Faith Kipyegon ismét legyőzhetetlen volt

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.09.14. 22:29
NurPhotoFaith Kipyegon az ötödik Gyémánt Liga-trófeáját nyerte (Fotó: Getty Images)
A brüsszeli Gyémánt Liga-döntő második estéjén sokkal több emlékezetes produkciót láthattunk, mint a viadal pénteki napján.

 

Még egyszer utoljára megmutatták magukat a legnagyobb sztárok, mielőtt a rendkívül hosszúra nyúlt szabadtéri szezon után pihenőre vonultak. A brüsszeli Gyémánt Liga-döntőben már csak azokat az atlétákat láthattuk, akik a sorozat 14 versenyén a legtöbb pontot gyűjtötték.

Ez alól persze voltak kivételek. Mivel Sydney McLaughlin-Levrone idén egyetlen Gyémánt Liga-versenyen sem indult, ezért ő nem kaphatott szabadkártyát a trófeáért és a 30 000 dollárért zajló 200 méteres futamba. Ugyanakkor ahogyan pénteken 400-on, úgy most a félkörös távon is kiírtak a kedvéért egy külön betétfutamot. Ide kapott meghívást az országos csúcstartó Takács Boglárka is, aki nem vallott szégyent: 23.05 másodperces eredményével a negyedik helyen ért célba. A 25 éves amerikai 22.40-es időt futva győzött, amivel a trófeáért zajló futamban alig két tizeddel lemaradva a második lett volna honfitársa, Brittany Brown mögött.

A vajdasági Világos Adriana fantasztikus versenyzéssel második lett gerelyhajításban. A szerb színekben induló fiatal versenyző az utolsó, 65.23 méteres dobásával a vezetést is átvette az aktuális olimpiai és világbajnok Haruka Kitagucsitól, de a japánok klasszisa idei legjobbjával fordított és nyert.

Faith Kipyegon ezúttal sem okozott csalódást 1500 méteren. Az ötödik Gyémánt Liga-trófeáját elhódító kenyai 2017 óta egy olyan távon dominál a nők között, amiben korábban hasonlóra még nem volt példa. Elég csak a férfiak versenyeire gondolni, hiszen még Jakob Ingebrigtsent is elkapják minden évben, nem is egyszer. Ám a versenyszám világcsúcstartónője tényleg megingathatatlan. Hiába szorongatta őt Diribe Welteji, az etióp csak annyit ért el ezzel, hogy 3:54.75-ös versenycsúcsba hajszolja őt. Szintén versenycsúcsot láthattunk a párizsi olimpián duplázó Beatrice Chebettől 5000 méteren.

Letsile Tebogo az első afrikai férfi sprinter lehetett volna, aki 100-on vagy 200-on megnyeri a Gyémánt Ligát, azonban a 21 éves botswanainak még legalább egy évet várnia kell erre, mert a hűvös körülmények között Kenneth Bednarek legyőzte őt.

Női 3000 m akadályon világcsúcs-kísérletet láthattunk, ami az augusztus 30-i, római fordulóban történtek fényében nem meglepő. Az olasz fővárosban Winfred Yavi alig hét századdal maradt el Beatrice Chepkoech 2018 óta fennálló rekordjától. A kenyainak a 8:44.32-es eredménye ezúttal az utolsó pár körben már nem forgott veszélyben. Viszont óriási verseny kerekedett Yavi, Peruth Chemutai és Faith Cherotich között. Hiába hajrázott Yavi szokás szerint óriásit, nem bírt 2004-es születésű riválisával, Cherotich győzött!

A súlylökők közül kivételesen nem a világcsúcstartó Ryan Crouser hozta az extra eredményt, hanem Leonardo Fabbri. Az olaszok Európa-bajnoka már elsőre 22.98 méteres versenycsúcsot (egyben olasz nemzeti rekordot) dobott, amire az amerikainak már nem volt válasza.

Hasonlóan nagy versenyt várhattunk női 100 m gáton és férfi 800 méteren is. Jasmine Camacho-Quinn nem adott esélyt riválisainak, majdnem két tizedes előnnyel verte meg őket. Emmanuel Wanyonyi és Dzsamel Szedzsati nem tudott versenybe szállni a zöld vonallal, de azért legalább egymással látványos csatába bonyolódtak. A szezon utolsó méterjeire a még mindig csak 20 éves kenyainak maradt több lendülete, amivel az olimpia után a Gyémánt Liga-döntőt is behúzta. Az este záró szava Femke Bolhoz fűződött, aki a célegyenesbe fordulva otthagyta ellenfeleit, és megvédte a címét 400 m gáton.

A hétvégén két napon át tartó pontgyűjtögetéssel ér véget a hazai szabadtéri szezon. A budapesti Lantos Mihály Sportközpontban három divízióban küzdenek a magyarországi egyesületek a csapatbajnokságon. A legmagasabb I. divízióban az első nap után a Budapesti Honvéd áll az élen, amely a szombati 24 versenyszám során 363 pontot gyűjtött. Másodikként a MATE–GEAC (335 pont), harmadikként az A-Plast Ikarus BSE (298.5 pont) várja a vasárnapi folytatást. Kieső helyen áll a DVTK és a VSD Dunakeszi mellett a Halász Bencét foglalkoztató Szombathelyi Dobó SE is, de a női és a férfi kalapácsvetés is csak a viadal második napján lesz. Ennek ellenére olimpiai ezüstérmesünket két versenyszámban már láthattuk a dobókörben: súlylökésben 14.31 méterrel az ötödik, diszkoszvetésben 48.46 méterrel a hetedik lett. Női 5000 méteres gyaloglásban a 18 éves Kovács Alexandra az U23-as és az U20-as korosztályos magyar csúcsot is megdöntötte (22:00.25).
A Honvéd vezeti a csapatbajnokságot

GYÉMÁNT LIGA-DÖNTŐ, BRÜSSZEL, 2. NAP
Férfiak. 200 m (+0.7): 1. Kenneth Bednarek (amerikai) 19.67. 800 m: 1. Emmanuel Wanyonyi (kenyai) 1:42.70. 400 m gát: 1. Alison dos Santos (brazil) 47.93. Magas: 1. Gianmarco Tamberi (olasz) 234. Hármas: 1. Pedro Pichardo (portugál) 17.33 (+0.4). Súly: 1. Leonardo Fabbri (olasz) 22.98. Gerely: 1. Anderson Peters (grenadai) 87.87. Nők. 200 m (+0.2): 1. Britanny Brown (amerikai) 22.20. 1500 m: 1. Faith Kipyegon (kenyai) 3:54.75. 5000 m: 1. Beatrice Chebet (kenyai) 14:09.82. 100 m gát (+0.4): 1. Jasmine Camacho-Quinn (Puerto Ricó-i) 12.38. 400 m gát: 1. Femke Bol (holland) 52.45. 3000 m akadály: 1. Faith Cherotich (kenyai) 9:02.36. Rúd: 1. Nina Kennedy (ausztrál) 488. Távol: 1. Larissa Iapichino (olasz) 680 (0.0). Gerely: 1. Haruka Kitagucsi (japán) 66.13

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik