Mint ismert, a norvég Bodö/Glimt igazi szenzációt hajtott végre az Európa-ligában azzal, hogy bejutott a legjobb négy közé. Az együttes a negyeddöntőben a végső győzelemre is esélyesnek tartott olasz Laziót búcsúztatta, és az elődöntőben egy másik favorit, az angol Tottenham Hotspur vár rá.
„Norvégiában nagyon nagy sikere van a csapatnak, most a Tottenhammel játszanak majd, ami új kihívás, úgyhogy majd meglátjuk, hogy mit tudnak ebből kihozni – mondta el a Nemzeti Sportrádióban Kovács Péter, aki korábban több norvég csapatban is futballozott, mígnem 2019-ben bejelentette visszavonulását. – Itthon, Norvégiában, szerintem mindenképpen esélyesek, mert Bodöben még most is tél van, a múlt héten esett a hó. Aztán műfüvön játszanak, ami nagyon ízlik a Bodö csapatának. Szerintem majd az idegenbeli meccsen dől el a továbbjutás, mivel teljesen más játszani füvön, mint műfüvön.”
Elmondta azt is, hogy a Bodö/Glimt sikere anyagilag és szakmailag is sokat jelent a norvég futballnak.
A helyi utánpótlásképzés jelentőségéről is beszélt: „Az utóbbi időben nagyon sok tehetség jött ki a norvég akadémiáról. A Bodö ráadásul nyolc-kilenc éve majdnem csődbe ment, onnan kezdték felépíteni a klubot nagyon okosan és ügyesen, a fiatal tehetségeiket kellett használniuk. És jönnek újabb tehetségek is.”
„Mindig ugyanazt játsszák, teljesen mindegy, hogy a bajnokságban, a kupában vagy az Európa-ligában vannak. Idegenben és otthon is mennek előre, nagyon sokat futnak. A legnagyobb erényük, hogy nagybetűs csapatot alkotnak. Papíron a Tottenham az esélyesebb, nagyobb klub, jobb játékosokkal, de szerintem kemény kétszer kilencven perc lesz. Reméljük, sikerül a Bodönek továbbjutnia” – tette még hozzá Kovács Péter.