A Chelsea vár Szoboszlaiékra a Ligakupában

2026.09.17. 09:47
null
Szoboszlai eddig hatszor játszott a Chelsea ellen, egy gólt szerzett (Fotó: Getty Images)
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a Liverpool FC a Chelsea-vel játszik hazai pályán az angol Ligakupa nyolcaddöntőjében.

Mint emlékezetes, a 20-szoros angol bajnok Liverpool FC kedden 3–1-re legyőzte a Tottenhamet, Szoboszlai csereként beállva a hosszabbításban szerzett bombagólt, 27 méterről. A továbbjutással a Liverpool a nyolcaddöntőbe jutott, és a sorsolás alapján a Chelsea lesz az ellenfele.

A Tóth Alexet is foglalkoztató AFC Bournemouth is tagja a tizenhatos mezőnynek, és ugyancsak hazai pályán játszhat, mégpedig az Európa-liga-győztes Aston Villával.

A bajnoki címvédő Arsenal a negyedosztályú Fleetwood Town otthonába látogat, a Ligakupában címvédő Manchester City a Brightont fogadja – feltéve persze, ha csütörtökön este továbbjut a másodosztályú Norwich ellen hazai pályán.

Érdekesség egyébként, hogy a legjobb 16 közé csak három nem élvonalbeli csapat jutott el: a már említett negyedosztályú Fleetwoodon kívül csupán két harmadosztályú brigád van még életben – a Bradford City és a Peterborough United pedig éppen egymás ellen játszik majd, tehát a nyolc között is biztosan lesz egy harmadosztályú csapat.

A nyolcaddöntő hivatalos játéknapja október 28., a továbbjutás egy mérkőzésen dől el.

A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
AFC Bournemouth–Aston Villa
Bradford City (III. osztály)–Peterborough United (III.)
Everton–Newcastle United
Fleetwood Town (IV.)–Arsenal
Fulham–Crystal Palace
Liverpool FC–Chelsea FC
Manchester City/Norwich City (II.)–Brighton & Hove Albion
Sunderland–Brentford
A nem jelölt csapatok a Premier League-ben szerepelnek.
 

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlait le kellett cserélni, az emberelőnyben játszó Liverpool fordított és nyert a Brentford ellen

Angol labdarúgás
17 perce

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpool kezdőcsapatába

Angol labdarúgás
3 órája

Szoboszlai Dominik is szerepel a Liverpool FC könyvében a valaha volt 100 legjobb játékos között

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:05

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, Spanyolországban fordított a Juventus az El-ben

Európa-liga
2026.10.15. 23:33

Nem kizárt, hogy a Brentford ellen visszatér Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.15. 14:20

Iraola: Ezúttal Barcola és Wirtz jelentette a különbséget

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 10:03

Gólrekordot hozott a BL-alapszakasz második fordulója – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 08:34

Barcola mesterhármast jegyzett, magyar játékosai nélkül 6–3-ra nyert a Liverpool a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 20:38