Sportrádió: Példát mutattunk lelkesedésből és munkabírásból – Németh Balázs

Vágólapra másolva!
2023.08.28. 11:12
null
Németh Balázs szerint mindenkinek leesett az álla a budapesti atlétikai világbajnokságtól (Fotó: Árvai Károly)
Németh Balázs, az atlétikai világbajnokság lebonyolításáért felelős Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a Sportrádióban Risztov Évának és Lantos Gábornak foglalta össze a budapesti vb tanulságait.

 

„Több mint 400 ezer ember volt kilenc nap alatt és számomra ennél is fontosabb, hogy úgy mentek haza, hogy mosoly volt az arcukon. Leesett mindenkinek az álla és olyan élményt kapott, amire nem számított” – mondta Németh Balázs, aki hozzátette, hogy nem számított arra, hogy ekkora hangulat lesz.

A budapesti világbajnokság lebonyolításáért felelős Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az első napos vihar okozta halasztás nagy stressz volt, majd a hőségriasztás okozott problémákat, de az önkénteseknek és a felkészültségnek hála nem volt semmilyen komolyabb probléma. „Példát mutattunk lelkesedésből és munkabírásból. Jó kémia alakult ki minden szervező bizottsági tag és a szervező bizottság vezetői között.” – mondta Németh Balázs. Továbbá megjegyezte, hogy sokat dolgoztak azon, hogy telt ház legyen, de a remek hangulat még őket is meglepte.

A teljes beszélgetést ide kattintva hallgathatja meg!

Legfrissebb hírek

Sándorházi Vivien alig hiszi el, hogy érmes a tollas Eb-n

Egyéb egyéni
2025.04.11. 21:04

Wahl Zoltán: Egy álmom vált valóra a kínai vb-n

Atlétika
2025.04.01. 09:04

Nemzeti Sportrádió: Jobbak voltak a törökök – Vincze István

Magyar válogatott
2025.03.26. 12:02

A hétvégi verseny jó visszaigazolás volt Bőhm Csabának

Egyéb egyéni
2025.03.25. 12:34

„Molnár Attila mint az atlétika nagykövete? Szerintem már az” – Gyulai Miklós

Atlétika
2025.03.12. 22:47

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04

A Tatabánya új edzője hisz a bennmaradásban

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 15:20

Nem lenne meglepő, ha Kirsty Coventry lenne a NOB elnöke – Fábián László

Egyéb egyéni
2025.02.25. 20:33
Ezek is érdekelhetik