Megbukott a doppingteszten az angol dartsos, azonnal kizárták a vb-ről

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2025.12.19. 18:14
null
Dom Taylort kizárták a dartsvilágbajnokságról (Fotó: Getty Images)
A PDC péntek délután bejelentette, hogy kizárta a Londonban zajló világbajnokságról az angol Dom Taylort, miután megbukott a december 14-ei doppingteszten.

A 27 éves angol dartsosnak nem ez az első ilyen esete, tavaly ősszel szintén tiltott szert találtak a szervezetében egy ellenőrzés során, ami miatt a Players Championship Finalsen és a világbajnokságon sem indulhatott el.

Mivel a tiltott szer nem teljesítményjavító hatású volt, illetve nem versenyen zajló ellenőrzés során adott mintában találták, megúszta egy hónapos eltiltással, azaz tavasszal újra játszott.

Az idei világbajnokságon az első fordulóban a svéd Oskar Lukasiakkal találkozott, sima 3–0-s győzelmet aratott december 14-én, de a mérkőzés után adott mintájában ismét tiltott szerre bukkantak, ami miatt pénteken azonnali hatállyal felfüggesztették a játékengedélyét, és kizárták a világbajnokságról.

A második fordulóban Jonny Claytonnal kellett volna játszania vasárnap este, de a PDC a közleményében jelezte, hogy így a walesi játék nélkül továbbjut a harmadik körbe.

PDC-DARTSVILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA ÁGRAJZ SZERINT
Luke Littler (angol, 1. kiemelt)–David Davies (walesi)
Joe Cullen (angol, 32.)–Mensur Suljovic (osztrák)
Damon Heta (ausztrál, 16.)–Stefan Bellmont (svájci)
Rob Cross (angol, 17.)–Ian White (angol)

Chris Dobey (angol, 8.)–Andrew Gilding (angol)
Luke Woodhouse (angol, 25.)–Max Hopp (német)
Gerwyn Price (walesi, 9.)–Wesley Plaisier (holland)
Ryan Joyce (angol, 24.)–Krzysztof Ratajski (lengyel)

Stephen Bunting (angol, 4.)–Nitin Kumar (indiai)
Dirk van Duijvenbode (holland, 29.)–James Hurrell (angol)
Martin Schindler (német, 13.)–Keane Barry (ír)/Tim Pusey (ausztrál)
Ryan Searle (angol, 20.)–Brendan Dolan (északír)

Jonny Clayton (walesi, 5.)–Dom Taylor (angol) – játék nélkül
Michael Smith (angol, 28.)–Niels Zonneveld (holland)
Andreas Harrysson (svéd)–Szakai Motomu (japán)
Dave Chisnall (angol, 21.)–Ricardo Pietreczko (német)

Luke Humphries (angol, 2.)–Paul Lim (szingapúri)
Wessel Nijman (holland, 31.)–Gabriel Clemens (német)
Nathan Aspinall (angol, 15.)/Lourence Ilagan (Fülöp-szigeteki)–Leonard Gates (amerikai)
David Munyua (kenya i)–Kevin Doets (holland)

James Wade (angol, 7.)–Ricky Evans (angol)
Charlie Manby (angol)–Adam Sevada (amerikai)
Gian van Veen (holland, 10.)–Alan Soutar (skót)
Darren Beveridge (skót)–Madars Razma (lett)

Michael van Gerwen (holland, 3.)–William O’Connor (ír)/Krzysztof Kciuk (lengyel)
Peter Wright (skót, 30.)–Arno Merk (német)
Gary Anderson (skót, 14.)–Connor Scutt (angol)
Jermaine Wattimena (holland, 19.)–Scott Williams (angol)

Danny Noppert (holland, 6.)–Justin Hood (angol)
Jonny Tata (új-zélandi)–Ryan Meikle (angol)
Josh Rock (északír, 11.)–Joe Comito (ausztrál)
Daryl Gurney (északír, 22.)/Beau Greaves (angol)–Callan Rydz (angol)

 

Legfrissebb hírek

Darts: egy mérkőzésen múlt Székely Pál Pro Tour-kártyája

Egyéb egyéni
2026.01.11. 18:44

Rekordösszegű szponzorációs szerződést kötött Luke Littler – hivatalos

Egyéb egyéni
2026.01.09. 17:19

Négy magyar dartsos küzdhet meg a PDC Tour-kártyáért csütörtöktől vasárnapig

Egyéb egyéni
2026.01.07. 21:23

Megvan a darts Premier League mezőnye; elkezdődött a PDC pro tour selejtezője 20 magyarral

Egyéb egyéni
2026.01.05. 16:55

Van, ami (egyelőre) változatlan – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
2026.01.04. 23:41

A dartitis után csak magáért küzd – Gian van Veen-portré

Egyéb egyéni
2026.01.04. 14:14

„Megyünk tovább, és gyűjtjük a trófeákat” – Littler a második vb-címe után sem lassítana

Egyéb egyéni
2026.01.04. 12:52

„Az autómat még nem cserélhetem le...” – Luke Littler a pénzdíjáról

Egyéb egyéni
2026.01.03. 23:07
Ezek is érdekelhetik