Krizsán Xénia: A világbajnokságon is a legjobb nyolc közé kerülés a célom

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.05.14. 19:25
null
Tim ClaytonKrizsán Xénia a párizsi olimpián (Fotó: Getty Images)
Szerdán, a Nemzeti Sportrádió Hazafutás című műsorában a fedett pályás Európa-bajnoki bronzérmes atléta, a hétpróbázó Krizsán Xénia volt Keszi Dóra vendége. A beszélgetés során szóba került a tavalyi párizsi olimpia, a jótékonysági szerepvállalás, a magyar atlétika utánpótlásának helyzete és az előttünk álló hónapok tervei.

Krizsán Xéniával készített interjút Hazafutás című műsorában a Nemzeti Sportrádió. A programban a fedett pályás Európa-bajnoki bronzérmes hétpróbázó beszélt a jótékonysági szerepvállalásról, a családi sporthagyományokról, valamint arról, hogyan lett belőle atléta. A beszélgetés során az is kiderült, a hétből melyik számot szereti legjobban az atlétanő, s melyiket a legkevésbé. Krizsán Xénia kitért nemrégiben befejezett egyetemi tanulmányaira, illetve arra is, hol képzeli el magát aktív sportolói pályafutása befejezése után. Az MTK-s sportoló a tavalyi párizsi olimpián szerzett hetedik helye és tapasztalatai mellett érintette a közeljövőbeli kihívásokat is, köztük a szeptemberi tokiói atlétikai világbajnokságot.

„Nagyon erős a mezőny, a fiatalok is okozhatnak meglepetést, de realitásokat alapul véve most is a top nyolcat tűztem ki célul. (...) Szívesen készülök, szívesen töltöm az időmet az atlétikapályán, mert egyelőre még mindig élvezem ezt csinálni, és nyilván szeretnék jól teljesíteni, ahhoz pedig dolgozni kell” – jelentette ki Krizsán Xénia.

 

Legfrissebb hírek

„Még nagyon alakulóban van a csapat” – Németh Anett a röplabda-válogatott El-veresége után

Röplabda
13 órája

Kisvárda: Révész Attila elmondta, kik voltak a kiszemeltjei a vezetőedzői posztra

Labdarúgó NB I
14 órája

Az Inter magyar játékosa elmondta, mit vár a BL-döntőtől

Bajnokok Ligája
18 órája

Stieber Zoltán: Már azt is megbecsülöm, hogy simán fel tudok menni a lépcsőn

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:57

Zsiga Gyula Győr–Metz döntőt vár a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.05.30. 21:54

A MÁV Előre férfi röpisei számára a bajnoki finálé első meccse volt a legnehezebb

Röplabda
2025.05.30. 10:46

Szabó István: Az embereket jobban érdekelte, mit játszunk a keleti rangadókon, mint hogy a Szpari benn marad-e

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 21:18

Szuper Levente tanácsa Szongoth Dománéknak: Hosszú és kemény az út, felfogás kérdése, hogy valaki megijed tőle, vagy fejest ugrik bele

Jégkorong
2025.05.28. 19:01
Ezek is érdekelhetik