Kis- vagy nagytakarítás? – Csinta Samu publicisztikája

Öt mérkőzés után százszázalékos teljesítménnyel vezeti a Premier League-et a Manchester City, és már olyan spekulatív számítgatások is napvilágot láttak, hogy a tízszeres angol bajnok képes lehet-e vajon úgy besöpörni újabb bajnoki babérokat, hogy meghaladja az épp általa tartott, egyetlen idényben elért százpontos rekordot. Miközben a klub körül minden idők egyik legnagyobb futballfinanszírozási botránya gyűrűzik, amelynek végkifejletét egyelőre senki sem látja, ettől függetlenül az ügy a profi futball történetének egyik fontos mérföldkövévé válhat. Abban a tekintetben mindenképpen, hogy a labdarúgásban keringő, az átlagember számára értelmezhetetlenül nagy pénzösszegek „forgalmának” mikéntjére – de legalábbis egyik változatára – kínál némi rátekintést.

Az elmúlt tíz év során a City sikereit elsősorban a világ valaha volt egyik legjobb-legsikeresebb edzője, Pep Guardiola nevéhez kötöttük. A hátország jelentőségéről is lehettek elképzeléseink, a Der Spiegel című német hetilap 2018-as ankétja alapján elinduló vizsgálat azonban a „kreatív könyvelés” elképzelhetetlen mélységeit tárta fel. A szikár tényközlés szintjén: a liga által felkért vizsgálóbizottság arra a következtetésre jutott, hogy magatartásával a Manchester City egyértelműen a Premier League szabályainak kijátszására törekedett. Azt is megállapította, hogy ha a klub könyvelésében valamennyi érintett megállapodást pontosan feltüntetnek, a Manchester City jelentős mértékben túllépi mind a Premier League, mind az UEFA által szabott költekezési korlátokat. A 2009 és 2018 közötti időszakban elkövetett szabályszegések miatt a klubot azzal is vádolják, hogy a jelzett időszakban nem adott át pontos információkat a játékosok és edzők fizetéséről, továbbá megszegte az UEFA pénzügyi fair play (FFP), valamint a Premier League fenntarthatósági (PSR) szabályait is. Az európai szövetség 2020 februárjában egyszer már 30 millió eurós bírsággal sújtotta a klubot, majd két évre kizárta az európai kupákból – ez utóbbi döntést azonban a Nemzetközi Sportdöntőbíróság megsemmisítette.

Amikor az Arab Emírségekből érkező új tulajdonosok 2008-ban megvásárolták a csapatot, a Manchester City fennállásának meglehetősen szürke periódusát élte. Immár 40 éve nem nyert bajnokságot, városi riválisa, a Manchester United mögött pedig hosszú ideje a másodhegedűs fájdalmas szerepére kényszerült. A tulajdonosváltás utáni első két évben aztán a City több mint 300 millió eurót költött új játékosokra, és ezzel egészen más besorolásba került. Azóta nyolc bajnoki címet, négy FA-kupát, hét Ligakupát és egy Bajnokok Ligáját nyert – ezekből a trófeákból hatot az eljárás megindítása után. A Manszúr sejk nevéhez fűződő korszakban a Manchester Citynek az európai futball legfelső szintjére kerülő, globális, rendkívül jövedelmező futballbirodalmat sikerült létrehoznia, csakhogy útközben figyelmen kívül hagyott egy sereg szabályt. Legalábbis erről árulkodik a független bizottság által nyilvánosságra hozott jelentés.

A Spiegel tényfeltáró írása – amely a Football Leaks leleplező platform által elérhetővé tett dokumentumokból építkezik – hidegrázós részletességgel leplezi le a City sikerei mögött rejlő pénzügyi trükköket. Azokat a színlelt megállapodásokat, amelyek célja az volt, hogy a klub a ténylegesnél alacsonyabb működési költségeket mutasson ki. Hasonlóképpen történt a játékosok arculati jogaival rendelkező vállalattal kötött üzletek esetében is, a pénzkülönbséget minden esetben a klubot annak idején felvásároló ADUG, az Egyesült Arab Emírségek egyik fejlesztési és beruházási alapja finanszírozta. Mindezt azért, hogy az érintett időszakban művi módon több mint 900 millió fonttal növeljék a klub bevételeit, illetve csökkentsék kiadásait, ezáltal azt a látszatot keltve, mintha a Manchester City megfelelne a pénzügyi szabályoknak.

A meccsek persze azért a pályán dőlnek el, valakinek a legnagyobb sztárok játékát is össze kell hangolnia. Ezért aztán hiába hozta meg a Citynek több mint 40 év után a bajnoki címet, az edző, Roberto Mancini áldozatul esett főnöke ambícióinak: egy évvel később már lapátra is került, miután a csapat képtelen volt megvédeni a címét. Helyét Manuel Pellegrini vette át, az ő irányításával újra bajnok lett a csapat, két Ligakupát is nyert, a 2015–2016-os idényben pedig bejutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe. Mint kiderült, ez is csak ideiglenességhez volt elég, azon a nyáron ugyanis megérkezett Manchesterbe Josep Guardiola, és elkezdődött a tíz éven át tartó nagy menetelés. Közéjük tartozott nyolc olyan esztendő, amely egyértelműen a vizsgálat által „sötétnek” ítélt periódusba tartozott. A City összértéke momentán 1.43 milliárd euró a Transfermarkt-„börzén” – Haaland jelentősen megdobja az összeget a maga 220 milliójával –, ennyiből „kénytelen” főzni a Guardiola-utód Enzo Maresca.

A jogerős ítélet meghozataláig meghatározhatatlan idő telik még el – miután a City természetesen fellebbezett a lesújtó vizsgálati eredmény ellen –, az ártatlanság vélelmének azonban annyi, nyugodtan borítékolható, hogy az ügy nem marad következmények nélkül. A büntetés pénzügyi vonzata szinte mellékes, meggyőződésem szerint nincs az az összeg, amelyet az emirátusbeli olaj és származékai ne tudnának kitermelni. A nagy kérdés – és ez talán már a tulajdonosi kör törlesztési hajlandóságát is befolyásolhatja –, milyen sportbeli retorziókat határoz meg a bíróság. Mert a vérszagra gyűlők között olyanok is akadnak, akik máris kukáznák az MC-nek a jelzett periódusban elért eredményeit, aminek a közvetlen ellenlábasok nemcsak presztízsbeli haszonélvezői lehetnének, hanem a sikerekért járó pénzügyi juttatások is érzékeny kanyarokat írhatnának le.

A City trófeái természetesen egyetlen pillanatig sem vonatkoztathatók el a finanszírozási háttértől, mégis meredek kérdésnek tűnik, hogy az ügy sportvonatkozásai milyen mértékben kezelhetők erkölcsi kérdésként. Személy szerint Guardiola személye lebecsülésének tartanám, ha a „futballanalfabéta” kategóriába sorolnánk őt – azaz azt feltételeznénk róla, hogy a szakmai kérdéseken túl nem érdekelték/érintették volna a klubban zajló pénzügyi bűvészmutatványok –, már csak azért sem, mert többször is örökítették meg szívélyes együttlétben a sejkkel, és a botrány kitörése óta sem tagadta meg múltját és érzelmi érintettségét. A PL-, kupa- és BL-győzelmek viszont elsősorban futballszakmai sikerek, amelyek csak részben mérhetők eurómilliókban.

Akadnak, akik a jelzett időintervallumban az Etihad-arénában megforduló játékosok erkölcsi felelősségét is feszegetik. A felvetés cseppet sem életszerű, de meglehetősen farizeus, hiszen a gladiátoroktól soha nem várják el a tulajdonosi kör tevékenységének minősítését – épp ellenkezőleg. Az eredménylista eltörlése, vagy részleges átírása pedig a játékosok karrierjének erőteljes befolyásolását is jelenthetné, akár a mindenhatónak tekintett Transfermarkt-pozíció tekintetében is.

A Manchester City tulajdonosi körének csalásai természetesen retorziókat követelnek, de mindenekelőtt annak a szellemiségnek az átírását, amely az elmúlt évtizedekben egyre inkább dominálja a csúcsfutballt. Nevezetesen a minél több pénz bevonzását a klubok és rendezvények működtetésébe. A keringőre való felkérés pedig nem vonhat mást maga után, mint a táncparkett egyre népesebbé válását, vagy ellenkezőleg, további ritkulását, az elit elefántcsonttornyának további magasítását. Leginkább ennek a kihívásnak kell eleget tenni az MC-ügy elbírálásának kapcsán, amelynek kirobbantásában igencsak érezni vélem a nagy ellenlábasok szerepét.

Amolyan hétvégi tisztogatással van dolgunk, vagy karácsony előtti nagytakarítással?

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!