta #szoboszlai #liverpool #football #magyartiktok #fyp ♬ som original - clovmsc

 

Legfrissebb hírek

Beállt a második félidő derekán a Liverpoolba Bradley Barcola

Angol labdarúgás
1 órája

Slot után Iraolának sem kell Chiesa – megvan a Liverpool BL-kerete

Bajnokok Ligája
11 órája

„Ha megtanul úgy lőni a fiam, mint te, nagyon elégedett leszek” – Bruno Fernandes Szoboszlainak

Angol labdarúgás
23 órája

Hasítanak a Liverpool meccsei a Network4-en

Minden más foci
Tegnap, 16:00

Szoboszlai Dominik jobbhátvéd marad? A Liverpool edzőjének nincs ellenére

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:35

A City és a Chelsea „kezén” több mint 1.7 milliárd euró folyt át, de a Liverpool zárt a legnagyobb mínuszban nyáron

Angol labdarúgás
2026.09.02. 18:22

A Manchester United sztárja alig hitte el, hogy fia Szoboszlaiért rajong

Angol labdarúgás
2026.09.02. 11:15

Kép: két régi jó barát – Erling Haaland Szoboszlai Dominikkal közös fotót posztolt

Angol labdarúgás
2026.09.01. 10:22