Az utolsó nap első részében két ugró döntőt rendeztek egy óra eltolással, ami ideálisnak nevezhető. Ugyanakkor az első két napban is tapasztalt módon helyileg ezúttal is keresztezte egymást a két szám, s mivel a női magasugrók bemelegítése még a női távolugró-viadal második sorozata alatt elkezdődött, egy-egy ugrás között rendkívül hosszú idő telt el, s a távol fináléja alaposan elhúzódott. A versenynek ez nem tett jót, ráadásul a színvonal sem kárpótolhatta a nézőket, mivel az ugrók szinte kivétel nélkül formán kívül szerepeltek.
Az egyetlen igazi kivételt az amerikai Claire Bryant jelentette, aki 6,88 méteres egyéni és 6,72-es szezoncsúccsal érkezett Kínába, a Nanking Cube-nak nevezett csarnokban viszont harmadikra 6,90-et, majd ötödikre 6,96 métert ugrott és simán nyerte meg az aranyérmet. Az ezüstöt az apeldoorni Európa-bajnoksághoz hasonlóan a svájci Annik Kälin szerezte meg utolsóra ugrott 6,83-mal, míg a bronz a spanyol Fátima Diaméé (6,72 m) lett.
A vb egyik legjobb mezőnye női magasugrásban gyűlt össze, a szám valamennyi jelenlegi klasszisa vállalta a szereplést, ám ezúttal mindannyian messze voltak a csúcsformájuktól. Különösen igaz ez a világcsúcsot 2,10 méterrel tartó Jaroszlava Mahucsihra, aki már 1,97 méteren hibázott, majd két kísérletét átvitte 1,99-re, de nem tudta teljesíteni a magasságot. Az ausztrálok két klasszisa közül a párizsi második Nicola Olyslagers 1,99-ig minden magasságot elsőre vitt, míg honfitársa, a tavalyi játékokon bronzérmes Eleanor Patterson csak egyet hibázott addig. Az 1,99 aztán már egyiküknek sem sikerült, így előbbi diadalmaskodott, Patterson ezüstöt ünnepelhetett, a bronzérem pedig Mahucsihé lett.
Gálpál Zsombor a 60 méter gát és a rúdugrás után két helyet előrelépve a 10. helyen áll a férfi hétpróbázók versenyében, mely az 1000 méterrel zárul a nancsingi fedettpályás atlétikai világbajnokság vasárnapi zárónapján.
A kétnapos összetett versenyben a BHSE 21 éves sportolója gáton azt első futamban kapott helyet és jó futással a harmadik helyen ért célba, 8.19 másodperces eredményéért - mellyel kilencedik lett a számban - pedig 935 pontot kapott. Következett a rúdugrás, mely az eredetileg tervezettnél félórával később kezdődött, ennek ellenére a magyar atléta magabiztos ugrással kezdett 4,20 méteren, 4,30-on viszont háromszor hibázott, így 673 ponttal zárta a hatodik próbát, összetettben pedig 4719 ponttal a tizedik helyen áll.
A napot az utolsó, 12. helyről kezdő magyar sportoló a brazil Pedro de Oliveirát megelőzte, az amerikai Harrison Williams pedig a 60 gát után visszalépett a versenytől. A hétpróbázók versenye a közép-európai idő szerint 13.02-kor kezdődő 1000 méterrel zárul.
A világbajnokság záró programjában Gálpál mellett a magyar férfi 4x400 méteres váltó lesz érdekelt. A nyolckörös staféta döntője 14.11-kor rajtol.
Fedett pályás atlétikai vb
női távolugrás
világbajnok: Claire Bryant (Egyesült Államok) 6,96 méter
2. Annik Kälin (Svájc) 6,83
3. Fátima Diame (Spanyolország) 6,72
női magasugrás
világbajnok: Nicola Olyslagers (Ausztrália) 1,97 méter
2. Eleanor Patterson 1,97
3. Jaroszlava Mahucsih (Ukrajna) 1,95