A PL legjobbjai (2.): az örökös gólkirály – Alan Shearer

Őszinte leszek. Amikor megkértek, írjak a „PL legjobbjai” sorozatba egy cikket Alan Shearerről, igazi megtiszteltetésnek éreztem a feladatot, elvégre ez azt jelenti, hogy a Premier League történetének legjobbjáról írhatok. Aztán kiderült, hogy csak a második helyre fért oda.

Igen, elfogult vagyok Alan Shearerrel kapcsolatban, elvégre amióta az eszemet tudom, a Newcastle Unitednek szurkolok, pontosan emiatt a legendás futballista miatt.

De akik látták játszani őt, azok talán mind Newcastle-szurkolók lettek egy kicsit…

A SZERÉNY KEZDETEK

Shearer 1970. augusztus 13-án született Newcastle-ben, méghozzá egy finoman szólva sem gazdag családba, és mindig is futball jelentett számára mindent. Először az utcán barátkozott a labdával, majd az iskolai csapatba is bekerült. Ott még középpályást játszott, mivel úgy érezte, így van a legnagyobb esélye a lehető legtöbbször labdába érni.

Amikor Shearer befutott, rengeteg sztori kezdett el keringeni arról, hol köthetett volna még ki karrierje kezdetén. És ezek nagy része igaz is volt. A kis Shearert ugyanis 16 évesen szinte minden nagy és kis csapat felfedezője látta játszani, és a legtöbben szerették is volna megszerezni az aláírását.

Az akkoriban már inkább csatárnak álló Shearer a Southampton mellett döntött, köszönhetően Jack Hixon játékosmegfigyelő remek meggyőzőerejének – pedig a West Bromwich Albionnál, a Manchester Citynél és a Newcastle-nél is készek voltak neki szerződést ajánlani szinte azonnal.

Az angol ikon két évet töltött a Southampton utánpótlásában, majd 1988 márciusában bemutatkozhatott az élvonalban is a Chelsea ellen.

A beilleszkedés, fogalmazzunk úgy, nem ment rosszul, két héttel később már mesterhármast szerzett az Arsenal ellen, és ezzel rögtön el is kezdte a rekorddöntögetést. Ezzel ugyanis ő lett az angol élvonalban a legfiatalabb mesterhármast jegyző játékos 17 évvel és 240 nappal.

A Southamptonnál ennek ellenére nem nyitotta ki a gólcsapot úgy igazi, „shearer-esen”, de ennek inkább az volt az oka, hogy ekkor még nem igazán tudták, hogy kell „használni” őt.

Egyedüli csatárként folyamatosan az erejére kellett hagyatkoznia a labdatartásoknál, és így inkább az előkészítésekből tudta kivenni a részét, nem a befejezésekből.

Ennek ellenére a szurkolók azonnal meglátták benne a lehetséges klasszist, és 1991-ben meg is választották őt az év játékosának. Ez már válogatott behívót is ért az U21-es sikerek után. Kettőt lehet találni, hogy mutatkozott be a „háromoroszlánosoknál”. Igen, góllal.

AZ ÁTIGAZOLÁS, AMIRE SENKI NEM SZÁMÍTOTT

Rögtön be is indultak a pletykák, hol köthet ki Shearer. A legtöbben a Mancehster Unitedre tippeltek, a végső döntése ennél jóval meglepőbb volt: ő a manapság a másodosztály középmezőnyében található Blackburn Roverst választotta.

Akkoriban döntött ugyanis úgy a milliárdos üzletember, Jack Walker, hogy felkarolja a Blackburn együttesét, és igazi sztárigazolással akarta elnyerni a szurkolók szeretetét. Ebből lett az, hogy akkor Angliában rekordnak számító 3.6 millió fontért megszerezte a Southamptontól Shearert a Blackburn.

És a Blackburnnél már tényleg robbant a Shearer-bomba. Az első idényében 16, a másodikban 31, a harmadikban 34, a negyedikben 31 gólt szerzett a PL-ben, és rögtön első próbálkozásra a negyedik helyig repítette a Blackburnt. Aztán másodikok lettek. Aztán megnyerték a Premier League-et.

Persze, volt pénz a csapatnál, de egy olyan együttesről beszélünk, amely Shearer szerződtetése előtt még a feljutásért küzdött, és végül csak a rájátszásnál sikerült kiharcolnia a Premier League-tagságot.

A harcos csatárból igazi klasszis lett, akit a világ összes csapata a támadósorában akart tudni.

Manchester United, Liverpool, Everton, Juventus, Inter, FC Barcelona, Real Madrid.

Ezek csak azok a csapatok, amelyekről Shearer elismerte, valóban megkeresték őt egy jól jövedelmező ajánlattal.

És persze akkor már ne feledjük azt sem, hogy a Blackburnnél a világ összes pénze mellett azt is felajánlották, legyen játékos-edző, vagyis a csapat menedzsere is egyben.

Shearer 25 éves volt ekkor. És 1996-ben sem hangzott ez kisebb őrültségnek, mint ma.

De az ész helyett átvette a szív a szerepet, és Shearer úgy döntött, hazatér, és aláír a Newcastle-hez.

AZ ÓRIÁSOK HELYETT NEWCASTLE

A „szarkák” 15 millió fontot fizettek érte, amivel akkor meg is döntöttek minden átigazolási rekordot. A csapat menedzsere akkoriban Kevin Keegan volt, Shearer egyik gyermekkori példaképe, a csapat tömve volt jó játékosokkal, és a legendás csatár nélkül is a második helyen végezett a tabellán (az MU mögött) a szerződtetése előtt.

Minden adott volt tehát ahhoz, hogy a Newcastle átvegye a hatalmat Angliában.

Csak a sors nem így akarta.

Ez viszont nem Sheareren múlt. A csatár a hazatérése után is tartotta a formáját, 31 bajnokin 25 góllal zárt, ezzelsorozatban harmadszor is gólkirály lett a Premier League-ben, sőt, az idény legjobbjának is megválasztották annak ellenére, hogy sérülések miatt hét meccsről is lemaradt.

A Newcastle viszont megint csak a második helyet tudta megszerezni, Keegan pedig az idény közepén úgy döntött, feláll a kispadról.

A gólok ezután is jöttek, de a szerencse sosem pártolt igazán Shearer mellé. Sorra jöttek ugyanis a sérülések: néha egyik szalagja, néha az ágyéka, néha a térde, néha a bokája miatt kellett meccseket kihagynia. A következő idényben már csak 17 bajnokin tudott pályára lépni, ez pedig rányomta a bélyegét a Newcastle teljesítményére is: a csapat csak a 13. helyen zárt.

Pedig a csapatnál mindent megtettek, hogy enyhítsenek a fájdalmain. A mai napig legendák keringenek, hogy milyen őrült módszerekkel próbálták megerősíteni például Shearer bokáját. A „szarkák” egyik fizioterapeutájának, Paul Ferrisnek például állítólag az volt a kedvenc Shearer-gyakorlata, hogy egymásra rakott öt-hat iskolai padot, azok tetejére felállította a csatárt, és arra kérte, egy lábon egyensúlyozva szedje fel az elé kiszórt pénzérméket. Miközben Ferris különböző tárgyakkal dobálta közben. Egy osztálynyi iskolás tanuló pedig ott volt közönségnek.

Akármilyen őrültségekkel is próbálkoztak, a lényeg, hogy többé-kevésbé bevált. Shearer egyre csak erősödött, a csapat újra korábbi fényében tündökölt. Még az FA-kupa döntőjéig is eljutott, igaz, ott az Arsenaltól elég simán kikapott 2–0-ra.

Az 1998–1999-es idényben már újra a régi Shearer tündökölt, 30 meccsen 14 gólig jutott, megúszta nagyrészt a sérüléseket is, és megkapta a csapatkapitányi karszalagot. A Newcastle viszont szenvedett, és csak a 13. helyre ért oda, akkor épp Ruud Gullit irányításával.

Az FA-kupa-döntőig viszont megint eljutott a csapat, csak épp az eredmény itt is sima 2–0-s vereség volt, ezúttal a triplázó Manchester Unitedtől.

Gullit karrierjének a végét a Newcastle-nél az jelentette, hogy a következő idényben úgy döntött, elkezdi padoztatni Shearert. Gullit ugyanis látványosan nem kedvelte Shearert. Sőt, később a csatár elárulta, a holland legenda egyszer azt mondta neki: „Te vagy a legtúlértékeltebb játékos, akit valaha láttam!”

A holland menedzsert a legendás Sir Bobby Robson követte a Newcastle kispadján, Shearer pedig azonnal visszanyerte lelkesedését és formáját. Új edzője első meccsén rögtön öt góllal köszönte meg a bizalmat. Shearer az idényt 23 góllal zárta, a Newcastle pedig szinte napról napra jobban játszott, és bár sokan féltek még a kieséstől is, újra a középmezőnyben végzett a csapat.

Ezután viszont megint a sérülésekről szóltak elsősorban Shearer évei, a 2000–2001-es idényben mindössze öt gólig jutott. Ezután megint egy kisebb emelkedő következett: 23 Shearer-gól és egy negyedik hely a Newcastle-nek, ami ráadásul Bajnokok Ligája-kvalifikációt is jelentett!

Az idény legemlékezetesebb pillanata azonban egy balhé volt Roy Keane-nel, ami azt is megmutatja, mennyire ott volt fejben mindig Shearer.

A mindig pikáns, Manchester United elleni bajnokin 4–3-ra vezetett már az utolsó pillanatokban a Newcastle, mikor egy bodobással jöhettek volna a manchesteriek. Itt próbálta meg egy picit idegesíteni az amúgy sem higgadtságáról ismert Roy Keane-t Shearer, és el is érte a célját.

Az ír középpályásnál elszakadt a cérna, repült is egy pofon, majd villant a piros lap. A Newcastle megnyerte a rangadót…

Ezután jött egy mesterhármas a Leverkusen ellen, majd egy dupla az Inter ellen, de az egyenes kieséses szakaszról így is lemaradt a Newcastle az FC Barcelona és Inter mögött.

„Mindenki el volt ájulva Shearertől. Azt tudom, hogy Marcello Lippi például David Trezeguet-vel és Alessandro Del Pieróval is videókat nézetett Shearer játékáról, hogy tanuljanak tőle. Ez volt a házi feladatuk” – mondta Gabriel Batistuta, a Fiorentina és az Inter korábbi játékosa egy interjúban, és ez mindent el is mond arról, hogy Shearer hogy is játszott a BL-ben egy némi jó indulattal közepes erősségű csapatban.

Ezután a BL-be már nem jutott vissza a Newcastle, de az Európa-liga elődjében, az UEFA-kupában egészen az elődöntőig menetelt, ott a Marseille állította meg Sheareréket. A bajnokságban csak a szokásos: most épp 22 gólja volt az idényben.

A 2004–2005-ös bajnokság előtt Shearer már közölte, ez lesz az utolsó idénye, a búcsú viszont nem volt olyan, mint amilyennek tervezte. A Barcelonától szerződtetett Patrick Kluivert mellett jóval kevesebb lehetőséget kapott, és csak hét gólt szerzett, a csapat pedig csupán a 14. helyen végzett. Az UEFA-kupában a negyeddöntő, az FA-kupában az elődöntő volt a végállomás.

Viszont Graeme Sounessnek sikerült meggyőznie Shearert, hogy még egy idényt játsszon, így a visszavonulás váratott magára, és sikerült megdönteni többet közt Jackie Milburn 49 éves rekordját, és eljutott 200 gólig a Newcastle-ben a legenda. Hogy igazán fájjon a vége, egy sérülés miatt az utolsó három meccsén már nem lehetett ott Shearer.

Összesen 29 futballista mondhatja el magáról, hogy szerzett legalább 100 gólt a Premier League-ben. Ezen a listán egyedüliként Alan Shearer két csapatnál is eljutott legalább 100 gólig.

A SZÁMOK NEM HAZUDNAK

Aki látta játszani, tudja, Alan Shearer sosem volt a legkiemelkedőbb egy-egy területen. Alig 183 centi volt, tehát nem tudott a védők fölé magasodni. Nem volt igazán gyors sem, sőt, cselt is csak idényenként egyet, ha láthattunk tőle. Szerencséje pedig még véletlenül sem volt soha, ezt elég jól mutatják a sérülései és a bajnoki eredményei is.

De olyan szíve volt, mint talán senkinek, aki futballpályára lépett. Ha topformában volt, ha fájt mindene, ő hajtott, ment és küzdött egészen addig, míg a labda át nem haladt a gólvonalon.

Akinek mondjuk Ronaldinho a kedvence, talán sosem fogja megérteni, mit lehetett szeretni egy kopaszodó tankban, és lehet, a Top10-be sem rakná ezen a listán.

De aki látta játszani, az megérti, Shearernek a futball és a Newcastle United jelentett mindent, és emiatt csak imádni lehetett. Azt kívánom mindenkinek, egyszer legyen egy olyan játékos a kedvenc csapatában, aki úgy kiteszi a szívét minden meccsen a pályára, ahogy Shearer tette a fekete-fehér mezben.

Mindenesetre a számok nem hazudnak: 441 bajnoki, 260 gól.Lehet utána csinálni. Egyelőre még senkinek sem sikerült a Premier League történetében.

Ha pedig Shearer 1996 nyarán úgy dönt, hogy mondjuk a Manchester Unitedet, a pénzt, az igazi hírnevet és a trófeákat választja, biztos vagyok benne, hogy az első helyen lenne ma ezen, és minden más hasonló listán is.

De ha ez volt az ára annak, hogy Newcastle-ben legendává váljon, ez a második hely talán mégis elfogadható. Sőt, még egy kicsit édesebb is így.

Készült a The Athletic: The Premier League 60 című sorozata alapján.