Gólvonalas mentés, kapufa, léc volt a Chelsea-Spursön, gól nem

Ha van elátkozott hely Angliában a Tottenham számára, akkor a Stamford Bridge biztosan az. A Spurs 1990 februárjában Gary Lineker hajrábeli fejes góljával győzött az azóta jócskán átalakított Chelsea-stadionban, azóta viszont egyszer sem. Az elmúlt huszonkét évben a Chelsea hazai bajnoki mérlege a Hotspur ellen a kezdés előtt 15–6–0 volt, ráadásul a „kékek” előzőleg nyolc meccs óta nem kaptak ki hazai pályán, míg a Tottenham újabban gyengélkedik.

Tulajdonképpen a Tottenhamnek a statisztikák alapján nem is volt érdemes elutaznia a Chelsea elleni idegenbeli meccsre. Amikor a Spurs legutóbb nyert a Stamford Bridge-en, Nelson Mandela még börtönben volt (egy nappal később szabadult 1990 februárjában), ráadásul Martin Atkinson bíráskodása mellett a „kékek" eddig még gólt sem kaptak: a mai találkozó előtt 9–1–0 volt a vonatkozó mérlegük, 27–0-s gólkülönbséggel...

A meccseket (szerencsére) nem a statisztikák döntik el, ettől függetlenül az első félidő alapján semmi nem utalt arra, hogy akár a Spurs rossz szériája, akár az atkinsoni nullák sorozata megtörik. A két csapat játékosai lelkesen ingáztak fel s alá a pályán, csak épp gólhelyzeteket „felejtettek el" kialakítani, így az első negyvenöt perc leglátványosabb része Benoit Assou-Ekotto Marouane Fellainit megszégyenítő frizurája volt.

Azért hogy a pályán történt (kevés) eseményről is számot adjunk: néhány blokkolt lövés kivételével sokáig a Tottenham előtt adódott a legnagyobb lehetőség, Emmanuel Adebayor húzott el Bosingwa mellett a bal oldalon, de a beadása magas lett Kyle Walkernek. A másik oldalon Frank Lampard próbált meg kireklamálni egy tizenegyest a játékvezetőnél – szó mi szó, William Gallas szerelési kísérlete a gyanús és a szabálytalan határán mozgott.

Ziccerre a 47. (45+1., hogy pontosak legyünk...) percig kellett várni, ekkor azonban kész csoda, hogy nem szerzett vezetést a Spurs. Luka Modric bal oldali beadása után Rafael van der Vaart került nagy helyzetbe, első, középre tartó lövését Petr Cech védte, az ismétlést Ashley Cole blokkolta bravúrral, majd Adebayor fejelt közelről a kapu fölé – mindhárom helyzetet illett volna gólra váltani.

A második félidő első tíz perce pont ugyanolyan volt, mint az elsőé, aztán Gareth Bale hozott életet a játékba egy szlalommal: a walesi középen tört a kapu felé, remek passzát pedig Walker lőtte a bal kapufa mellé.

A Spurs labdabirtoklási fölényt harcolt ki, újabb helyzetet viszont nem tudott kidolgozni – más kérdés, hogy a Chelsea semmivel sem jutott közelebb ahhoz, hogy megszerezze a vezetést. Egészen a 73. percig, amikor Juan Mata egy távoli szabadrúgást a bal kapufa tövére csavart (Brad Friedel nagyon drukkolt, hogy ne menjen be...), a kipattanót pedig David Luiz nem tudta a kapu felé terelni.

Az utolsó negyedórára a Chelsea-nél Michael Essien helyére bevetésre küldték Fernando Torrest, a Spurs is kettőt cserélt (Jake Livermore és Louis Saha érkezett) – helyzetbe azonban Gallas került, ám egy szabadrúgás után nem találta el fejesével a kaput, míg a másik oldalon Didier Drogba fordult kapura szépen és lőtt a kapusba gyengén.

Gallas helyzete szinte semmiség volt azonban Adebayoréhoz képest, aki a 79. percben kiugrott, elvitte a labdát Petr Cech mellett is, de Gary Cahill „megmentette a hazát", kivágva az üres kapu felé tartó labdát. A ziccert követő szögletből Bale fejelt a lécre, majd Adebayor kapu fölé – azért a Spurs helyzetei láttán el lehetett mondani, hogy röfög a Chelsea szerencsemalaca...

A hajrában a vendégek még egy szögletből és egy szabadrúgásból is megkísérelték begyötörni a (vélhetően győztes) gólt, de előbbi nem volt veszélyes, utóbbi meg hiába volt az, Bale remek lövését Cech kikapta a bal alsó sarokból. A Tottenham közelebb állt a győzelemhez, azonban nem tudott élni lehetőségeivel – maradt a 0–0, a riválisok örömére.