Szoboszlai Dominik jobbhátvéd marad? A Liverpool edzőjének nincs ellenére

ROCK PÉTERROCK PÉTER
2026.09.03. 14:35
null
Szoboszlai Dominik a Nottingham Forest elleni bajnokit középpályásként kezdte, de jobbhátvédként fejezte be (Fotó: Getty Images)
Andoni Iraola, a Liverpool vezetőedzője szerint Szoboszlai Dominik hozzáállásával nincs probléma, a magyar válogatott középpályás akkor is kész segíteni a csapatnak, ha nem a megszokott posztján számítanak rá.

A Liverpool pénteken az Ipswich Town vendégeként lép pályára a Premier League-ben, a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Andoni Iraola többek között Szoboszlai Dominik szerepköréről is beszélt.

A magyar válogatott játékos az idény elején már jobbhátvédként is játszott, és az újságírók arról kérdezték a spanyol szakembert, hogy Szoboszlai mennyire van kibékülve azzal, hogy a megszokottól eltérő pozícióban kell futballoznia.

„Nem találkoztam még olyan helyzettel, amikor egy játékos azt mondta volna, hogy nem akar az eredeti posztján játszani. Mindenki a megfelelő hozzáállást mutatta, és készen áll arra, hogy segítsen. Ő is kész erre, segíteni akar a csapatnak. Jó, ha vannak olyan játékosaink, akik különböző posztokon is megállják a helyüket, ez nagyon értékes, mert még a mérkőzések közben is lehetővé teszik számomra, hogy változtassak” – mondta Iraola.

Iraola beszélt az új igazolásról, Bradley Barcoláról is, aki a csütörtöki edzés után várhatóan rendelkezésre áll majd az Ipswich ellen. Ugyanakkor egyelőre kérdéses, hogy kezdőként vagy csereként kap-e lehetőséget, mivel a felkészülési időszakban nem jutott játékpercekhez a Paris Saint-Germainnél.

A szakember Cody Gakpo maradásának is örül, mint mondta, a támadó tisztában volt a piaci helyzettel, és folyamatosan egyeztettek egymással. Gakpo fizikailag és mentálisan is jó állapotban van, ezért Iraola szerint értékes játékos marad a csapat számára.

A Liverpool edzője ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy az Ipswich ellen erősen kell kezdeniük, nincs mire várniuk.

PREMIER LEAGUE
3. FORDULÓ
Szeptember 4., péntek
21.00: Ipswich Town–Liverpool (Tv: Match4) – élőben az NSO-n!

 

 

Legfrissebb hírek

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
Tegnap, 13:40

A Manchester United sztárja alig hitte el, hogy fia Szoboszlaiért rajong

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:15

Ismét megdöntötte nyári költekezési rekordját a Premier League

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:52

A PSG-ből igazolt tizennyolc éves szélsőt az Aston Villa – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.09.01. 13:17

Kép: két régi jó barát – Erling Haaland Szoboszlai Dominikkal közös fotót posztolt

Angol labdarúgás
2026.09.01. 10:22

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
2026.08.31. 23:00

A nyár legnagyobb fogása? Liverpoolba szerződött a PSG sztárja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.31. 15:40

Az Ipswich ráijesztett az MU-ra, de Bruno Fernandesre nem volt ellenszere

Angol labdarúgás
2026.08.30. 19:34