MU: Cristiano Ronaldo reagált az MU közleményére

Vágólapra másolva!
2022.10.20. 22:31
null
Cristiano Ronaldo üzent (Fotó: Getty Images)
Instagram-oldalán reagált Cristiano Ronaldo, miután a Manchester United csütörtök délután bejelentette, hogy a portugál támadó nem lesz ott a keretben a Chelsea elleni szombati mérkőzésen.
Mint ismert, az ötszörös aranylabdás a kispadon kezdte a Tottenham elleni mérkőzést (2–0) szerdán, ám miután Erik ten Hag menedzser nem cserélte be, még a lefújás előtt az öltözőbe ment. Erre reagált csütörtöki közleményében a klub, melyben azt írta, „Cristiano Ronaldo nem lesz tagja a Manchester United keretének a szombati, Chelsea elleni Premier League-mérkőzésen”.

Íme, Cristiano Ronaldo sorai!

„Ahogy egész pályafutásom során mindig tettem, próbálok úgy élni és játszani, hogy megadjam a tiszteletet a kollégáimnak, az ellenfeleimnek és az edzőimnek. Ez nem változott. Én sem változtam. Ugyanaz az ember és sportoló vagyok, aki az elmúlt 20 évben a futball elitjébe tartozott, és a tisztelet mindig nagyon fontos szerepet játszott a döntéshozatali folyamataimban.

Nagyon fiatalon kezdtem, az idősebb, tapasztaltabb futballisták példája mindig nagyon fontos volt számomra. Így később én is próbáltam utat mutatni a fiataloknak azokban a csapatokban, amelyeket képviseltem. Sajnos ez nem mindig lehetséges, néha a pillanat hevében eluralkodnak rajtunk az érzelmek.

Most úgy érzem, keményen kell dolgoznom Carringtonban (a Manchester United edzőközpontjában – a szerk.), támogatnom kell a csapattársaimat, és készen kell állnom bármire bármely mérkőzésen. Nem opció, hogy engedek a nyomásnak. Sosem volt. Ez a Manchester United, és össze kell tartanunk. Hamarosan újra együtt leszünk.”





Legfrissebb hírek

Válogatott játékosát adhatja Kerkez Milosért a Liverpool a Bournemouthnak – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:08

A City kabalafigurájának megtestesítője szerint Erling Haaland bántalmazta őt, ezért panaszt tett a rendőrségen

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:30

Két részre bontja a Premier League a nyári átigazolási idényt

Angol labdarúgás
2025.03.27. 14:34

Ekkora fizetést kaphat Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.03.27. 11:54

Jövőre ez a stagnálás is szépnek tűnhet – Football Benchmark-elemzés a Manchester Cityről

Angol labdarúgás
2025.03.26. 13:07

Kerkez Milos már a barátainak is a liverpooli váltásról beszélt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.03.26. 12:17

„A magyarok Ronaldo miatt nem örülnek a portugáloknak” – az örmények pedig őt várják

Foci vb 2026
2025.03.25. 17:59

Sokasodó gondok Liverpoolban: hárman is kidőltek a válogatott szünetben

Angol labdarúgás
2025.03.21. 21:42
Ezek is érdekelhetik