Arsenal-vereség az Emiratesben a WBA-tól

Vágólapra másolva!
2010.09.25. 18:10
null
A csíkos mezes WBA sokkal pontosabb volt a befejezéseknél (Fotó: Reuters)
Címkék
Meglepő vereséget szenvedett hazai pályán az Arsenal a Premier League 6. fordulójában. Az „ágyúsok" már háromgólos hátrányban voltak West Bromwich ellen, ám végül „csak" 3–2-re kaptak ki. A Liverpool legalább az egyik pontot otthon tartotta: 2–2-t játszott a Sunderlanddel. Gera Zoltánnal a csapatban a Fulham ikszelt az Everton ellen.

A két csapat legutóbbi öt, egymás elleni mérkőzését egyaránt az Arsenal nyerte meg. És nyugodtan írhatjuk, hogy az Emiratesben rendezett összecsapáson sem a WBA volt az esélyes. Sőt Gera Zoltán egykori csapatának egyetlen idegenbeli pontszerzése az Arsenal ellen is 2004-ből való. Akkor a Highburyben végeztek 1–1-re a csapatok.

A mérkőzés elején úgy tűnt, hogy a londoniak ezúttal sem fognak vereséget szenvedni. Ha nem is átütő erővel, de folyamatosan támadott az Arsenal. Arsene Wenger együttese – ha nem is futószalagon, de – egymás után dolgozta ki a helyzeteket.

A 14. percben Andrej Arsavin közelről, egymás után kétszer is eltalálta a kapufát, majd tíz perccel később Samir Nasri lökete kerülte el egy méterrel a kaput.

Aztán lassan gyülekeztek a „sötét felhők" a pálya fölött – a hazaiak szemszögéből nézve. Peter Odemwingie eltolta a labdát Manuel Almunia mellett, az Arsenal kapusa pedig elhúzta a vendégjátékos lábát a tizenhatoson belül. Chris Brunt büntetőjét azonban megfogta Almunia.

Ekkor úgy tűnt, vissza nem térő lehetőséget szalaszt el a WBA. De nem így lett: bár tizenegyeseket nem kapott a folytatásban a West Brom, helyzeteket azonban kialakított. És a várakozásokkal ellentétben a második félidő elején nem az Arsenal, hanem a WBA darálta be ellenfelét...

Az 50. percben Jerome Thomas remek csellel elment a bal oldalon, a középen – három Arsenal-védő között – érkező Odemwingie pedig az üres kapuba lőtt. Két perccel később pedig Gonzalo Jara közeli lövését bevédte Almunia.

A folytatásban ugyan fölényben játszott az Arsenal, közeledni csak nem tudott ellenfeléhez. Sőt. A 72. percben Thomas közeli találatánál már hárommal vezettek a vendégek, s ekkor úgy festett, végleg eldőlt a három pont sorsa...

Az utolsó húsz percben a gólok is megérkeztek az Arsenal részéről – de már túl későn. A 75. percben Nasri egy remek csel után kilőtte a jobb alsót, majd a ráadás első percében ugyanő értékesítette közelről Arsavin passzát. A nagyszerű hajrá ezzel együtt csak tisztes vereséget „ért", pontot nem (2–3).

ARSENAL–WEST BROMWICH ALBION 2–3
 

 

A Fulhamben Gera Zoltán kezdőként 55 percet kapott menedzserétől. A londoniak gól nélküli döntetlent játszottak az Evertonnal.

A Liverpool az Arsenalhoz hasonlóan hazai pályán nem bírt a Sunderlanddel. A Pool Dirk Kuyt vezető találata után Darren Bent két góljának köszönhetően hátrányba került, de Steven Gerrard révén sikerült pontot mentenie.

LIVERPOOL–SUNDERLAND 2–2

 

PREMIER LEAGUE 
6. FORDULÓ
Arsenal–West Bromwich 2–3 (Nasri 75., 90., ill. Odemwingie 50., Jara 52., J. Thomas 73.)
Birmingham City–Wigan 0–0
Blackpool–Blackburn 1–2 (M. Phillips 85., ill. C. Adam 20. – öngól, Emerton 91.)
Fulham–Everton 0–0
Liverpool–Sunderland 2–2 (Kuyt 5., Gerrard 64., ill. D. Bent 25., 48. – az elsőt 11-esből)
West Ham–Tottenham 1–0 (Piquionne 29.)
KORÁBBAN
Manchester City–Chelsea 1–0 (Tévez 59.)
AZ ÁLLÁS 
1. Chelsea 6 5 1 21–2 +19  15
2. Arsenal 6 3 2 1 16–7 +9  11
3. Manchester United 5 3 2 14–7 +7  11
4. Manchester City 6 3 2 1 7–2 +5  11
5. West Bromwich Albion 6 3 1 2 8–11 –3  10
6. Fulham 6 1 5 7–6 +1  8
7. Tottenham 6 2 2 2 6–5 +1  8
8. Blackburn 6 2 2 2 7–7 0 8
9. Newcastle 5 2 1 2 8–6 +2  7
10. Sunderland 6 1 4 1 7–7 0 7
11. Birmingham 6 1 4 1 7–8 –1  7
12. Aston Villa 5 2 1 2 6–9 –3  7
13. Blackpool 6 2 1 3 9–14 –5  7
14. Bolton 5 1 3 1 7–8 –1  6
15. Liverpool 6 1 3 2 6–9 –3  6
16. Wolverhampton 5 1 2 2 6–8 –2  5
17. Wigan 6 1 2 3 2–13 –11  5
18. Stoke City 5 1 1 3 5–8 –3  4
19. West Ham 6 1 1 4 4–13 –9  4
20. Everton 6 3 3 4–7 –3  3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik