Takács Boglárka és Szeles Bálint is világbajnoki elődöntőbe jutott

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2025.03.22. 08:19
null
Takács Boglárka továbbjutott (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
Két magyar atléta is sikerrel vette az első kört a fedett pályás atlétikai világbajnokság szombat délelőtti programjában. Takács Boglárka 60 méteren, Szeles Bálint 60 m gáton biztosította a helyét a délutáni elődöntőben Nankingban.

 

Szombaton – magyar idő szerint – hajnalban is bőven volt kiért izgulnunk a Nankingban zajló fedett pályás atlétikai világbajnokságon. A 9.3 milliós kínai metropoliszban a nemrég Európa-bajnoki döntőt futó Takács Boglárka a 60 méter harmadik előfutamában kapott helyet. A fiatal sprinter közepesen jól sikerült rajt után szépen tartotta a továbbjutást érő harmadik pozíciót az új-zélandi Zoe Hobbs és az amerikai Mikiah Brisco mögött. 7.24-gyel ért célba, amivel összesítésben a 14. helyen jutott tovább.

„Olyan volt, mint amilyennek egy első futásnak lennie kell. Sikerült nagy Q-val továbbjutni annak ellenére, hogy még nem vagyok annyira friss, fejben nem voltam erős így reggel, de a lábaim mégis jól mentek. Ez a futás adott annyit, hogy jobban össze tudjam rakni a lelkem és a felgyorsulásom is. Az elején éreztem, hogy nem vagyok annyira jó helyen, de aztán javítottam. Az elődöntőben szeretnék minél jobbat futni magamhoz képest, hogy ez mire lesz elég, az majd kiderül” – mondta az országos csúcstartó Takács Boglárka az M4 Sportnak.

Az első körben az olaszok Eb-aranyérmese, Zaynab Dosso volt a leggyorsabb, 7.09-es teljesítménnyel. Folytatás délután negyed kettőkor.

Az egy évtizede veretlen Grant Holloway szokás szerint kimagaslott a mezőnyből 60 m gáton, az amerikai 7.49-cel nyitotta a vb-t, és csak ketten, a lengyel Jakub Szymanski és a francia Wilhem Belocian voltak hozzá képest egy tizeden belül az előfutamokban. A két magyar közül Szeles Bálintnak sikerült a bravúros továbbjutás, a harmadik futamban negyedikként ért célba (7.89 mp). Eszes Dániel 8.07 másodperc alatt teljesítette a versenyt, ami összesítésben a 29. helyet jelentette neki.

„Sajnos ismét volt gátrugdosás, amit kicsit megszokásnak hívnék a versenyszezon vége felé. Sajnálom, hogy egy ilyen futás lett, de már annak is örültem, hogy sikerült kijutnom Kínába. Eredetileg se a vb, se az Eb nem volt betervezve, az országos bajnokságra időzítettük a csúcsformát, ami már lassan egy hónapja volt. Meg kell tanulni kitolni a formát, ez is gyakorlás kérdése” – értékelt az M4 Sportnak a február közepén magyar bajnoki címet nyerő Eszes Dániel.

Szűcs Szabina és Krizsán Xénia pénteki szép teljesítménye (hatodik és nyolcadik hely) után többpróbázóink közül ezúttal Gálpál Zsomboron volt a sor, a 21 éves tehetség a hétpróba első három versenyszáma után 2432 ponttal a 9. helyen áll. A 7.01-es 60 méter után 662 centire ugrott távolban, majd 15.63 méterre lökte a súlygolyót – utóbbiban a második legjobb volt. A mezőny 11 óra 37 perckor lép ismét pályára, következik a magasugrás.

A női rúdugrás döntője 470 centiméteres magasságon a technika ördöge miatt hosszú időre félbeszakadt. Ez egyértelműen kizökkentette a favoritokat, a címvédő brit Molly Caudery a dobogóról is leszorult. A 475 centis egyéni csúcsot elérő, egyben a francia rekordot beállító Marie-Julie Bonnin személyében meglepetésgyőztest köszönthettünk.

 

Legfrissebb hírek

A polgárháborúban vesztette életét a kétszeres világbajnok atléta

Atlétika
2025.04.14. 08:18

Egy versenyen kétszer is világcsúcsot döntött a 22 éves olimpikon – videó

Atlétika
2025.04.13. 22:51

Kilencedik lett a magyar női csapat 10 kilométeren az utcai futó Európa-bajnokságon

Atlétika
2025.04.13. 13:00

A maratoni futás bajnoka még mindig gyűjti a tapasztalatokat, hogyan is lehet jól csinálni ezt a műfajt

Atlétika
2025.04.12. 08:52

A hónap utánpótlásedzője: március jelöltjei

Utánpótlássport
2025.04.11. 09:06

Atlétika: „Úgy érzem, hosszú távon bíznak bennem” – Kriszt Sarolta

Utánpótlássport
2025.04.10. 14:15

Armand Duplantis augusztusban visszatér Budapestre

Atlétika
2025.04.07. 13:49

Sydney McLaughlin-Levrone magabiztosan kezdte meg a szezont Kingstonban

Atlétika
2025.04.07. 09:36
Ezek is érdekelhetik