Tottenham: Kane nem tartott csapatával a City elleni meccsre

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.15. 16:46
null
Harry Kane-t éppen az a Manchester City szerződtetné, amellyel vasárnap játszik rangadót a Spurs (Fotó: AFP)
Korábban beszámoltunk róla, hogy a Tottenham klasszis csatára, Harry Kane elvágyódik csapatától, és sajtóhírek szerint esélyes, hogy a Manchester Cityhez szerződik, amellyel éppen vasárnap játszik az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) első fordulójában a Spurs.

 

Többen beszámoltak róla, hogy Harry Kane csapatot akar váltani idén nyáron, és az angol válogatott csatár átigazolására a legnagyobb esélyesként a Manchester Cityt emlegetik, amellyel vasárnap méri össze erejét a Spurs a Premier League 1. fordulójában.

A Tottenham menedzsere, Nuno Espírito Santo pénteken azt mondta, hogy a 28 éves csatár jelenleg a londoniak kötelékébe tartozik, és bevethető lesz a City elleni bajnokin. Ehhez képest David Ornstein sportújságíró úgy tudja, hogy Kane nem tartott csapatával a vasárnapi rangadóra – a The Athletic értesülései szerint nincsen százszázalékos egészségügyi állapotban.

A Spurs csapatkapitánya a hét elején nem jelent meg csapata edzésein – a hírek szerint ezért pénzbüntetéssel sújtják –, igaz, pénteken végül csatlakozott a tréninghez.

ANGOL PREMIER LEAGUE
1. FORDULÓ

17.30: Tottenham Hotspur–Manchester City (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Tizenkét perc alatt három gól – az Aston Villa a Newcastle-n „bosszulta meg” a BL-kiesést

Angol labdarúgás
7 órája

A hajrában jöttek a gólok, a Manchester City nyert az Everton otthonában

Angol labdarúgás
10 órája

Labdarúgás: eredményes fiatalok a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében

Utánpótlássport
2025.04.17. 18:18

Szalah után Virgil van Dijkkel is hosszabbított a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.04.17. 12:07

Müller utolsó müncheni BL-mérkőzésén beérte Messit; Viníciús Júnior a legeredményesebb madridi brazil

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 11:41

„Valószínűleg a családomnak érzelmesebb volt ez, mint nekem” – Thomas Müller az utolsó müncheni BL-meccse után

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 09:11

Átgázolt a Crystal Palace-on a Newcastle, így még van esélye utolérni Szoboszlaiékat

Angol labdarúgás
2025.04.16. 22:39

Kerkez is jelölt a PL Év Csapatába az EA FC 25-ben

Angol labdarúgás
2025.04.16. 19:52
Ezek is érdekelhetik