Atlétika: 150 ezren vettek részt a Hétköznapi hős programban

Vágólapra másolva!
2023.07.27. 15:10
null
A Hétköznapi hős program világviszonylatban is egyedülálló volt (Fotó: Budapest 2023 Atlétikai Világbajokság)
Az ország minden vármegyéjét érintette az atlétikai világbajnokság Hétköznapi hős programsorozata, a résztvevők közül húszezren már megvették a jegyüket a budapesti vb-re.

 

Tavaly decemberben kezdődött el az atlétikai világbajnokság Hétköznapi hős programsorozata, amelynek eredményeiről sajtótájékoztatón számoltak be a Nemzeti Atlétikai Központ sport- és szabadidőparkjában. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár elmondta, az ország minden vármegyéjét érintette a program, amelynek híre csaknem egymillió honfitársunkhoz eljutott, a 37 eseményen összesen 150 ezer érdeklődő vett részt.

Azért indítottuk el a programot, hogy minél több honfitársunkat ösztönözzük rendszeres testmozgásra–hangsúlyoztaSchmidt Ádám.– Ezzel is szerettük volna jelezni, hogy a sportállamtitkárság és a szervezőbizottság hogyan viszonyul a kiemelt sporteseményekhez, a stadion és a szabadidőpark mellett a világbajnokság fontos hagyatékaként sokak életének részévé válik a sport. Tavaly decemberben állítottunk meg először futókat a Margitszigeten, hogy felhívjuk a figyelmüket a programra, most pedig arra biztatunk minden hétköznapi hőst, hogy éljen az ötvenszázalékos kedvezménnyel, és szurkoljon a helyszínen az atlétáknak.”

A vb-t szervező cég vezérigazgatója, Németh Balázs a programsorozat húsz eseményén személyesen is részt vett, így meggyőződhetett az újdonságnak számító jegystratégia sikeréről– több mint húszezren már be is váltották a kedvezménykupont. A világbajnokság egyik nagykövete, Baji Balázs vb-bronzérmes gátfutó szerint az esemény a passzív mellett a sport aktív élvezetére is motivál, az atlétika pedig az elmúlt időszakban kiemelt figyelmet kapott.

A Hétköznapi hős programnak köszönhetően sokan kipróbálhatták az atlétikai versenyszámokat, jó volt látni a gyerekeket, ahogy ismerkedtek a gátakkal– mondta Baji Balázs.– A mozgásformákat eddig is űzték, futottak, ugrottak, dobtak, de nem úgy tekintettek ezekre, mint atlétikai számokra. A hétköznapi hősök úgy ülhetnek a lelátón a világbajnokságon, hogy már van kapcsolatuk a sportággal, így még nagyobb élményt jelenthet nekik, hogy testközelből látják a világklasszisokat.”

A Hétköznapi hős program világviszonylatban is egyedülálló volt, hiszen a vb hatásával népszerűsítette a tömegsportot, a résztvevők pedig kedvezményes jegyvásárlási lehetőséghez jutottak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik