Atlétika: doppingvétségen érték London ezüstérmes futóját

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.03.07. 10:52
Doppingvétségen érték Gamze Bulut török futót, aki ezüstérmet nyert női 1500 méteren a londoni olimpián.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság hétfői körlevelében a Zaman isztambuli napilapra hivatkozva közölte: a 23 éves atlétát biológiai útlevelének adatai buktatták le, amelyek tanúsága szerint a közelmúltban tiltott anyagokkal manipulálta a vérét.

Honfitársát, a 2012-es játékokon győztes Asli Cakir Alptekint hasonló okokból tavaly augusztusban megfosztották aranyérmétől. A 30 éves versenyző 2010. július 29. utáni összes eredményét törölték, köztük a 2012-es Európa-bajnoki címét is, emellett nyolcéves eltiltást kapott. Utóbbi medáliát elvileg a mögötte akkor is második Bulut kapta volna meg, de doppingesete miatt ez most kétségessé vált.

Bulut a londoni olimpia óta alig versenyzett Törökországon kívül.

A londoni női 1500 méter döntőjének résztvevői közül Bulut az ötödik, akit pályafutása során doppingvétségen értek: az akkor negyedikként célba érő orosz Tatyjana Tomasovát 2008-ban két évre eltiltották, az ötödik svéd Abeba Aregawiról a napokban derült ki, hogy pozitív tesztet produkált, míg a hetedik fehérorosz Natallija Karejva 2014-ben kapott kétéves büntetést a nemzetközi szövetségtől.

 

Legfrissebb hírek

Adrian Mutu: Ha nincs a kokain, megnyerhettem volna az Aranylabdát

Minden más foci
17 órája

Mellrák elleni gyógyszerrel bukott le az orosz kötöttfogású birkózó

Birkózás
2025.03.27. 12:29

Tanítványok doppingolása és tiltott szer birtoklása miatt atlétikai edzőt tiltottak el

Atlétika
2025.03.18. 18:26

Kenderesi a hazugságvizsgálatot is vállalja az igazáért

Úszás
2025.03.18. 09:12

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04

Tiszeker: Kenderesiék csak egy eltérést magyaráztak meg a hatból

Úszás
2025.03.04. 17:25

Manipulált dokumentumokat nyújtott be a CAS-hoz a HUNADO – ezt állítja Kenderesi ügyvédje

Úszás
2025.03.03. 18:14

Kenderesi Tamás: Soha életemben nem doppingoltam

Úszás
2025.03.01. 07:13
Ezek is érdekelhetik