Kemény Dénes: Emberfeletti teljesítményre van szüksége a Vasasnak

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.05.09. 10:48
null
Egyértelműen esélyesebbnek tatja a Vasasnál a Fradit Kemény Dénes (Fotó: Kovács Péter)
A férfiaknál egyértelműen a Fradi az esélyesebb, a nőknél viszont bármi megtörténhet az FTC–UVSE párharcban – erről beszélt Kemény Dénes, a magyar férfi vízilabda-válogatott háromszoros olimpiai bajnok volt szövetségi kapitánya a Nemzeti Sportrádiónak adott interjújában.

A vízilabda-bajnokság döntőiről kérdezték Kemény Dénest, a magyar férfi pólóválogatottat három olimpiai bajnoki címig vezető legendás szövetségi kapitányt a Nemzeti Sportrádióban. Az esélyekkel kapcsolatban a hetvenéves szakember elmondta: a férfiaknál az esélyesebb Ferencváros nagy lépést tett a bajnoki cím felé azzal, hogy ha nehezen is, de legyőzte a Vasast az első mérkőzésen.

„Most, hogy az első meccset a Fradi nyerte, úgy gondolom, meglepetés lenne, ha a következő négyből háromszor a Vasas nyerne – már ha egyáltalán van még négy mérkőzés hátra. Nehezen, nyögvenyelősen nyert a Fradi, de ezzel nagy lépést tett az aranyérem felé” – fogalmazott Kemény Dénes, aki elmondta, a férfiaknál legutóbb huszonöt évvel ezelőtt fordult elő, hogy az esélytelenebbnek tartott csapat meg tudta nyerni a bajnoki döntőt.

„Legutóbb olyan, hogy valaki esélytelenebb létére három nyert mérkőzéses döntőt nyert, 2000-ben fordult elő, akkor egyértelműen a BVSC volt az esélyesebb csapat, mégis a négy mérkőzésből háromszor a Ferencváros győzött” – emlékezett vissza az edzőlegenda.

A nőknél Kemény Dénes szerint teljesen más a helyzet: noha az első összecsapást itt is az FTC nyerte az UVSE ellen, a Fradit rendszeresen megtréfáló újpestiek képesek lehetnek a megújulásra.

„Ami a lányokat illeti, ott teljesen nyílt a párharc, mint ahogy a mérkőzés is nagyon sokáig nyílt volt, ám egy idő után a fiatal UVSE elvesztette a fonalat, hibát hibára halmoztak elöl és hátul is. De azt gondolom, ebből tanulni fognak, és akkor bármi lehet” – jelezte a szakember, hogy nagy izgalmak várhatók a folytatásban.

VÍZILABDA
NŐI OB I 
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Május 10., szombat, 13.00: UVSE–FTC-Telekom Waterpolo (Tv: M4 Sport) 
Az egyik fél három győzelméig tartó párharc első mérkőzésén: 11–7, az FTC javára

FÉRFI OB I 
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Május 11.,vasárnap, 16.00: VasasPlaket–FTC-Telekom Waterpolo (Tv: M4 Sport+)
Az egyik fél három győzelméig tartó párharc első mérkőzésén: 15–13, az FTC javára

 

Legfrissebb hírek

„Még nagyon alakulóban van a csapat” – Németh Anett a röplabda-válogatott El-veresége után

Röplabda
1 órája

Vasas: lejár Pintér Attila szerződése

Labdarúgó NB II
1 órája

Kisvárda: Révész Attila elmondta, kik voltak a kiszemeltjei a vezetőedzői posztra

Labdarúgó NB I
2 órája

Az Inter magyar játékosa elmondta, mit vár a BL-döntőtől

Bajnokok Ligája
5 órája

Zsiga Gyula Győr–Metz döntőt vár a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
23 órája

A MÁV Előre férfi röpisei számára a bajnoki finálé első meccse volt a legnehezebb

Röplabda
Tegnap, 10:46

Szabó István: Az embereket jobban érdekelte, mit játszunk a keleti rangadókon, mint hogy a Szpari benn marad-e

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 21:18

Három Vasas-legenda előtt tisztelegtek Angyalföldön

Kézilabda
2025.05.28. 21:19
Ezek is érdekelhetik