Továbbra is Waltner Róbert irányítja az 2024–2025-ös idény egyik meglepetéscsapatát, de az biztosnak látszik, hogy a trénernek most nem lesz könnyű dolga.
Az előző két, rémálommal felérő bajnoki idény után Feczkó Tamás együttese nyáron többek között Gyurcsó Ádámmal erősített, és harcban lehet a feljutásért.
Az ambiciózus tréner, Varga Attila irányításával, illetve a csapatkapitány Székely Dávid és a rutinos Vida Máté vezérletével érnék el céljukat a nagykunságiak.
Az újonc Karcag Vida Máté után többek mellett Hidi Patrikot is megszerezte, a Szeged Halmai Ádámmal erősített, s a Szentlőrinc is bejelentett érkezőket.
A 33 éves bosnyák-magyar Asmir Suljic a Videoton színeiben 2018-ban jutott a csúcsra, míg legutóbb az indiai Super League-ben szereplő Punjab FC együttesében játszott.