Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

2026.11.07. 20:34
Itt már lehetett érezni – a City ma nem szerez pontot (Fotó: Getty Images)
A Nottingham Forest 3–1-re nyert odahaza a Manchester City ellen az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 10. fordulójának szombat esti mérkőzésén.

Alaposan meglepte Oliver Glasner csapata a Cityt azzal, hogy már az első percekben nekiesett ellenfelének, s a bátor hozzáállásnak meg is lett az eredménye. A hatodik percben a nyomás alatt levő Gvardioltól Jair Cunha vette el a labdát, majd 16 méterről Donnarumma mellett a jobb alsóba gurított. Tizenkét perccel később újabb gólt szerzett a Forest, ezúttal Liam Delap gyalogolt a saját térfeléről indulva a 16-osig, majd 15 méterről a léc alá bikázott. A kapott gólok felrázták Enzo Maresca gárdáját, amely igyekezett még a szünet előtt szépíteni, de a mezőnyfölény ellenére kétgólos nottinghami előnnyel fordultak a csapatok.

A fordulás után nem kellett sokat várni a szépítő találatra, Rayan Cherki egy védő által kioxizott labdát ágyúzott kapásból, 16 méterről a jobb felső sarokba. A vendégdrukkerek bő húsz percig reménykedhettek, a 73. percben ugyanis jött a hazaiak második gólját szerző Delap, s ezúttal 11 méterről ragasztott bődületesen nagy gólt a bal felső sarokba, eldöntve a lényegi kérdéseket. A hátralevő időben a City ötlettelenül, hitehagyottan futballozott, s üres kézzel távozott a City Groundról, míg a Forest ellépett a kiesőzónából, a maga helyére taszítva a vasárnap pályára lépő Manchester Unitedet. 3–1

ANGOL PREMIER LEAGUE
10. FORDULÓ
Nottingham Forest–Manchester City 3–1 (J. Cunha 6., Delap 18., 73., ill. Cherki 52.)
Fulham–Newcastle United 1–1 (Muniz 83., ill. Murphy 80.)
Arsenal–Hull City 1–0 (Ödegaard 72.)
Leeds United–Tottenham Hotspur 1–0 (Okafor 79.)

VASÁRNAP JÁTSSZÁK
15.00: Brighton & Hove Albion–Brentford
15.00: Crystal Palace–Liverpool FC
15.00: Ipswich Town–AFC Bournemouth
15.00: Sunderland–Chelsea
17.30: Manchester United–Aston Villa
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Everton–Coventry City 3–1

 

 

 

Legfrissebb hírek

PL: Okafor góljával nyert a Leeds, elmaradt a piros Bogle-nél?

Angol labdarúgás
5 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
22 órája

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 18:50

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
2026.11.04. 12:08

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
2026.11.03. 15:55

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2026.11.02. 23:04

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14