Rekordszámú külföldi nevezés érkezett a Spar Budapest Maratonra

Vágólapra másolva!
2024.10.04. 11:41
Már több mint 100 országból adtak le nevezést a Budapest Maratonra (Fotó: Dömötör Csaba)
Minden korábbinál több külföldi résztvevője lesz a jövő hétvégén sorra kerülő a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztiválnak.

A szervező Budapest Sportiroda (BSI) pénteki tájékoztatása szerint 107 országból mintegy 6000 külföldi adta már le nevezését az eseményre, így biztosan megdől az eddigi, 5400 fős rekord. Mindez azt jelenti, hogy a kísérőkkel együtt 10-12 ezer „futóturista” érkezik a rendezvény miatt Magyarországra.

A viadal jubileumot ünnepel idén, mivel az első Budapest Maratont 40 éve, 1984-ben rendezték meg. A BSI adatai szerint az ország legnagyobb, egyben legrégebbi futóeseményének mintegy 30 ezer résztvevője lesz, ami a koronavírus-járvány óta a legmagasabb indulói számot jelenti.

A fesztiválon összesen 18 táv közül választhatnak az indulók. A legrövidebb az ezer méteres családi futás, míg a leghosszabb a klasszikus, 42.195 km-es maratoni táv. A szokásoknak megfelelően nem csupán a futni vágyók találhatnak a programban számukra megfelelő versengési lehetőséget, hanem sétálni, túrázni is lehet a városi túrák valamelyikén, illetve 2.3 kilométeres gyaloglás is szerepel a programban, amelyhez idén a Mellrákinfo Egyesület is csatlakozott.

A külföldi indulók többségükben Nagy-Britanniából, Olaszországból, Franciaországból, a szomszédos országokból, a visegrádi régióból érkeznek. A maratoni mezőnyében pedig minden második induló külföldi állampolgár lesz.

Magyarországon belül is komoly a verseny iránti érdeklődés, amit jól mutat, hogy ezer hazai településről neveztek eddig, és – a félmaratoni kivételével, amely már elérte a létszámlimitet – várják a további indulók jelentkezését is a következő napokban.

A versenyközpont a lágymányosi Pázmány Péter sétányon lesz, a legrövidebb távok útvonalát a rajt és célterület körül jelölik ki, a hosszabb távok indulói viszont a város legszebb részein versenyezhetnek. A maratonisták bejárják a rakpartokat a Duna mindkét partján, elfutnak a Parlament előtt, a Budai Vár alatt, a Lánchídon és a Szabadság hídon át, bemennek a Margitszigetre, érintik az Andrássy út egy szakaszát, közvetlen közelről láthatják a Szent István-bazilikát és a Magyar Tudományos Akadémia épületét.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik