LABDARÚGÓ NB I
28. FORDULÓ
Debreceni VSC–Zalaegerszegi TE FC 4–3 (1–2)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 5712 néző. Vezette: Zierkelbach
Gólszerző: Bárány (5.), Szűcs T. (52.), Domingues (88., 90+6.), ill. Mim (24.), Krajcsovics (29.), Ipalibo (81.)
A találkozó élő, online közvetítését ide kattintva lehet nyomon követni.
Hegyi Krisztián és Pálfi Donát után tavasszal már a harmadik kapusát, a világbajnokságot is megjárt Gonda Suicsit is bevetette a DVSC, de a Zalaegerszeg elleni alsóházi derbin nem sokáig jelentett témát a japán játékos debütálása, hiszen a kezdés után nem sokkal Bárány Donát megszerezte a vezetést a házigazdának, egyben a debreceni csatár a góllövőlista élére lőtte magát. A támadó akár tovább is növelhette volna találatai számát, ehelyett a Zete egyenlített, a jelek szerint az sem volt figyelmeztető jel a hajdúságiak számára, hogy előzőleg Mim Gergely a kapufára fejelt. Másodjára már a kapuba bólintott a ZTE legeredményesebb játékosa, három perc múlva pedig a vendégeknél volt az előny Krajcsovics Ábel szépségdíjas megmozdulása után.
Nestor El Maestro még a szünet előtt cserélt, egyben szerkezetet is váltott, Szuhodovszki Soma beállásával pedig nyomban megélénkült a Loki játéka. Az egyenlítés a második félidőben jött össze Szűcs Tamás góljával, majd támadásban maradt a kiesés elől menekülő Loki, de nem tudta begyötörni az újbóli vezető gólt, holott erre voltak lehetőségei. A másik oldalon jól sikerült Márton Gábor vezetőedző cseréje (előtte ijesztő jelenetet követően kényszerből le kellett hoznia a tíz perccel korábban pályára küldött Olekszandr Szafronovot), Jack Ipalibo első labdaérintéséből indult, és ő is fejezte be azt a támadást, amely a ZTE 3–2-es vezetését jelentette. De a vezetés másodszori megszerzése sem volt elég a vendéggyőzelemhez, mert Brandon Domingues góllal tette fel a koronát jó teljesítményére.
A 3–3-as eredmény a hatperces hosszabbításban még változott: Dzsudzsák Balázs lövése még a keresztlécről pattant ki, Domingus viszont a 96. percben úgy talált be, hogy a labda a kapufa tövéről vágódott a hálóba. Parádés meccsen nyert 4–3 a DVSC!
A találkozó élő, online közvetítését ide kattintva lehet nyomon követni.
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA | |||||||
1. Puskás Akadémia | 28 | 16 | 5 | 7 | 45–31 | +14 | 53 |
2. Ferencvárosi TC | 27 | 15 | 8 | 4 | 45–25 | +20 | 53 |
3. Paksi FC | 28 | 15 | 7 | 6 | 60–41 | +19 | 52 |
4. ETO FC Győr | 28 | 11 | 10 | 7 | 42–33 | +9 | 43 |
5. MTK Budapest | 27 | 12 | 5 | 10 | 46–37 | +9 | 41 |
6. Diósgyőri VTK | 28 | 10 | 9 | 9 | 36–43 | –7 | 39 |
7. Újpest FC | 27 | 8 | 10 | 9 | 30–37 | –7 | 34 |
8. Fehérvár FC | 27 | 8 | 6 | 13 | 32–39 | –7 | 30 |
9. Debreceni VSC | 28 | 8 | 5 | 15 | 47–54 | –7 | 29 |
10. Zalaegerszegi TE | 28 | 7 | 8 | 13 | 34–41 | –7 | 29 |
11. Nyíregyháza | 27 | 7 | 6 | 14 | 25–41 | –16 | 27 |
12. Kecskeméti TE | 27 | 4 | 9 | 14 | 27–47 | –20 | 21 |