Maratoni: hetvenötezer nevező, hárommilliárdos bevétel

Vágólapra másolva!
2017.10.18. 07:00
Tizenöt százalékkal nőtt a három nagy budapesti futóversenyre nevező külföldiek száma, akik több mint hárommilliárd forintot költöttek el a városban, ebből kétmilliárdot a múlt hét végén – tájékoztatta a Világgazdaságot Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda (BSI) ügyvezető igazgatója.

A szerdai lapszámból kiderül: hetvenötezer fős nevezési rekorddal zárta a 2017-es évet a három óriási budapesti futóverseny.

Kocsis Árpád saját bevallása szerint maga is meglepődött, hogy mekkora növekedési potenciál rejlik még mindig a három nemzetközi hírű futóversenyben. Sőt, egyre nagyobb, mert nemcsak a versenyek, hanem a résztvevők is egyre többen lesznek.

Budapest jó híre gyorsan terjed a maratonisták és félmaratonisták körében világszerte, méghozzá a leghitelesebb úton, a szájpropaganda révén – írja a napilap. Friss példaként azt a brazil futóbloggert említi, akit tavaly hívtak meg a rendezők, és aki később számtalan elragadtatott posztban tudósított budapesti élményeiről; ennek hatására az akkori tíz brazil nevező után az idén már kilencven érkezett a hét végére. Közülük hetvenhatan kifejezetten emiatt repültek át Európába – tudta meg a Világgazdaság a BSI nyilvántartásából.

Legfrissebb hírek

Szabadítősport: Novák Katalin elindította a Spar Budapest Maratont

Atlétika
2023.10.15. 12:42

Budapest Maraton: Novák Katalin köztársasági elnök is indul

Atlétika
2023.10.13. 17:38

Budapest Maraton: több mint 22 ezer nevezés érkezett

Atlétika
2023.10.11. 14:03

Budapest Maraton: húszezer feletti nevezést vár a BSI

Atlétika
2023.10.03. 10:56

Budapest Maraton: Novák Katalin jelzésére indult a verseny

Atlétika
2022.10.09. 11:06

Budapest Maraton: mintegy 18 ezer résztvevőt várnak a futófesztiválra

Egyéb egyéni
2022.10.07. 14:03

Szabadidősport: idén is jelentős az érdeklődés a Budapest Maraton iránt

Atlétika
2022.09.27. 12:03

Budapest Maraton: már tízezer nevezés érkezett

Egyéb egyéni
2022.08.10. 16:34
Ezek is érdekelhetik