Halász Bence: Miért ne dobhatnék 83 métert az olimpián?

– Milyen emlékei vannak a tokiói olimpiáról?
– Vegyesek, hiszen akkor éppen a térd­műtétem után próbáltam visszatérni a nemzetközi élvonalba. Rengeteget edzettem, hogy behozzam a lemaradásomat, ami rányomta bélyegét a tokiói szereplésemre – mondta a Nemzeti Sportnak a világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnoki ezüstérmes kalapácsvető, Halász Bence. – Fájt mindenem, nem tudtam kihozni magamból a maximumot. Hiányzott az olimpiai érzés is, mert a koronavírus-járvány miatt nem lehetett szabadon mozogni, és más sportágak viadalait megnézni, de nem szomorkodom, nincs bennem hiányérzet, abból a versenyből is tanultam.

– Miben más önnek a párizsi játékok?
– Egyrészt tudom, hogy Magyarországon az olimpia nagyon érdekli az embereket, jobban figyelnek ránk, ám igyekszem úgy felfogni, hogy ez is egy világverseny, és csak annyi a különbség, hogy négyévente rendezik meg. Másrészt végre nem az a célom, hogy bejussak a döntőbe, hanem jobb eredményre készülök. Az elmúlt két évben rengeteg tapasztalatot szereztem a világversenyeken, olyasmiket éltem át, amelyekből erőt és önbizalmat tudok meríteni.

– Rómában 80.49 méterrel szerzett Eb-ezüstérmet. Ez a várakozásnál nagyobb dobás a feszült helyzetre adott reakció volt?
– Biztosan benne volt az is, de több tényezőből állt össze. Amellett, hogy én is nagyon akartam, az edzőm, Németh Zsolt kiválóan időzítette a formámat. Bár annyiban jogos a kérdés, hogy ha nincs az a feszült helyzet az első két sikertelen kísérletem után, akkor nem tudom, hogyan sikerült volna a folytatás.

– Önbizalmat adott?
– Inkább az ad önbizalmat, hogy a legjobb eredményeimet mindig éles helyzetben, világversenyen értem el, nem kis eldugott, „buszmegállók közötti” viadalokon. Miért ne dobhatnék nyolcvanhárom métert az olimpián?! Ha szükség van rá, mindig fel tudom szívni magam annyira, hogy képes legyek a legjobbra, ami nagyon jól hangzik. Az edzőim pedig tudják, mikor mit kell tennem, bízom bennük akkor is, ha éppen gyengén mennek az edzések. És nem számít, ki mit dobál tavasszal, majd augusztusban dől el, ki mire képes.

– Mennyit vett ki önből a júniusi Európa-bajnokság?
– Kevesebbet, mint gondoltam! Persze, fáradt voltam utána, és eltelt vagy másfél hét, mire talpra álltam, de nem volt olyan érzésem, mint a világversenyek után szokott, hogy alig bírom elkezdeni az edzéseket. Az olimpia ráadásul nagyon motivál, ami újra és újra erőt ad. A hétvégéig kihasználtuk az időt, és kemény alapozó edzéseket végeztünk mennyiségi és minőségi szempontból is. A Gyulai Memorial után tíznapos edzőtáborozásra megyünk Tatára, elkezdődik a formaélesítés, és szerintem látványosan javulnak majd az eredményeim.

– Mennyire érzi magán a mentális érettséget?
– Túlzás lenne azt állítani, hogy már sohasem izgulok – az emberben mindig ott van, hogy szeretne jól teljesíteni. Örülök, hogy sikerült fiatalon ilyen magas szintre jutnom, és tudom, hogy a jó eredményeket már el is várják tőlem, de én is ember vagyok. Utánpótláskoromban, a tanuló stádiumban még sok érvénytelen kísérletem volt, mert izgultam és nem volt stabil a technikám, ám le kellett győznöm magam. Nem biztos, hogy jó, ha állandóan egy emberre helyeznek nyomást, de elbírom, kemény alföldi parasztgyerek vagyok. Valahol jó érzés, hogy ekkora teher van a vállamon, mert annak a jele, hogy bíznak bennem.

– Csalódott lenne, ha Párizsból érem nélkül jönne haza?
– Ezt így nem lehet kijelenteni. Elsőként azt tűztem ki, hogy meg szeretném dönteni az edzőm, Németh Zsolt egyéni csúcsát, ami 81.56 méter. Van egy olyan érzésem, hogy Párizsban sikerülni fog, ám egyrészt nincs garancia arra, hogy egy ekkora dobás az olimpiai döntőben mire elég, és ez a gondolat megfordítva az is igaz: ha valaki ekkorát dob, az bármire elég lehet…

A PÁRIZSI OLIMPIA PROGRAMJA
FÉRFI KALAPÁCSVETÉS
Augusztus 2., péntek
10.10: selejtező, A-csoport
11.35: selejtező, B-csoport
Augusztus 4., vasárnap
20.30: döntő