Bolton: a menedzser is beállt a Bogdánt éltetők sorába

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.24. 22:50
A Bolton menedzsere, Neil Lennon nem győzte dicsérni csapatát és elsősorban Bogdán Ádámot a Liverpool elleni döntetlen után. Az FA-kupa-meccset követően a „vörösök" hivatalos honlapja a találkozó legjobbjaként említi a magyar kapust.

„Megérdemeltük a döntetlent. A kapusunk és a védőink kiemelkedően teljesítettek, máshogy nem is lett volna esélyünk egy ilyen csapat otthonában. Kapott gól nélkül távoztunk az Anfieldről, és a Liverpool Chelsea ellen mutatott formáját is figyelembe véve nagyon boldogok lehetünk ezzel az eredménnyel. Versenyben maradtunk, ennél többet nem is kérhettünk volna" – nyilatkozta Neil Lennon, a Bolton menedzsere.Neil Lennon, a Bolton menedzsere.

„Szerencsések vagyunk, hogy két nagyszerű kapusunk is van. Lonergan fantasztikusan védett a Championshipben, és úgy éreztük, hogy Ádámnak még szüksége van néhány meccsre. A Wigan elleni kupameccsen jól védett, ezért ismét szerepet kapott. Ádám mentalitása és hozzáállása kiemelkedő. Kiváló kapus, és ezt ma is megmutatta" – dicsérte az edző magyar játékosát.

A Liverpool menedzsere, Brendan Rodgers is nyilatkozott a meccs után, míg a „vörösök" honlapja a mezőny legjobbjaként említi Bogdán Ádámot.

„Mindent megtettünk, egyedül csak a kapuba nem tudtunk betalálni. Kreativitásban kiválóak voltunk, és jól védekeztünk egy jó csapat ellen" – mondta Rodgers.

Legfrissebb hírek

Utolsóként a tizenegyesekkel felülkerekedő Nottingham jutott be az FA-kupa negyeddöntőjébe

Angol labdarúgás
20 órája

Ruben Amorim az FA-kupa-kiesés után: A cél a Premier League megnyerése!

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:41

Kerkez Milosék a Manchester Cityt kapták az FA-kupa negyeddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 22:16

Tizenegyesekkel ejtette ki a Fulham az MU-t az FA-kupa nyolcaddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 20:24

FA-kupa: Welbeck újra remek cserének bizonyult, gólja továbbjutást ért a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
2025.03.02. 17:32

Videó: a Wolves támadója megütötte, lefejelte Kerkezt, majd a földön is belerúgott

Angol labdarúgás
2025.03.02. 11:50

A Liverpool után a Manchester City már túl nagy falat volt Szűcs Kornél csapatának az FA-kupában

Angol labdarúgás
2025.03.01. 20:43

Kerkez Milosék végigtámadták a Wolves elleni FA-kupa-meccset, végül tizenegyesekkel jutottak tovább

Angol labdarúgás
2025.03.01. 19:00
Ezek is érdekelhetik