BL: nem léphet pályára a Bernabéuban Gianluca Prestianni, a Benfica fellebbez

A 20 éves labdarúgó így nem léphet pályára a portugál csapat Real Madrid elleni BL-mérkőzésén szerdán. Az európai szövetség honlapján olvasható közlemény szerint „az UEFA Fegyelmi Szabályzatának (DR) 14. cikkében rögzített, diszkriminatív magatartásra vonatkozó rendelkezés első ránézésre (prima facie) történő megsértése miatt” tiltották el az argentint, aki egyébként jogosult lett volna arra, hogy pályára lépjen a spanyol fővárosban. Fontos megjegyezni, hogy ez egy „ideiglenes” eltiltás, amit az UEFA vélhetően azért osztott ki, mert Prestianni jelenléte az indulatok elszabadulásához vezethetett volna.
Mint ismert, a két klub múlt heti mérkőzésén Vinícius az 50. percben szerzett gólja után ment oda Francois Letexier játékvezetőhöz, mondván, hogy Prestianni részéről rasszista inzultus érte. Míg a brazil szélső szerint az argentin „majomnak” (mono – a szerk.) nevezte őt – Kylian Mbappé elmondása szerint ötször –, addig Prestianni tagadja a vádakat. Mindeközben nemzetközi sajtóinformációk szerint Prestianni bemutatott bizonyítékokat az UEFA-nak, miszerint az argentin valóban diszkriminatív megjegyzést tett Vinícius felé, de a majmot jelentő „mono” szó helyett a „maricón” (szabad fordításban „b.zi” – a szerk.) kifejezést használta – ezt később a játékos ügynöke, Gastón Fernández cáfolta.
A Benfica a hivatalos honlapján kiadott közleményben reagált az UEFA döntésére, jelezve, hogy fellebbez Prestianni eltiltása ellen – dacára annak, hogy időszűke miatt minimális az esély Prestianni szerdai pályára lépésére.
A „Vinícius kontra Prestianni-ügy” kapcsán egyébként hosszas vizsgálódás várható, mielőtt döntés születik: 2021-ben Ondrej Kúdela, a Slavia Praha játékosa tízmeccses eltiltást kapott az európai szövetségtől, amiért egy Európa-liga-mérkőzésen rasszista megjegyzéseket tett a Rangersben szereplő Glen Kamarának. A büntetést azonban csak egy hónappal a történtek után szabták ki.












