Atlétikai Eb: Zsivoczky még a 25., Minczér és Móricz kiesett

Vágólapra másolva!
2014.08.12. 12:57
A távolugrás után sem tudott elmozdulni az utolsó helyről Zsivoczky Attila a zürichi atlétikai Európa-bajnokság tízpróba számában. A legjobb kísérlete 665 centiméteres lett, ezzel a távolugrást a 24. helyen zárta.

Zsivoczky elsőre és másodikra 655 centiméterest ugrott, harmadikra javított 665-re. Ezzel 732 pontot szerzett, összesítésben 1480 ponttal a 25.

Az élen két szám után a német Kai Kazmirek áll 1897 ponttal. A tízpróbázókra kedden még a súlylökés, a késő délutáni/esti programban pedig a magasugrás és a 400 méter vár.

A 3000 méteres akadályfutás előfutamában Minczér Albert 9:32.13 perces időeredménnyel az utolsó helyen zárt.

„Az országos bajnokság óta görcsben van mindkét vádlim, az utolsó edzést már be sem tudtam fejezni" – nyilatkozott az MTI-nek Minczér Albert. Hozzátette: megfordult a fejében, hogy feladja, de az ilyen szenvedések is kellenek ahhoz, hogy az ember továbblépjen.

400 méteren Móricz Bálint az első futamban a 7. lett (47.04-gyel), s az öt futamból a második után eldőlt, hogy nem juthat a középdöntőbe.

Legfrissebb hírek

„Tisztában volt vele, hogy a lehető legjobb formájában van” – Szűcs Szabina edzője a vb-n elért hatodik helyről

Atlétika
2025.03.25. 22:40

Takács Boglárka: Életem három legjobb futásán vagyok túl

Atlétika
2025.03.09. 20:08

Megint országos csúcs – a sprinter Takács Boglárka döntőbe jutott a fedett pályás atlétikai Eb-n!

Atlétika
2025.03.09. 16:26

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04

Szomorú 60 gát döntő az atlétikai Eb-n: Kozák Luca elesett, nem ért célba

Atlétika
2025.03.07. 21:50

Molnár Attila az első helyen, minden idők legjobb Eb-elődöntős idejével jutott be a 400-as döntőbe

Atlétika
2025.03.07. 20:32

Molnár Attila: A pillanat törtrésze alatt kellett döntenem

Atlétika
2025.03.07. 15:39

Kozák Luca és a 17 éves Bátori Lilianna is döntőbe jutott a fedett pályás atlétikai Eb-n

Atlétika
2025.03.07. 14:38
Ezek is érdekelhetik