MU: mérges lett Mourinhóra Mata, majd nevetett rajta

Vágólapra másolva!
2016.08.08. 07:42
A Manchester United 2–1-re legyőzte a Leicester Cityt a Community Shielden, José Mourinho, a „vörös ördögök” menedzsere elmagyarázta, miért cserélte le a 93. percben Juan Matát, akit a 63. percben állított be.

Mata és Mourinho kapcsolata nem felhőtlen, a spanyol korábban a portugál miatt hagyta el a Chelsea-t, ám Manchesterben újra együtt kell dolgozniuk. A vasárnapi találkozón Mata csereként állt be, mégsem fejezhette be a pályán a találkozót, és láthatóan nem túlzottan volt boldog menedzsere döntése miatt.

„Tudom, hogy valami olyasmit tettem, ami nem túl szép, de Mata most már boldog – magyarázta meg az esetet Mourinho.A szabályok szerint hatot cserélhettem, és szerettem volna megállítani a játékot, húzni az időt. Még egyvalakit beállíthattam, és a legalacsonyabb játékosomat akartam lehozni.”

„Nagyszerűen futballozott, pont azt nyújtotta, amire szükségem volt. Ugyanakkor tudtam, hogy ellenfelünk a végén ívelgetésbe kezd, ezért nem hozhattam le Ibrahimovicot vagy Fellainit. Mata volt a legkisebb.”

„Nagyon mérges lett, de aztán megértette a döntésemet. Nyerni akartunk, ez sikerült, így mindannyian boldogok vagyunk. Ő is az már.”

A portugál szakember elmondta, nem hibáztatja Marouane Fellainit azért, mert rosszul passzolt a Leicester gólja előtt, véleménye szerint a talaj miatt hozott rossz döntést a belga középpályás.

Legfrissebb hírek

Gary Lineker Sir Alex Ferguson felelősségéről beszélt a Manchester United gyengélkedése okán

Angol labdarúgás
9 órája

Ruben Amorim az FA-kupa-kiesés után: A cél a Premier League megnyerése!

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:41

Tizenegyesekkel ejtette ki a Fulham az MU-t az FA-kupa nyolcaddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 20:24

Nincs vége az isztambuli szappanoperának, a Fenerbahce is feljelentette a Galatát

Minden más foci
2025.02.28. 17:21

Továbbra is szenved a Leicester, ezúttal a West Hamtől kapott ki

Angol labdarúgás
2025.02.27. 22:53

José Mourinhót négy meccsre eltiltották a Galata–Fener után történtek miatt

Minden más foci
2025.02.27. 22:13

PL: ikszelt a Forest és az Arsenal, míg a City a Spurst, az MU az Ipswichet győzte le

Angol labdarúgás
2025.02.26. 22:29

Didier Drogba védelmébe vette a rasszizmussal vádolt José Mourinhót

Minden más foci
2025.02.26. 16:51
Ezek is érdekelhetik