
LABDARÚGÓ NB II
19. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD–FC AJKA 1–0 (0–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, Bozsik Aréna, 2318 néző. Vezette: Móri Tamás (Szabó Dániel, Halmai Kristóf)
HONVÉD: Tujvel – Szabó A., Baki, Csontos, Hangya – Pinte (Varga K., 72.), Kesztyűs B. (Kállai K., a szünetben), Szamosi, Medgyes Z. (Gyurcsó, 81.) – Nyers (Ujváry, a szünetben), Kántor (Zuigeber, a szünetben). Vezetőedző: Feczkó Tamás
AJKA: Szabados – Kovács N., Bacsa B., Tar, Kenderes, Tóth G. – Csizmadia Z. (Mohos, 84.), Sejben, Kopácsi – Jelena (Tóth T., 84.), Makrai (Cipf, 62.). Vezetőedző: Csábi József
Gólszerző: Gyurcsó (1–0) a 86. percben
MESTERMÉRLEG
Feczkó Tamás: – Óriási különbség volt a két félidő között, az elsőben még akadozott a játékunk, a szünet után viszont végig domináltunk. A második félidőben érett a gólunk, mindenki hozzátette a magáét a győzelemhez.
Csábi József: – Nagyot léptünk előre az elmúlt héthez képest. Nagyon jó meccset játszottunk a feljutás esélyese ellen, de nem tudtuk berúgni a helyzeteinket, pedig komoly lehetőségeink voltak.
VASAS FC–KARCAGI FC 2–0 (0–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 1244 néző. Vezette: Katona Balázs (Szalai Balázs, Topálszki Szabin)
VASAS: Uram – Girsik A., Baráth B., Iyinbor, Doktorics – Rab (Banó-Szabó, 59.), Hidi M. S., Urblík J. (Hős, 89.) – Barkóczi Barnabás (Molnár Cs., 59.), Németh B., Tóth M. (Radó, 80.). Megbízott edző: Ferenczi István
KARCAG: Engedi – Győri Á. (Görög, 35.; Girsik Á., 78.), Szekszárdi T., Fazekas L., László D. – Kovalovszki, Szűcs K., Hidi P. (Kohut, 78.), Pap Zs. – Sain (Osztrovka, 58.) – Fekete O. (Székely D., 58.). Vezetőedző: Varga Attila
Gólszerző: Urblík J. (1–0) a 76., Németh B. (2–0) a 86. percben
MESTERMÉRLEG
Ferenczi István: – Olyan mérkőzést játszottunk, amire számítottunk, hiszen nehéz volt a szervezett Karcag védelmét feltörni. A szünet után többet tudtuk az ellenfél térfelén birtokolni a labdát, és csak az volt a kérdés, mikor találunk be a kapuba. Megérdemelten szereztük meg a három pontot, nagyot melóztak a srácok.
Varga Attila: – Nehéz meccsen van túl a Vasas – az első félidőben jól játszottunk, szervezettek voltunk, a hazaiak pedig tanácstalanok. A szünet után húsz-huszonöt percig nem találtuk a ritmust, vagdalkozóvá volt a játékunk – ez egyébként nem az én stílusom –, és a Vasas ránk kényszerítette az akaratát. A játékvezető sajnos nem látta azt, amit mi, ezért fáj a vereség – tudjuk, hogy jobb csapat a Vasas, de azt éreztem, hogy egy kis klub játszik egy nagy ellen... Ma is bebizonyítottuk, hogy nem véletlenül állunk újoncként ilyen előkelő pozícióban.
SOROKSÁR SC–HR RENT-KOZÁRMISLENY 3–2 (1–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, Szamosi Mihály Sporttelep, 300 néző. Vezette: Sipos Tamás (Szilágyi Norbert, Dobos Dávid)
SOROKSÁR: Őri – Króner, Lakatos Cs., Kékesi, Horváth K. (Bora, 90+2.) – Vass Á. (Madarász Á., a szünetben), Köböl – Korozmán (Lukács D., 80.), Bagi (Bencze, 90+2.), Gálfi – Tóth G. (Gágyor, 67.). Vezetőedző: Korolovszky Gábor
KOZÁRMISLENY: Lékai – Bíró M., Vajda R., Turi (Zsóri D., 55.), Horváth D. – Kocsis D. (Vogyicska Balázs, 90.), Kozics, Herczeg B. (Mikolay, 90.) – Zamostny, Babinszky (Szalka, 72.), Bakó (Csucsánszky, 55.). Vezetőedző: Czuczi Mátyás
Gólszerző: Korozmán (1–0) a 3., Gálfi (2–0) a 49., Lakatos Cs. (3–0) az 58., Vajda R. (3–1) a 67., Horváth D. (3–2) a 74. percben
Kiállítva: Köböl a 85. percben
MESTERMÉRLEG
Korolovszky Gábor: – Nagyon jó ellenfelet győztünk le. Megdolgoztunk a három pontért, de sajnos sokszor kapkodó volt a játékunk.
Czuczi Mátyás: – Jelentős hátrányt igyekeztünk ledolgozni, ez mindent elmond együttesünkről. Az elmúlt napokban többször is elmondtam csapatunknak, nem rossz ez a Soroksár, amit bizonyított is.
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA–TISZAKÉCSKEI LC 1–1 (0–1) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Szeged, Szent Gellért Fórum, 684 néző. Vezette: Iványi Gábor (Ring Kevin, Dobos Dominik)
SZEGED: Molnár-Farkas – Sándor, Rjaskó, Horváth M., Kurdics (Novák Cs., 81.) – Vágó, Márkvárt – Bodnár (Miskolczi, a szünetben), Halmai (Suljic, 66.), Kalmár O. – Tóth-Gábor. Vezetőedző: Laczkó Zsolt
TISZAKÉCSKE: Esery – Balázs B., Körmendi, Takács Zs. – Sós, Horváth E. (Takács T., 86.), Bódi, Lucas, Gyenes (Zámbó, 60.) – Ramos, Pataki B. (Kócs-Washburn, 68.). Vezetőedző: Pintér Csaba
Gólszerző: Ramos (0–1) a 40., Tóth-Gábor (11-esből, 1–1) az 52. percben
Kiállítva: Tóth-Gábor a 70. percben
MESTERMÉRLEG
Laczkó Zsolt: – Az első félidőben jól teljesítettünk, megvoltak a helyzeteink, de kihagytuk ezeket. Könnyű gólt kaptunk, ezt a jövőben el kell kerülnünk. A szünet után biztatóan kezdtünk, majd egy fegyelmezetlenséggel a saját helyzetünket nehezítettük meg. Nem vagyok boldog, sajnálom, hogy a szegedi szurkolóknak nem tudtunk győzelmet ajándékozni.
Pintér Csaba: – Ha a meccs előtt azt mondják, pontot tudunk rabolni Szegedről, elképzelhető, hogy vakon aláírjuk, a meccs képét látva azonban van hiányérzetünk. A szezon legjobb játékát nyújtottuk, jó, élvezhető meccset játszottunk, de úgy érzem, itt hagytunk két pontot.
SZENTLŐRINC–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 1–1 (1–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Szentlőrinc, Szentlőrinci Sporttelep, 400 néző. Vezette: Papp Ádám (Kulman Tamás, Tóth Csaba)
SZENTLŐRINC: Kostyák – Szivacski, Dinnyés, Poór, Kiss-Szemán – Szilágyi Sz. (Rac, 85.), Nyári – Kocsis B., Harsányi (Czérna, 81.), Tollár (Samson, 81.) – Mascoe (Adamcsek, 69.). Vezetőedző: Visinka Ede
MEZŐKÖVESD: Winter – Csirmaz, Varjas Z., Keresztes B., Lajcsik – Kovalenko (Vidnyánszky, 63.), Zachán P., Csatári (Lőrinczy, 63.) – Pintér Á. (Vörös B., 82.), Szalai J. (Bertus, 88.), Merényi (Gresó, 82.). Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerző: Tollár (1–0) a 44., Merényi (1–1) a 63. percben
MESTERMÉRLEG
Visinka Ede: – Sajnálom ezt a pontvesztést, mert szerintem az ellenfél játékában nem volt benne az egyenlítés.
Csertői Aurél: – Itt is, ott is voltak helyzetek, a játék képe alapján nem lehetek elégedetlen a végeredménnyel.
BVSC-ZUGLÓ–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 0–1 (0–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, Szőnyi út, 300 néző. Vezette: Bana Gergely (Máyer Gábor, Sinkovicz Dániel)
BVSC: Petroff – Babós, Benkő-Bíró, Lehoczky, Király Á. – Katona M., Csernik (Ominger G., a szünetben), Horváth Sz. (Bliznyuk, 74.), Törőcsik P. (Kelemen P., 90.), Dénes A. (Pekár L., 74.) – Bacsa P. (Farkas B., a szünetben). Vezetőedző: Dragan Vukmir
BÉKÉSCSABA: Póser – Kuzma, Kelemen D., Kotula, Szabó B. (Hodonicki, 74.) – Major G. (Papp Á., 74.), Balla K., Mikló – Zsolnai (Kóródi, 81.), Nagy R. (Daru, 63.) – Borsos F. (Sármány, 63.).
Vezetőedző: Csató Sándor
Gólszerző: Daru (0–1) a 72. percben
MESTERMÉRLEG
Dragan Vukmir: – Sejtettük, hogy egy gól dönthet ezen a mérkőzésen, sajnos nem mi szereztük.
Csató Sándor: – A mi akartunk érvényesült a meccsen, amelyen kapusbravúr is kellett a sikerünkhöz. Örülünk, hogy megvan idénybeli első idegenbeli bajnoki győzelmünk.
BUDAFOKI MTE–AQVITAL FC CSÁKVÁR 2–0 (1–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, BMTE Sporttelep, 400 néző. Vezette: Nagy Róbert (Punyi Gyula, Balla Levente)
BUDAFOK: Hársfalvi – Selyem, Kálnoki-Kis D., Lapu, Debreceni Z. – Posztobányi (Jagodics M., 85.) – Hajdú R. (Kun B., 69.), Varga B. (Kazmouz, 80.), Németh M. (Nándori, 69.), Rehó – Kovács D. (Gyurkó, a szünetben). Vezetőedző: Nikházi Márk
CSÁKVÁR: Lehoczki – Lorentz, Pál B., Umathum (Gregor Z., 80.), Helembai – Somfalvi (Baracskai R., 79.), Dencinger (Simon A., 67.) – Szalai P. (Ominger B., 62.), Szabó B., Fejős (Farkas A., a szünetben) – Bányai P. Vezetőedző: Tóth Balázs
Gólszerző: Hajdú R. (1–0) a 19., Gyurkó (2–0) a 65. percben
MESTERMÉRLEG
Nikházi Márk: – A Szentlőrinc elleni mérkőzés harmincadik perce óta mindenki száz százalékot nyújt, és ez látszik az eredményeken is. Úgy gondolom, megérdemelt győzelmet arattunk, nagyon büszke vagyok a srácokra, hogy ilyen mentalitással tudnak küzdeni a pályán és a pályán kívül is.
Tóth Balázs: – Nehéz időszakon vagyunk túl, kicsit átalakult a csapat, és meg kell találnunk, hogy kik azok, akik ki tudnak minket rángatni a gödörből. Sokkal több fegyelem és alázat kell, hogy ne csináljunk nagy hibákat a pályán. Olyan helyzetben vagyunk, hogy segíteni akarunk magunkon, de inkább csak ártunk. Fontos kiemelni, hogy mi rendre négy fiatallal játszunk, akiknek még szokniuk kell ezeket a szituációkat. A jó csapatnak szerencséje is van, a Budafok pedig ma többet tett a szerencséjéért. Sokkal jobban kell koncentrálnunk a befejezésekre.
Hétfőn játsszák
17.45: Videoton FC Fehérvár–Kecskeméti TE (Tv: M4 Sport)
| A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
| 1. Budapest Honvéd | 19 | 13 | 3 | 3 | 37–16 | +21 | 42 |
| 2. Vasas FC | 19 | 12 | 3 | 4 | 32–17 | +15 | 39 |
| 3. Mezőkövesd | 19 | 9 | 5 | 5 | 28–23 | +5 | 32 |
| 4. Kecskeméti TE | 18 | 9 | 3 | 6 | 29–21 | +8 | 30 |
| 5. Csákvár | 19 | 7 | 8 | 4 | 26–23 | +3 | 29 |
| 6. Karcagi SC | 19 | 7 | 7 | 5 | 21–25 | –4 | 28 |
| 7. Szeged-Csanád GA | 19 | 6 | 7 | 6 | 20–19 | +1 | 25 |
| 8. Kozármisleny | 19 | 6 | 7 | 6 | 23–24 | –1 | 25 |
| 9. Tiszakécske | 19 | 6 | 6 | 7 | 23–29 | –6 | 24 |
| 10. BVSC-Zugló | 19 | 6 | 3 | 10 | 17–20 | –3 | 21 |
| 11. Videoton FC Fehérvár | 18 | 5 | 6 | 7 | 22–21 | +1 | 21 |
| 12. Budafoki MTE | 19 | 5 | 6 | 8 | 20–30 | –10 | 21 |
| 13. FC Ajka | 19 | 6 | 1 | 12 | 12–23 | –11 | 19 |
| 14. Békéscsaba | 19 | 4 | 7 | 8 | 20–30 | –10 | 19 |
| 15. Szentlőrinc | 19 | 3 | 9 | 7 | 23–25 | –2 | 18 |
| 16. Soroksár SC | 19 | 4 | 5 | 10 | 27–34 | –7 | 17 |
**








