PL: Képes vagyok megtörni Guardiola és Klopp szorongatását – Erik ten Hag

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.05.23. 14:20
Terjedelmes interjút tett közzé a Manchester United a hivatalos oldalán, amelyben a klub újdonsült menedzsere, az Ajaxot elhagyó Erik ten Hag többek között a jövőbeli céljairól beszélt. Az is kiderült, hogy a holland tréner munkáját a klubhoz 2001 után visszatérő Steve McClaren – aki korábban Sir Alex Ferguson keze alá dolgozott –, és az Ajaxnál segédedzőként tevékenykedő Mitchell van der Gaag segíti majd.

 

A hivatalosan bemutatott Erik Ten Hag elmondta, annak ellenére, hogy hatalmas feladat előtt áll – a Manchester United mindössze a 6. helyen végzett a Premier League-ben –, várja a kihívást.

„Először is büszkévé akarjuk tenni a szurkolókat. Másodszor, a jelenlegi helyzet nyilvánvalóan nem ideális. Ez egy nagy kihívás” – idézte a Manchester United hivatalos oldala a holland szakembert, aki az MU vasárnapi, Crystal Palace elleni vesztes meccse (0–1) után sietősen távozott az Old Traffordról, sőt, testőre még a Sky Sports riporterét is arrébb lökte.

„Olyan csapatot szeretnék építeni, amelyben a játékosok küzdenek egymásért, egységesek és eredményeket érnek el. Az »Álmok Színházában« játszunk – árulta el jövőbeli terveit az 52 éves tréner, aki a 2021–2022-es évadban is megnyerte a bajnokságot az Ajaxszal. – El kell fogadnunk a jelenlegi helyzetet, de azt is tudnunk kell, hogy ez a csapat egy évvel ezelőtt a második volt a bajnokságban. Ez egy folyamat, ami időt vesz igénybe, de meggyőződésem, hogy eljutunk arra a pontra, amikor sikereket érthetünk el."

Ten Hag azt már a hivatalos sajtótájékoztatóján mondta el, hogy úgy érzi, képes megtörni Pep Guardiola és Jürgen Klopp szorongatását az angol futballban. Arra a kérdésre, hogy Cristiano Ronaldo mivel tud hozzájárulni a csapat játékához, egyszerűen csak úgy felelt, hogy „Gólokkal.” Az MU sokat kritizált csapatkapitányáról, Harry Maguire-ről pedig azt mondta, hogy szerinte jó munkát végzett a jelenlegi kiírásban, és várja a közös munkát.

Legfrissebb hírek

„A magyarok Ronaldo miatt nem örülnek a portugáloknak” – az örmények pedig őt várják

Foci vb 2026
9 órája

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
14 órája

Sokasodó gondok Liverpoolban: hárman is kidőltek a válogatott szünetben

Angol labdarúgás
2025.03.21. 21:42

Cristiano Ronaldo: 90 percünk van a párharc megfordítására

Minden más foci
2025.03.21. 09:16

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Így épülhet újjá nyáron a Liverpool a Sky szerint

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:11

Még nem kell kongatni – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.03.18. 23:10

A PL-aranyéremről már aligha marad le a Liverpool FC

Angol labdarúgás
2025.03.18. 11:56
Ezek is érdekelhetik