Nincs bocsánat: egy hírhedt címlap, amit Liverpool 28 éve nem felejt

1. A POKOL KAPUI
2. ÖT KRITIKUS HIBA
3. CÍMLAPON „AZ IGAZSÁG”
4. MINDENT A „SÖPREDÉKRE” KENNI
5. EGY VÁROS EGY LAP ELLEN
6. EGY UTOLSÓ RÚGÁS1. A POKOL KAPUI
2. ÖT KRITIKUS HIBA
3. CÍMLAPON „AZ IGAZSÁG”
4. MINDENT A „SÖPREDÉKRE” KENNI
5. EGY VÁROS EGY LAP ELLEN
6. EGY UTOLSÓ RÚGÁS

1989. április 15. a Liverpool FC legsötétebb napja. Ekkor történt Sheffieldben a Hillsborough-stadionkatasztrófa, amely 96 emberéletet követelt, és az angol futball radikális megváltoztatásához vezetett. 1989. április 19. a The Sun legsötétebb napja. A legnagyobb példányszámú angol lap ekkor közölte „Az igazság” (The Truth) főcímű, hírhedt címlapját, amely a Hillsborough-tragédiáról szólt, és szinte minden hazugság volt rajta.

Liverpool lakossága azóta bojkottálja a bulvárlapot. 2017. április 15. pedig az a nap, amióta a The Sun kitiltott médiumnak számít mindkét nagy liverpooli labdarúgócsapat, a Liverpool és az Everton eseményeiről. A Pool februárban tiltotta ki a lap újságíróit, az Everton pedig múlt szombaton, az után, hogy a The Truth-féle címlapért felelős szerkesztő, Kelvin MacKenzie a „kékek” válogatott középpályására, Ross Barkleyra, illetve az egész városra nézve súlyosan sértő cikket közölt a The Sunban.

A Hillsborough poklában történtek talán itthon is jobban ismertek – a háttérről és az eseményekről a Britannia blog közölt nagyon alapos írást –, így elsősorban a The Sun hírhedt címlapjának történetét járjuk körül, annak következményeivel és az elmúlt napokban történt eseményekkel együtt.

A POKOL KAPUI

Arra emlékszem Hillsborough-ból, hogy nem egészen tízéves fejjel nagyon vártam a tévében az FA-kupa-összefoglalót (Foci angol módra... címen futott), de csak az Everton–Norwich City mérkőzés rezüméjét tudtam megnézni Junoszty kistévén, egy héttel az események után. Legalábbis azt gondolom, hogy egy héttel az események után, hiszen lehetetlen, hogy az április 15-i műsorban már lett volna összefoglaló. A Hillsborough-beli iszonyatot még egészen biztosan nem tudtam felfogni. Csak sokkal később.

Az 1989. április 15-én történteket mindenképpen érinteni kell, mert ez szükséges a Liverpool városa és a The Sun közti háborúskodás megértéséhez. Egy évvel korábban ugyanitt, a sheffieldi Hillsborough Stadionban, a Wednesday semleges pályáján találkozott egymással az FA-kupa elődöntőjében a Liverpool és a Nottingham Forest.

Az 1988-as mérkőzés a biztonságért felelős rutinos, a helyszínt és a labdarúgást jól ismerő rendőrtiszt, Brian Mole irányításával rendben lement, bár a Hillsborough állapota, a liverpooli szektorokban tapasztalt nyomasztó zsúfoltság, illetve a stadion nyilvánvaló biztonsági hiányosságai egyaránt aggodalomra adtak okot. Az 1989-es elődöntő előtt 21 nappal Mole-t elmozdították pozíciójából, utódja, David Duckenfield nem rendelkezett futballmeccs-biztosítási tapasztalattal, és nem is készült fel megfelelően a végzetessé váló elődöntőre.

Lapozzunk még egy kicsit vissza! Az 1981-es Tottenham–Wolverhampton elődöntőn a túlzsúfolt Leppings Lane lelátórészen a Spurs gólja után előrenyomult a londoni tábor, nekiszorítva az előrébb állókat a magas kerítésnek. A televíziós felvételeken jól látszanak a kerítésen átmászva menekülő, majd az alapvonal mögé leülő drukkerek, akiket a nyomást érzékelve a rendőrök két kapun beengedtek a gyepre. Harmincnyolc szurkoló sérült meg és szorult ellátásra, ezután a Hillsborough-ban 1987-ig nem rendeztek újabb FA-kupa-elődöntőt. Az események (kezdve attól, hogy kinyitottak egy kijárati kaput a kinti zsúfoltság enyhítésére) rémisztő előképét adják a tragédiának.

Az 1988-as Liverpool–Nottingham elődöntő nagyobb gond nélkül lement, és a jegyelosztás ugyanaz lett az 1989-es elődöntőn is: a kisebb, Leppings Lane-ről megközelíthető hátsó lelátóra és az északi oldallelátóra ment a Liverpool-tábor, szembe, míg a stadionon kívüli részen is jóval tágasabb Spion Kopra kaptak belépőt a nottinghamiek.

A Leppings Lane állóhelyi részére 10100 liverpooli drukkernek kellett bejutnia, mindössze hét forgókapun keresztül. A pályán kívül egészen szűk tér volt várakozásra.

A bejutó szurkolók egy lejtős központi alagúton keresztül mehettek be a két középső állóhelyi szektorba, a szélső állóhelyi szektorokba pedig nehezen észrevehető oldalbejáratok nyíltak. Az állóhelyi szektorokat magas kerítések választották el egymástól „karámokat” létrehozva, a zónák közötti átjárás csak a szektorok felső sorai mellett nyíló kapukon volt lehetséges.

A jegyeken csupán annyi figyelmeztetés állt, hogy a szurkolók legkésőbb 15 perccel a mérkőzés előtt érkezzenek meg a stadionba. Az autópályán kialakult torlódások és a szurkolói különvonat befutása zsúfoltságot teremtett a stadionon kívül – fél órával kezdés előtt csak 4383 szurkoló volt bent a Leppings Lane-i lelátón, 5700 kint tolongott. A mérkőzés biztonságáért felelős rendőrtisztek nem halasztották el a kezdést, viszont kijárati kapukat is kinyittattak, amikor már veszélyes helyzet alakult ki a stadionon kívül. A rendőrség nem záratta le az alagutat, holott az átjáró mögötti kis állóhelyi szektorok már megteltek. Legalább háromezren zsúfolódtak itt össze, kétszer többen, amennyien biztonságosan itt tartózkodhattak volna.

A kinyitott C-kijáraton beözönlő drukkerek az alagutat vették célba, miközben az oldalszektorokban még bőven lett volna hely. Döntésük kézenfekvő volt: közvetlenül előttük, az alagút fölött volt egy nagy „ÁLLÓHELY” felirat, az állóhelyi sarokszektorokba vezető útvonalat pedig csak kis táblákkal jelezték. Az eseményeket feltáró vizsgálóbizottság honlapján közzétett videón látszik a legjobban, mennyire nehezen észrevehetők voltak a sarokszektorok irányítótáblái, és mennyire egyértelmű útvonalnak tűnt az alagút. A szektorban levők egy rettenetes karámban érezhették magukat: elöl, balra és jobbra kerítés, hátul az alagút, amelyből csak jönnek és jönnek a drukkerek, holott már rég nincs hely. Percekkel a kezdés után Peter Beardsley eltalálta a lécet, a tömeg előrenyomult, egy korlát pedig összeomlott. A nyomás az elöl állókat gyilkos erővel préselte a kerítéshez.

Az alagúton beözönlő szurkolók nyomása, a telített 3. és 4. szektorban levő zsúfoltság és a magas kerítés olyan halálcsapdát alakított ki, amelyből sokaknak nem volt menekvés. A rendőrség részéről 15.06-kor Roger Greenwood rohant be a pályára, és kérte a játékvezetőt, hogy szakítsa félbe a mérkőzést. Eddigre azonban már visszafordíthatatlan volt a katasztrófa. 96 szurkoló (aznap 94, később 2) élete veszett oda a rossz tömegirányítás, a rendőrség tehetetlensége és a stadion biztonságilag nem megfelelő tervezése miatt. A legtöbben megfulladtak az elviselhetetlen nyomástól. A katasztrófa legfiatalabb, 10 éves áldozata, Jon-Paul Gilhooley Steven Gerrard unokatestvére volt.

A The Sun április 19-i címlapján egy alcím megfelelt a valóságnak, ha minden más hazugság is volt. Tényleg ezek voltak a pokol kapui a szurkolók számára.

ÖT KRITIKUS HIBA

A rendőrség legalább öt kritikus hibát követett el a vizsgálóbizottság megállapításai szerint.

1. A stadionon kívül nem akadályozták meg a tömeg összezsúfolódását. Ez egy évvel korábban kordonok segítségével sikerült. Nem készült terv arra az esetre, ha egyszerre, későn fut be sok szurkoló, márpedig pontosan ez történt. A Leppings Lane-i terület ilyen esetben valódi halálcsapdaként funkcionált (így is írta le Gordon Sykes rendőrfelügyelő).

2. Nem záratták le az alagutat, amikor megtelt a 3. és 4. állóhelyi szektor. Döntően ez a hiba okozta 96 ember halálát, és ezt a biztonságért felelős David Duckenfield is elismerte. A C-kijárat megnyitása – erről Duckenfield eredetileg hazudott, azt állítva, a szurkolók törtek be ott, nem pedig ő adott ki parancsot – és az alagút nyitva tartása volt a katalizátora a tragédiának. A Hillsborough utáni Taylor-jelentés megállapította, hogy 1988-ban ugyancsak megtelt a 3. és 4. szektor, de a rendőrség ekkor helyes megoldást választva lezáratta az alagutat a befelé tartók előtt, hogy ne alakulhasson ki csapdahelyzet.

3. Nem halasztották el a kezdőrúgást. Ez enyhítette volna a tömegnyomást és a befelé igyekvő szurkolók türelmetlenségét. Duckenfield és helyettese, Bernard Murray megvitatta a kérdést, és a pontos kezdés mellett határoztak. A bentről kiszűrődő hangok csak sürgették a drukkereket, akik tudták, már megy bent a mérkőzés. 1987-ben a Leeds United–Coventry elődöntőn a későn érkező szurkolók miatt 15 perccel eltolták a kezdőrúgást, mivel szintén fenyegető tumultus alakult ki a Leppings Lane-en a forgókapuk előtt.

4. Lassú és elégtelen segítségnyújtási reakció a katasztrófára.

5. Nem tanultak korábbi eseményekből. A Leppings Lane-i állóhelyi rész kapacitását túlbecsülték, különös tekintettel a katasztrófa középponti szektoraira, a 3. és 4. lelátói „karámokra”. Az 1981-es elődöntőnek nem vonták le a tanulságait, holott kis híján nyolc évvel korábban is katasztrófa történt. 1987-ben a leedsiek, 1988-ban a liverpooliak panaszkodtak a túlzsúfoltság miatt kialakuló veszélyre. Az 1988-as stadionbejárásnál nem számolták újra a lelátókapacitást.

CÍMLAPON „AZ IGAZSÁG”

A mérkőzés után az érthetően megrettent Dél-Yorkshire-i Rendőrség magas rangú tisztviselői valóságos hazugsághálót szőttek. A rendőrség mindent megtett azért, hogy a Liverpool-szurkolókat állítsa be felelősként a tragédia után. Vallomások sorát hamisították meg ennek érdekében, tisztviselőik pedig olyan információkat szivárogtattak ki a sajtónak, amelyek azt sugallták: részeg, irányíthatatlan Pool-fanatikusok rendbontása vezetett a tragédiához. Még a narratívájuknak nem megfelelő helyszíni rendőri jelentéseket is meghamisították.

Négy év sem telt a 39 Juventus-drukker halálát követelő Heysel-stadionkatasztrófa óta. A hetvenes és nyolcvanas éveket lelátói erőszak borította árnyékba az angol pályákon és azokon kívül. Margaret Thatcher kormányzata 1985-ben kemény fellépést és hosszú börtönbüntetéseket ígért be a rendbontóknak. A Liverpool-tábor tulajdonképpen tökéletes bűnbak volt.

Négy nappal a Hillsborough-tragédia után a The Sun sajtótörténeti címlappal jelent meg. „AZ IGAZSÁG” – ordította a főcím. „Néhány szurkoló az áldozatok zsebeit fosztogatta.” „Néhány szurkoló levizelte a bátor zsarukat.” „Néhány szurkoló megvert egy rendőrt, aki épp az élet csókját adta” – szóltak az alcímek. A bulvárlap ekkoriban 4.9 millió nyomott példányban került forgalomba, érthető hát, hogy a The Sun narratívája meghatározó volt, és alakította is a közvélemény reakcióját otthon és külföldön. Még az UEFA francia elnöke, Jacques Georges is „vadállatinak” nevezte a Pool-szurkolók viselkedését.

A cikkben leírt események forrása a sheffieldi White's hírügynökség anyaga volt, amelyet – ez talán kevéssé ismert részlet – lapok sora használt fel. A hírügynökségi anyag teljes egészében, eredeti formájában megtekinthető. Ez a történtek rendőrségi verzióját közli – ez volt az első eset, hogy a tragédia után „szót kaptak” a rendfenntartók. A cikkben szerepel az összes állítás, amelyet a The Sun címlapra tett. A White's idéz több rendőrtisztet is, akik a Liverpool-drukkerek rendbontásairól és a mentési műveletek akadályozásáról, illetve az őket ért inzultusokról beszéltek. A rendőrök verzióját megerősítette Sheffield tory parlamenti képviselője, Irvine Patnick is, aki névvel nyilatkozott a hírügynökségnek.

Az április 18-án kiadott négyoldalas hírügynökségi anyag négy rendőrtiszt, egy magas rangú mentőtiszt és Patnick képviselő elmondásán alapult. A White's három, egymástól függetlenül dolgozó újságírója beszélt a rendőrtisztekkel, akik maguk álltak elő sztorijukkal. A hírügynökség munkatársai az egyik tiszttel kétszer is beszéltek, pontosan ugyanazt a sztorit adta elő.

Miután már négy tiszt állt elő egymáshoz nagyon hasonló történettel, a White's úgy döntött, elvállalja az anyag publikálását, főleg, hogy azt a képviselő is megerősítette. Amikor az Evening Standard szerkesztői visszakérdeztek, hogy ellenőrzöttek-e a hírügynökség állításai, a White's igennel felelt, hozzátéve, hogy a rendelkezésre álló szűkös időhöz mérten ellenőrizték azokat. Mivel Patnick képviselő és a rendőrök egyaránt hazudtak és „körbeigazolták” egymást, tény: az állításaik egybevágtak. A White's hírügynökségi szerepének megfelelően nem helyezte kontextusba az anyagot, az egyik érintett fél álláspontjaként közölte azt.

MINDENT „A SÖPREDÉKRE” KENNI

A sztorit tehát nem a The Sun találta ki, ezt bizonyítja, hogy más lapok ugyanúgy lehozták – de ezekkel szemben Liverpool városa nem hirdetett bojkottot. Tehát nem önmagában a rendőri állítások (amelyek, mint kiderült, egymás között egyeztetett hazugságok voltak) jelentették a botrányt. A botrány az volt, ahogy Rupert Murdoch bulvárlapja tálalta a sztorit, címlapon, készpénznek véve minden állítást.

A történtek rendőrségi tálalása éppenséggel tökéletesen megfelelt a The Sunnak. A lap Margaret Thatcher rendíthetetlen támogatója volt, márpedig Liverpool és a miniszterelnök-asszony kapcsolata hírhedten feszült volt. Steve Rotheram – Liverpool Walton nevű környékének jelenlegi, munkáspárti parlamenti képviselője, aki ott volt a katasztrófa idején a Hillsborough-ban – úgy gondolja, a The Sun tudatos Liverpool-ellenes propagandát folytatott a nyolcvanas években.

A londoni bulvárlap rendszeresen gúnyolódott a liverpooli magas munkanélküliségen és bűnözésen, az 1986-os Everton–Liverpool FA-kupa-döntőt például – a munkanélküli segélyek átutalási módjára célozva – „a Giro-kupa” néven emlegette. A liverpooli futballszurkolók – pláne a köztük lévő huligánok – pedig a The Sun kényelmes és könnyű célpontjaivá váltak. Tökéletes bűnbakok lettek, és a lap csak ráerősített a velük kapcsolatos előítéletekre. A történtek huliganizmusra kenése minden szempontból megfelelt az újságnak.

Kelvin MacKenzie, a The Sun akkori felelős szerkesztője a lehető legsértőbb főcímet akarta adni az anyagnak. „TI SÖPREDÉK” (You Scum) – szólt az eredeti verzió. A szerkesztők végül lebeszélték erről, és MacKenzie – aki hírhedten önfejű és ellentmondást nem tűrő vezető volt – megváltoztatta az elhíresült „AZ IGAZSÁG” címre, félórás gondolkodás után. A cikket Harry Arnold, a lap egyik vezető újságírója jegyezte, aki figyelmeztette főnökét: nem tulajdoníthatja a nagybetűs igazságnak a történtek rendőrségi nézőpontból leadott értelmezését.

„Amikor megláttam a főcímet, hátrahőköltem, mert én nem ezt írtam le. Sosem használtam az igazság szót. Remélem és hiszem, tisztességesen írtam meg azt a cikket. Azt mondtam neki, ezt nem állíthatja. Annyit mondott: miért nem? Aztán hozzátette, hogy majd tisztázza, ez csak az, amelyet néhányan állítanak” – emlékezett vissza 2012-ben a BBC-nek Arnold.

A hirtelen haragú és autokrata MacKenzie-nek viszont egy riporter nem mondhatta meg, hogy miként szerkessze a lapot. A megjelent címlapon a hírügynökségi forrás képviselői is elszörnyedtek.

„A hírügynökségnek nem volt befolyása arra, hogyan prezentálják a lapok az anyagában szereplő állításokat. Teljesen sokkolt minket az, ahogy a The Sunban megjelentek ezek. A többi újság másképp kezelte őket” – írta később a White's.

EGY VÁROS A LAP ELLEN

A The Sun címlapjára azonnali és mindent elsöprő felháborodás volt a válasz Liverpoolban. A lap példányait nyilvánosan elégették a városban, Kenny Dalglish, a Liverpool klublegendája és volt menedzsere pedig önéletrajzában érzékletes képet festett a hangulatról.

„Amikor a Sun kijött ezzel a sztorival és főcímmel, a Merseyside teljesen felbolydult. Az újságárusok megtagadták, hogy átvegyék a lapot. A helyiek ki sem ejtették a nevét. Elégették a példányokat. A lap riporterei és fotósai a Liverpool Post vagy a Liverpool Echo munkatársainak hazudták magukat, mert állandóan zaklatták őket a leírtak miatt. A Star is elég erős anyagot hozott, de ők legalább a következő napon elnézést kértek, mert rájöttek, nincs alapja a sztorinak. Kelvin MacKenzie felhívott, hogy mit tehetnénk a helyzet javítása érdekében.

– Miként korrigálhatnánk? – kérdezte.
– Ott volt az a nagy főcímetek, Az igazság. Annyit kell tennetek, hogy a helyére ugyanekkorában azt írjátok: Hazudtunk – válaszoltam.
– Ezt én nem tehetem meg – felelte.
– Akkor nem segíthetek – mondtam, és letettem a telefont” – emlékezett vissza Dalglish.

A White's hírügynökségi anyaga többek között a Daily Expressben, a sheffieldi Daily Starban, a liverpooli (!) Daily Postban és más lapokban is megjelent, ám – a The Sunnal szemben – mindannyian jelezték, ez a rendőrség egyoldalú verziója, közben a londoni bulvárlap magát az igazságot hirdette. Liverpool városa spontán bojkottot hirdetett, amely ugyan azóta sem százszázalékos, ám napjainkig kitart. A The Sun számára Liverpool és környéke „fekete lyukká” vált, a scouserek nem hajlandók venni a lapot, amely ezért jelentős összegeket veszített. Csak tippelhetünk, hogy mennyit.

A Press Gazzette 2003-ban azt írta, a Hillsborough-tragédia tálalása árbevételben 125 millió fontnyi kárt okozott a lapnak, amely a régióban eladásokat tekintve messze közvetlen riválisa, a Daily Mirror mögé szorult. Amikor 2014-ben a The Sun ingyen vb-promóciós lapszámot adott ki, a Merseyside-i postások egy része közölte: inkább felmond, minthogy kiszállítsa azt. A városi tanács 2016 szeptemberében egyhangúlag elfogadott egy határozatot, amely felhívja Liverpool összes újságárusát a The Sun teljes bojkottjára.

MacKenzie 1993-ban bocsánatot kért a címlapért egy parlamenti különbizottság előtt, de 2006-ban visszavonta ezt, mondván, csak azért követte meg Liverpoolt, mert lapja tulajdonosa, Rupert Murdoch ezt követelte. A Liverpool tábora az Arsenal elleni kupameccsen erre reagálva hat percig csak a „Justice for the 96” („Igazságot a kilencvenhatoknak”) dalt zengte. MacKenzie 2012-ben aztán ismét bocsánatot kért, mentségül azt hozta fel, hogy elhitte a rendőrségi és politikusi állításokat, melyek a White's anyagában szerepeltek.

„Két évtized, 400 ezer dokumentum és egy kétéves vizsgálat után legnagyobb elszörnyedésemre azt kell mondanom: pontosabb lett volna, ha A hazugságok főcímet adom” – írta ekkor.

A The Sun 2004. július 7-én „története legborzalmasabb hibájának” nevezte a címlapot. Miután 2016-ban egy újabb vizsgálat igazságot szolgáltatott az áldozatoknak (családjaik sosem törődtek bele a történtek eredeti értelmezésébe), a lap ismételten elnézést kért, igaz, nem tette címlapra a vizsgálat megállapításait.

EGY UTOLSÓ RÚGÁS

A Liverpool FC munkatársai a Hillsborough-katasztrófa óta nem adnak exkluzív interjúkat a The Sunnak. A klub februárban az áldozatok családtagjaival folytatott tárgyalások eredményeképpen minden kapcsolatot megszakított a lappal, melynek munkatársait nem akkreditálják a jövőben az Anfieldre és az edzőkomplexumokba. Aztán eljött 2017. április 14.

Ezen a napon újabb The Sun-botrány robbant ki Liverpoolban. A felelős szerkesztőként már nem dolgozó, kolumnistaként azonban még alkalmazott Kelvin MacKenzie Ross Barkleyról, az Everton középpályásáról közölt súlyosan sértő cikket. A játékost egy „állatkerti gorillához” hasonlította (mellesleg Barkley egyik nagyszülője nigériai...), ostobának és az egyik legbutább futballistának nevezte. Ami pedig még jobban kiverte a biztosítékot: azt állította, hogy a Barkleyhoz hasonló fizetésű szingli liverpooliak a drogkereskedők között keresendők a börtönben.

A The Sun visszavonta a cikket és felfüggesztette MacKenzie-t, de már túl késő volt. Liverpool lakossága megint vöröset (és kéket) látott, a város polgármestere, Joe Anderson a cikk tartalma és „rasszista megjegyzések” miatt jelentette a rendőrségnek és a független sajtóetikai szervezetnek is az írást, amely egy nappal a Hillsborough-tragédia évfordulója előtt jelent meg. Az Everton vezetősége egy nappal a cikk után döntött: a Liverpoolhoz hasonlóan megszakítja a kapcsolatot a The Sunnal és nem ad akkreditációt a lap munkatársainak.

Huszonnyolc év eltelt, de sem a város, sem két patinás klubja nem felejt.