Atlétika: a NOB vizsgálatot indít Montgomery vallomása nyomán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.11.26. 00:30
Címkék
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vizsgálatot kezdeményez, mert a sydneyi olimpián győztes amerikai sprintváltó egyik tagja, Tim Montgomery bevallotta, hogy nyolc éve doppingszereket használt.
A vágtázó, akit a BALCO laboratórium tiltott tevékenysége kapcsán érintettség miatt két évre eltiltottak, az HBO televíziónak adott interjúban beszélt arról, hogy tudatosan szedett doppingszereket a 2000-es játékok előtt.„A 4x100-as váltó tagjaként nyert aranyérmemet nem csak saját magamnak köszönhetem. Rendszeresen éltem mesterséges tesztoszteronnal, havonta négyszer kaptam növekedési hormont. Elnézést kérek a társaimtól” – mondta egy tévéinterjúban az olimpiai és világbajnok amerikai atléta, aki májusban csekkhamisításért és pénzmosásért 46 hónapos, majd októberben heroin-forgalmazásért további ötéves börtönbüntetést kapott.Emmanuelle Moreau, a NOB szóvivője kedden elmondta, hogy a szervezet 2004-ben létrehozott egy bizottságot, mely a BALCO-ügy olimpiákra gyakorolt hatásait vizsgálta, s valószínűleg Montgomery vallomásával kapcsolatban is ez a testület jár majd el.Montgomery sosem bukott le, de miután kétéves eltiltást kapott a doppinggyárként elhíresült BALCO laboratóriummal ápolt kapcsolatai miatt, 2005-ben visszavonult, ráadásul világcsúcsát is törölték. Edzőjét, Trevor Grahamet hasonló okból egyéves házi őrizetre ítélték, míg volt párja, a korábbi sprintersztár Marion Jones hamis tanúzásért, csekkhamisításért és tiltott szerekkel való visszaélésért fél évet ült, emellett megfosztották a sydneyi olimpiai, valamint az 1999 és 2001 között szerzett világbajnoki érmeitől is.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik