Szemerey Zsófi a nyáron hazatér Metzből

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2025.01.05. 14:13
null
Szemerey Zsófi (Fotó: Kovács Péter)
Egy évvel a szerződése 2026-os lejárta előtt, már idén nyáron távozik a francia Metz női kézilabdacsapatától Szemerey Zsófi.

A magyar válogatottal a decemberi Európa-bajnokságon bronzérmet szerző kapus a klub vezetőinek elmondása szerint személyes okokra hivatkozva kérte szerződése korábbi megszüntetését.

„Zsófi szerződése még egy évig tartana, de személyes okokra hivatkozva kérte, hogy visszamehessen Magyarországra. Bár nem örültünk neki, hogy egy év után véget ér a közös munkánk, mert nem ez volt a tervünk, jóváhagytuk a kérését, hiszen senkinek sem akarunk az útjába állni” – mondta Emmanuel Mayonnade vezetőedző a Dijon elleni szombati bajnoki mérkőzés után.

Mindezt Thierry Weizman klubelnök is megerősítette. Hozzátette, egy ideig marasztalták a kapust, de soha senkit nem akarnak a klubnál tartani, aki távozni akar. 

Szemerey kérése érthető, hiszen azután, hogy a Metznél elkezdte az idényt, a csapat szerződtette a francia válogatottal olimpiai és világbajnok Cléopatre Darleux-t, aki mögött az Európa-bajnokság előtti hetekben alig jutott szóhoz a magyar válogatottban remeklő kapus. 

Darleux eredetileg csak ebben az idényben védett volna a Metzben, mielőtt visszavonul, de nemrég bejelentették, hogy még a következő évadban is marad a csapatnál.

Szemerey tavaly nyáron Mosonmagyaróvárról igazolt a Metzhez, amelyben az ugyancsak Eb-bronzérmes irányító, Vámos Petra is szerepel. Azt egyelőre nem tudni, hogy nyártól hol folytatja Szemerey.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik