Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

ROCK PÉTERROCK PÉTER
2026.08.12. 12:20
null
Gerónimo Rulli és Hugo Viana sportigazgató (Fotó: Manchester City)
A Manchester City bejelentette Gerónimo Rulli szerződtetését. Az argentin válogatott kapus a francia Olympique Marseille-től érkezett, és kétéves szerződést írt alá, amely 2028 nyaráig szól az angol klubbal.

A 34 éves Gerónimo Rulli számára nem ismeretlen a manchesteri környezet, hiszen korábban már szerepelt a Manchester Citynél: a 2016–2017-es idényt töltötte a klubnál, ám tétmérkőzésen nem lépett pályára az első csapatban.

Az argentin kapus azóta komoly nemzetközi tapasztalatot szerzett. Megfordult többek között a Real Sociedad, a Montpellier, a Villarreal, az Ajax és legutóbb az Olympique Marseille együttesében is. A Villarreal játékosaként 2021-ben Európa-ligát nyert, miután a Manchester United elleni döntő tizenegyespárbajában maga is betalált, majd David de Gea lövését kivédte.

Rulli az elmúlt két idényt Marseille-ben töltötte, ahol rövid idő alatt első számú kapussá vált, és több mint 70 mérkőzésen védett.

Az argentin válogatottban 2018-ban mutatkozott be, és tagja volt a 2022-ben világbajnoki címet, valamint a 2024-es Copa Américát megnyerő keretnek is. Pályafutása során az olimpiai válogatottban is szerepelt, a 2016-os riói játékokon három mérkőzésen kapott lehetőséget.

„Ez egy fantasztikus lehetőség számomra, amit meg kellett ragadnom. Amikor lehetőséged van a Manchester Cityhez igazolni, élned kell vele”mondta Rulli a klub bejelentése után.

Rulli Gianluigi Donnarumma mögé érkezett, James Trafford pótlására.

 

Legfrissebb hírek

Honfitársa pótolja Cucurellát a Chelsea-nél; az Inter ajánlatot tett a Tottenhamnek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
4 órája

Madridból erősített világbajnok védővel a Roma – hivatalos

Olasz labdarúgás
4 órája

Alexis Sánchez Montréalban folytatja, Vlahovics Isztambulba tart – ez történt kedden a transzferpiacon

Minden más foci
20 órája

Légiósok: Regensburgban folytatja Jánó Zétény

Minden más foci
23 órája

Francia válogatott balhátvéddel erősített a PSG – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.08.09. 20:16

Felkészülés: a City hátrányból verte meg az Atletit Szöulban; hatgólos meccsen ikszelt a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.08.09. 15:15

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

50 millió euróért igazolt francia válogatott középpályást a PSG – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.08.06. 20:06